A tót atyafiak és A jó palócok novelláiban Mikszáth megtalálta egyéni hangját. Szemlélete ugyanakkor még alapvetően romantikus, ebből őriz meg mindig valamit későbbi realista alkotásaiban.
Értékrendje változatlan maradt, a megítélés hőfoka, keménysége változott. Nem véletlenül mondta A jó palócok elbeszéléseiről: "Magamat látom e könyvben, aminő voltam fiatal koromban, s aminő már sohasem leszek többé."
Hiszen e két novelláskötetben az író ítélete még könyörtelen, nem ad fölmentést a megtévedt vagy bűnös embernek; kiáll a tisztesség, a tisztaság mellett. A művek világa Mikszáth gyermekkorát idézi föl: egyszerű történetek falusi alakokkal, háttérben a gyönyörű tájjal, a fenséges természettel.
Kálmán Mikszáth Kiscsoltó was a major Hungarian novelist, journalist, and politician. Mikszáth was born in Sklabiná into a family of the lesser nobility. He studied Law at the University of Budapest from 1866 to 1869, although he did not apply for any exam, and became involved in journalism, writing for many Hungarian newspapers including the Pesti Hírlap.
His early short stories were based on the lives of peasants and artisans, and had little appeal. However, they demonstrated his skill in crafting humorous anecdotes, which would be developed in his later, more popular works. Many of his novels contained social commentary and satire, and towards the end of his life they became increasingly critical of the aristocracy and the burden he believed the latter placed on Hungarian society.
Theodore Roosevelt enjoyed his novel, St. Peter’s Umbrella so much that he visited Mikszáth during his European trip in 1910 solely to express his admiration.[1]
Mikszáth was a member of the Liberal Party, and in 1887 was elected to the National Assembly of Hungary (one of the two top legislatures in Austria-Hungary). Until 1879 he was the representative for the Illyefalva District in Transylvania, and from 1892 until his death he represented the Fogaras District.
He was buried in Kerepesi Cemetery in Budapest, along his sons János (1886-1890) and Albert (1889-1921).
Hiába, Mikszáth: az Mikszáth. Sőt! néha még mikszáthabb. Jókaiból kiselejtezve az epikus ív, a nagyregénnyé válás álma, és marad az anekdota, a puszta ízes történet, de az a tökéletességig csiszolva. Leülnek az urak snóblizni, füstöl a csibuk, és hogy gyorsabban teljék az idő, egyikük mesélni kezd. Tudva persze, hogy ha az urak nem is figyelnek tán annyira, a hölgyek hegyezik ám a fülüket kissé arrébb, a szomszéd asztalnál, úgyhogy ajánlatos némi romantikát is a sorok közé keverni. Ez a kötet ezen felül még olyan is, mintha a Felvidéki Turizmusért Alapítvány szponzorálta volna: szépen, szabatosan ábrázolt tótországi tájak, havasok birkákkal, magyarok, szászok és szlovákok korabeli népviseletben, épp csak annyi konfliktussal az etnikumok között, hogy az egzotikum-számba menjen. Aztán persze lehet, aki ezekből a szövegekből akarja kisilabizálni, hol van a nyitrai vasútállomás (akár metaforikus, akár metaforikátlan értelemben), az nem jár sikerrel, de ha csak a karosszékben, kandalló mellett tennénk egy kirándulást térben és időben – nos, arra nagyon is megfelel.
Ennek a könyvnek volt a legeslegjobb illata. Könyvtári, régi és olvasás közben végig szagolgattam a könyvet. Lehet, hogy ez egy kicsit beteges, de nem ezért adtam a könyvnek 5 csillagot. Szerintem minden magyar megismerkedik Mikszáth Kálmánnal az irodalom órán, és ezen belül az általam is olvasott egy-egy novella egyikével. Tudom, hogy sokan az után az egy-két novella után nem szivesen olvasnák el a novellás köteteket, de megéri. :D
Kedvenc témaköröm irodalomból. Csak 3 novellát kellett elolvasni tőle de annyira megtetszett az írása hogy majdnem az összeset elolvastam. Imádom hogy a kis falukban milyen már-már természet feletti dolgok tudnak dominálni, és hogy az “erkölcsi törvény a törvény, ami mindent is felül ír” .Szerintem nagyon yolo. Kedvelem a gengszter bácsit.
Már iskolásként is nagyon szerettem Mikszáth munkásságát, de ezúttal nem csak A jó palócok novelláit olvastam el, hanem a teljes gyűjteményt.
A két novella ciklus egy egyfajta korrajz, vagy inkább egy kalauz a felvidéki magyarság és szlovákság mindennapjaiba, kultúrájába és gondolkozásmódjába. Mivel az író is innen származik, még ha a történetek nem is valóságosak, de az ábrázolásmód nagyon is hiteles.
A művek valódi varázsa talán az elbeszélésmódban keresendő, Mikszáth anekdotákkal, kiszólásokkal tarkítja a cselekményt; azt az érzetet keltve mintha az olvasó pl. nagyapja mesélné el a történetet - s mindezt jellegzetes tájszavakkal is erősíti meg. A jó palócok esetén a történetek néhol össze is függnek egymással, visszatérő karakterekkel is találkozunk - ami szintén nem csoda, hiszen egy ilyen kis falusi közöségben mindenki ismer mindenkit és nagyon nagy személyi változások általában nincsenek.
A történetek néhol humorosak, máshol tragikusak; mégis azt kell látni hogy nagyon is valóságosak, Mikszáth valami nagyon emberit akart bemutatni a kor parasztságának életéről. Nem idill, nem is felfújt nosztalgia, hanem nagyon is életszerű.
„Hol tanulta ezeket, olyan szomorúan, olyan édes-fájón, olyan selyemlágyan, viharos vígan, hogy aki meghallja, majd a szíve reped meg bánatában: de azért mégsem reped meg, hanem megolvad, viasszá válik, s csodás tündérérzelmek nyomódnak beléje...”