What do you think?
Rate this book
Visz a vonat
Szeretek játszani. Íróként élvezem, ha nő lehetek, utána s előtte pedig férfi. Gyerek. Kutya. Néni. bácsi. Szitakötő. Stb. Olykor egyszerre mindkettő. Párosan szép az élet. Vagy nem? Az én nemzedékemben a fiúk vasutasok akartak lenni, apró gyermekkorukban. Az e kötetben összekerült dupla kisregény és a dupla (sőt tripla) novellák a vonat, az utazás és a végzet bűvöletében íródtak. Zöld szemafort, nemes élményeket, üdvös társakat kívánok, mindannyiunknak. Az író kiadónknál megjelent kötetei: töredelmes vallomás (2018) Legközelebb majd sikerül (2018) Az isten szerelmére (2019) Jánoska és a Farkas (2019) Hetvenkedő (2020) Dunapest (2020) Apák könyve (2021) Igen (2021) Ötvenhét lépés (2022) A csillagok világa (2022) Palackposta (2022)
192 pages, Hardcover
Published January 1, 2023
About the author
Miklós Vámos
60 books42 followersMiklós Vámos originally Tibor Vámos, (born 29 January 1950 in Budapest) is a Hungarian writer, novelist, screenwriter, translator and talkshow host, who has published 33 books.
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 2 of 2 reviews
February 19, 2023
Nem t'om, de már a címnél megakadtam. Valahogy úgy vagyok vele, hogy ha egy József Attila verssor egyik felét Grecsó Krisztián lestopolja kötetcímnek, akkor a másik felét se birizgáljuk. Mert az olyan fura. Mintha találnánk egy félig megevett szendvicset, és befalnánk.
De lehet, csak én vagyok rosszindulatú. Való igaz, mostanában Vámos bármit csinál, az nekem nem tud jó lenni. Már amikor az előző kötet végén közölte, hogy jön az új regény tavaszra, enyhe gyomorideg kerülgetett. Amikor meg láttam, hogy már februárban ott virít az újdonságpolcon, konkrétan ráfejeltem a kasszapultra. Hogy meglepődött a kasszás!
Na, mindenesetre éreztem, hogy nem lesz ez így jó, ki kell ürítenem az elmém, és el kell érnem, hogy a szerző tiszta lappal indulhasson. Csak épp Vámos nem könnyítette meg a helyzetem, mert rögtön az első mondatokkal feldobta a magas labdát:
"Zuhogott.
Magyar férfi utazott svéd vonaton.
E két mondattal történetünk velejét el is meséltük."
De jó, gondoltam, elmesélted történetet, nem kell tovább olvasnom. De aztán magamra szóltam, hogy ne rosszmájúskodjak, ne temessem a szerzőt három mondat után. Lesz ez még jobb is.
Hát, nem lett.
A kötet első fele egy kisregény, amiben egy férfi utazik a vonaton, és melléül egy svéd lány, aki tüsszög, és D. H. Lawrence-t olvas. A férfi meg mélázgat ezen felbuzdulva ötven oldalt. Aztán jön a nagy írói trükk, a szerepcsere: a kisregény második felében ugyanezt a szitut a svéd lány szemszögéből láthatjuk, aki leül egy "ráncos csávó" mellé, és innentől kezdve ott lesz. No most azt érzem, hogy Vámosnak van egy ötlete, ami mondjuk jól festene egy tartalmas epikus regényben, három oldalban megírva. De ő megszereti az ötletet, és csinál belőle száz oldalt, mert megérdemli ez a kis ötlet. És akkor itt jön a képbe a vámosi szószaporító technika: írónk elkezd beszélni a saját elképzelt törzsolvasójához, kokettál vele, viccelődik, origamizik a mondatokkal, elvan. Ami meglehet, a törzsolvasónak jó, ő ezt direkt elvárja Vámostól. Én viszont csak annyit látok, hogy dagasztjuk a nagy semmit.
(A kötet második felét elfoglaló elbeszélésekkel kábé ugyanez a helyzet. Rajongóként olvasva biztosan személyes szövegnek hatnak, de számomra egyszerűen érdektelenek, rutinosan ledarált modorosságként érzékelem őket.)
