„Apám aláírásában a kezdőbetű fél oldal, több helyen átszaggatja a papírt, ezzel a fergeteges és grandiózus Gé-vel nem tanácsos viccelődni. Aki egyszer találkozik Apám Gé-jével, más szemmel néz rá, ez az ember még sokra viszi. Aláíráshamisítás szóba sem jöhet, évekig gyakorolok, silány utánzatokra telik csupán. Csodálom és imádom őt ezért a Gé-ért. Sokszor csak úgy öncélúan, az élvezet kedvéért megkérem, vesse papírra a nevét, a nevünket, másodpercekig szánkázik a toll föl-alá, hurkok csapódnak jobbra-balra; dupla szaltó és svédcsavar, de nem ám csak úgy össze-vissza, hanem egy tökéletesen begyakorolt és indulatos terv szerint, és egyszer csak ott áll megint ez a különös, vad ábra, ami távolról sem emlékeztet arra a Gé-re, amit én írok, amit nekem kell írni, ám mégis az, extatikus, földöntúli, isteni változatban. A lenyűgöző iniciáléhoz elvékonyodó, jelentéktelen kis farkat rezzent, a név fölös maradékát, így vet tőrt a nagyra törő szándéknak az elbizonytalanodó akarat.” (Garaczi László)
Dühös és szórakoztató kamaszodás-regény, ahogyan egy felnőtt nagyon élesen és érzékletesen megidézi. NAgyon jó próza, bár szerintem néhol messze kileng a fiatalkorúság stílushatárain túlra. Klassz olvasmány, és óriási szocreál-nosztalgia egyenesen a hatvanas évekből, szinte már túladagolás volna, csak közben röhögünk, úgy meg elmegy. Persze nem csak móka és kacagás van, hanem a kamaszodás mindenféle családi és kortárscsopoti jellegzetes súrlódásait is megírta Garaczi, az intőhazavivési-szorongástól az alfahímvetélkedés változó erőviszonyain át a kiskamaszok szexuális prüdériájáig. Gyakori toposzból egy nem egy tipikus könyv. Klassz!
Lehet nem ötös, de akkor 4.51, és úgyis oda kerekítünk :)
Garaczi Lacival pompásan buszozunk, előre-hátra időben, ha kell, előre-hátra emlékek és az eljövendő között. A kissrác aki Lemur vagy Lemur Miki barátja épp, emlékszik arra ami lesz.
Ez egy olyan kisregény, amit élvezni kell. Elengedni a gyeplőt, a bicikli kormányrúdját s csak száguldani vele. Amit sikerül felcsípni belőle, jó, ami nem, azt engedd el, majd visszatérhetsz, ha ez a baj, de ne ragaszkodj görcsösen a tökéletes megértéshez, mert elveszted az utazás szépségét. Vagyis vidámságát. A néhol hangosan röhögést gyerekkori önmagadon, amivel akarva-akaratlan megvonod a párhuzamokat.
A felnövő gyermek néhol ártatlan, legtöbbszőr vicces és néhol véresen komoly gondolatai. A felnőtt visszatekintése minderre ...
Felnőni ráfizetés, lemondani arról, ami elegáns, nagyvonalú, szellemes, szabad, játékos és eleven. Felnőni annyi, mint megtanulni bárkinek engedelmeskedni, aki ostoba, gyáva, boldogtalan, elnyűtt és oktondi.
Újabb szocializmus-nosztalgia, ezúttal a hatvanas évekből. "Lelőttem a kontyos macát." Kicsit rázósabb kamaszkor, mint Háy Bogyóskertészgyümölcsfiúja, kisiklott és kisiklani készülő életutak, családi tragédiák és generációs traumák, kissé sötét tónussal megfestve. Van benne mikrohumor is, de nagyobb a nyomasztás.
Az elején nem értettem, bevallom. Segítség kellett ahhoz, hogy bármiféle háttértudás hiányában is megértsem. Viszont a nyelvezete már az elején megfogott. Kirívó és más, talán ez teszi szórakoztatóvá, olyannyira, hogy hangosan felkacagtam a buszon. Tetszett a kritikussága, a gyermeki nézőpont és ahogy a szocialista érát ábrázolja. Viszont annyira gazdag a ritkán használt szavakban, hogy külföldinek, vagy gyengén magyarul tudónak nem ajánlanám. Igazábol azt sem tudom elképzelni, hogy a fordítást hogyan lehet úgy megoldani, hogy ne vesszen el a lényeg. Talán ebből a szempontból páhuzamot lehrt vonni az Ulysessel. De ott a régebbi kiadásokban elveszett a lényeg. A történet szempontjából, nos valjunk be ilyen nincsen. A gondolatok, történések nagy része mondjuk kapcsolódik, de vannak olyan részek, amikor az ember csak elveszett. Kapcsolódik de közben mégsem. A kedvenc részem az volt amikor számadatokkal kifejezte az akkori híres férfiak rajongóinak a számát. Fel is olvastam a nagyimnak. Ő kivétel volt! Nem tetszett neki se Koós János, se Kádár János! De sokszor jót mulattam a könyvön!