Életemben most jutottam el arra a pontra, hogy nem titkolom tovább mennyire utálom ezt a sorozatot és nem rejtőzők el többé. Ez vagyok én, egy SzJG hater. Szerencsémre 12 évesen és 22 évesen se értettem meg, hogy a fenébe lett ez az egyik legismertebb magyar könyv.
Ezért úgy döntöttem, hogy megszabadítom magam ettől a tehertől és kiadom magamból azt amit érzek ezzel a sorozattal kapcsolatban, részenként.
Elsősorban ha valaki most kezdene bele ebbe a sorozatba, akkor azt ajánlom hogy a Kezdet-et szeptember 8-ig olvassa utána lényegtelen, a második könyvet lényegében ki is lehet hagyni és utána a harmadiktól kezdjen neki.
Most pedig szemléltetném az SzJG utálatom középpontját: Rentai Renit. Sok toxikus dolog volt ebben a sorozatban de a legnagyobb az Reni (NEM, nem Arnold).
Renáta egészen egyszerre semmilyen és a világ legidegesítőbb, legelőítéletesebb embere egyszerre. Laura nagyon próbálkozott azzal hogy Renit egy jó embernek állítsa be, de egyszerűen nem ment.
Első körben, ha Reni anyukája lennék, akkora pofont adnék minden alkalommal amikor leszólja a kajámat hogy a fal adná a másikat. Mármint figyelj átérzem , az én anyum se főz jól. De 14-15 évesen foghat egy kést meg alapanyagokat és csinálhat magának szendvicset. Reni konkrétan annyira a fele könyvet azzal tölti hogy a szüleit szidja. Rossz a kaja, gázak a szülők, kérdezgetnek suli után, könyveket olvasnak hogy jobb szülők legyen.. how dare they?? A második kerületben élnek egy nagy családi házban, minden nap főtt étel van az asztalon, foglalkoznak a gyerekkel, megvesznek neki mindent és még mindig ők a béna szülők ahol az anya még csak főzni sem tud.. get a grip.
Másodsorban, ami a legborzasztóbb Reniben az merő előítéletesség amivel rendelkezik, és tényleg Laura próbált mindent megtenni hogy jó fényben tűntesse fel. Az egész karakterben Laura fel nem dolgozott traumáit vélem felfedezni. Amikor Reni először találkozik Virággal, mivel ő az egyetlen aki szóba áll vele, oldalakon át megy a nyavajgás hogy ő csak a lúzer emót érdekli. Ember??? Úgy ír Virágról mintha valami púp lenne a hátán. Ha valaki újraolvassa esetleg ajánlom ezeket a részeket, amiben azt ecseteli mekkora pech hogy a lúzer néma emót vonzotta be maga mellé.
Mindemellé Reni pedig olyan mint egy középiskolai női rajztanár. Hogy miért? Reni konkrétan rajong a menő fiúkért, az egész Cortezes társaság egy oltári nagy bulinak van beállítva ahol mindenki vicces, jófej, kedves és MENŐ. Az cseppet sem zavarja hogy a balhés ötös (?) ugyanolyan bully, mint akiket Reni elméletben elítél, hiszen ha a fiúk csinálják akkor az csak egy vicc hahahahaha. A későbbi könyvekben sem zavartatja magát amikor a fiúk feltűnően baszogatják Karcsit, vagy az A-osztályt, vagy épp a bandájukba jelentkezőkön nevetnek stb. Ezzel ellentétben mindenki aki lány és menő az már csak egy szenny ember lehet. Első pillanattól kezdve utálni kell Edináéket (mert csóró másik 3 lány kb a nyolcadik könyvig nem kapott nevet), mert szépek, divatosa, érdeklődnek Cortez iránt (Reni is wtf), menők és mert SZŐKÉK. Vikit szintúgy első látásra utálni kell, mert szép, Avril Lavigne, menő és SZŐKE. Ha Viki bullyingol az rossz, ha a fiúk akkor az vicces. Ha a fiúk beszélnek nőkről az hihihaha, ha Edináék akkor r.bancok.
Ja és persze Kinga egy erőszakos állat, amiért vannak nézetei ami mellet kiáll, illetve tesz a jövőjéért.
Ami talán a legundorítóbb számomra az az Ediához való hozzáállása úgy mindenkinek. Szegény lány állandóan szét van szedve amiért "sok" fiúval járt és amiért a társaságból mindenkinek megvolt. DE AZ SENKIT NEM ZAVAR HOGY EZEK A FIÚK EGYMÁSNAK ADJÁK KÖRBE????? Könyörgöm nem az a gáz, hogy Dina mindenkivel járt, hanem az hogy az állítólagos legjobb barátok egymást exét fűzögetik.
Reni mindenkit elítél aki kicsit is más mint ő, vagy mint az ő normalitása. Akik bulizni járnak végzős gimnazistaként azok cikik, akik buliban alkoholt isznak cikik, akik nem olvasnak cikik, akik divatosan öltözködnek azok csak a külvilágnak élnek, akiknek több párkapcsolatuk volt azok cikik és még sorolhatnám.
Zárásként pedig, Reni idegesítő, állandóan nyavajog, nem érti C miért nem akarja őt de persze semmit nem tenne az ellenkezőjéért, személyisége nincsen érdeklődési köre is épphogy van, olyan befolyásolható mint egy 5 éves óvodás. Ja és. Ő nem olyan lány mint a többi... Ő nem ÚGY szőke mint Viki és Edina, ő szebben és természetesebben az. Ő csak szempillaspirált és szájfényt használ nem úgy mint a többi vakolatos lány. Ő converset és kötött pulcsit hord, nem divatos bokacsizmát és szoknyát. Ő nem mozit és pizzát akar, hanem könyveket és palacsintát :3333.