Egyre jogosabb a kérdés, hogy miért olvasok én Vámost egyáltalán. Nos - gondolom - azért, mert ír. Más okom tényleg nincs. De egyre inkább úgy érzem, hogy egyszerűen muszáj lesz levenni róla a kezem, mindkettőnk érdekében. El kell fogadnom, hogy két külön halmaz vagyunk: ő elpöszmötöl a saját olvasótáborával, szállítja nekik megbízhatóan a kis habszivacs-irodalmat, én meg olvasok inkább valami mást.
De lehet, csak én vagyok rosszindulatú. Való igaz, mostanában Vámos bármit csinál, az nekem nem tud jó lenni. Már amikor az előző kötet végén közölte, hogy jön az új regény tavaszra, enyhe gyomorideg kerülgetett. Amikor meg láttam, hogy már februárban ott virít az újdonságpolcon, konkrétan ráfejeltem a kasszapultra. Hogy meglepődött a kasszás!
Na, mindenesetre éreztem, hogy nem lesz ez így jó, ki kell ürítenem az elmém, és el kell érnem, hogy a szerző tiszta lappal indulhasson. Csak épp Vámos nem könnyítette meg a helyzetem, mert rögtön az első mondatokkal feldobta a magas labdát:
"Zuhogott.
Magyar férfi utazott svéd vonaton.
E két mondattal történetünk velejét el is meséltük."
De jó, gondoltam, elmesélted történetet, nem kell tovább olvasnom. De aztán magamra szóltam, hogy ne rosszmájúskodjak, ne temessem a szerzőt három mondat után. Lesz ez még jobb is.
Hát, nem lett.
A kötet első fele egy kisregény, amiben egy férfi utazik a vonaton, és melléül egy svéd lány, aki tüsszög, és D. H. Lawrence-t olvas. A férfi meg mélázgat ezen felbuzdulva ötven oldalt. Aztán jön a nagy írói trükk, a szerepcsere: a kisregény második felében ugyanezt a szitut a svéd lány szemszögéből láthatjuk, aki leül egy "ráncos csávó" mellé, és innentől kezdve ott lesz. No most azt érzem, hogy Vámosnak van egy ötlete, ami mondjuk jól festene egy tartalmas epikus regényben, három oldalban megírva. De ő megszereti az ötletet, és csinál belőle száz oldalt, mert megérdemli ez a kis ötlet. És akkor itt jön a képbe a vámosi szószaporító technika: írónk elkezd beszélni a saját elképzelt törzsolvasójához, kokettál vele, viccelődik, origamizik a mondatokkal, elvan. Ami meglehet, a törzsolvasónak jó, ő ezt direkt elvárja Vámostól. Én viszont csak annyit látok, hogy dagasztjuk a nagy semmit.
(A kötet második felét elfoglaló elbeszélésekkel kábé ugyanez a helyzet. Rajongóként olvasva biztosan személyes szövegnek hatnak, de számomra egyszerűen érdektelenek, rutinosan ledarált modorosságként érzékelem őket.)
Egyre jogosabb a kérdés, hogy miért olvasok én Vámost egyáltalán. Nos - gondolom - azért, mert ír. Más okom tényleg nincs. De egyre inkább úgy érzem, hogy egyszerűen muszáj lesz levenni róla a kezem, mindkettőnk érdekében. El kell fogadnom, hogy két külön halmaz vagyunk: ő elpöszmötöl a saját olvasótáborával, szállítja nekik megbízhatóan a kis habszivacs-irodalmat, én meg olvasok inkább valami mást.
April 11, 2024
Nagyon tetszett, az első dupla vonatosat mintha már más kötetben is olvastam volna. Szeretem Vámos Miklós őszinteségét és az itt-ott elejtett nyelvi humorokat, játékokat. Valóságszerű az egész, bizonyára nem is alaptalanul. Valahogy a legtöbb ilyen írásban ott van az emberi nyomorúság, miközben persze az élet szép, de...
Nem igazán tudom, mit szeretek annyira Vámos Miklós könyveiben. Eddig az Anya csak egy van (és ebbe a kötetbe is beköszönt a mániás depressziós anya) és a Zenga zének tetszett, de egyet sem szeretnék kihagyni.
Nem igazán tudom, mit szeretek annyira Vámos Miklós könyveiben. Eddig az Anya csak egy van (és ebbe a kötetbe is beköszönt a mániás depressziós anya) és a Zenga zének tetszett, de egyet sem szeretnék kihagyni.
Displaying 1 - 2 of 2 reviews