Puskás Panni első regényének három nő a főszereplője. Ők beszélnek hozzánk, és talán egymáshoz is. A fiatal lány egy budapesti multinál dolgozik, és szabad idejében a forradalom lehetőségeit tervezi. Egy másik hősnő Magyarországról költözött Szicíliába, gyönyörű környezetben él a szerelmével, a végtelennek tűnő tenger azonban nemcsak csodálatos, hanem iszonyatos is: a menekültek hajói a part mellett vesztegelnek. A regény harmadik hősnője visszatekint életére, lányának írt leveleiben egészen kamaszkorától követhetjük végig, mi történt vele, hogyan élt egy másik életet. A regény hősei - átutazók és menekülők - a boldogulásért küzdenek. Van, aki a határokat keresi, és van, aki az otthon lehetőségét. Vajon ugyanott? Van, aki mindenáron hinni akar, és van, aki csupáncsak látni. A sikeres első kötet (A rezervátum visszafoglalása) elbeszélései után Puskás Panni ezúttal egy örvénylő regény szerkezetében valósította meg, hogy különböző személyek különböző nyelveken mondják el, mi történik bennük és körülöttük: családokkal és nemzedékekkel, ismerősökkel és idegenekkel a zárt városban és a nyílt tengeren.
Mindenki meg akar menteni valakit. Az országot. A menekülteket. A lányát. Holott magán is lenne mit megmenteni. Talán ez a királyi út: megmenteni bárkit, és azzal mellesleg, mintegy véletlenül, megmenteni magunkat is.
Három történet. Egy függőségeiben vergődő HR-es Budapestről, egy Szicíliába szakadt hazánklánya, és egy asszony, aki vallomásos levelekkel bombázza lányát, aki viszont hallgat. Az első két szál markáns, expresszív szöveg, húzós mondatok, lendület és erő. Puskás nagy beleéléssel képes zaklatott-zavart személyiségek szájával szólni, ami figyelemre érdemes készség. Sajnos a harmadik szál (a levelek) nem hatott rám ilyen intenzitással. A mondatok szintjén kifejezetten középszerűnek éreztem a középkorú anya leveleit - mintha nem túl nagy talentummal megírt szocio-dokumentumot olvasnék egy nehéz női sorsról. Ami persze kompatibilis az elbeszélő személyével, aki maga is egyfajta intellektuális középszerből beszél ki az olvasóhoz, szóval, ha azt vesszük, tulajdonképpen autentikus. De jó lett volna feloldani a paradoxont, miszerint hogyan beszéltessünk középszerű szereplőt úgy, hogy az nem eredményez középszerű szöveget.
Aminek különösen örültem: megy valahova a szöveg. A három történet nem csak úgy kering egymás körül, saját problémáiba záródva, hanem mint három patak, meghatározott irányba, egyetlen tengerbe folyik. Szépen felépített építmény ez, nem csak olyan regénynek álcázott novelláskötet, amiben átcsócsálunk ugyan pár fájdalmat, de a végén ugyanott vagyunk, mint az elején. Itt átgondolt út van a forrástól a tengerig. Aztán hogy viharos lesz ez a tenger, vagy nyugodt, sétahajózásra alkalmatos, na, azt már mégse árulom el.
Éreztem itt-ott hibákat a könyvben, amiket vakargathatnék most kritikus ujjaimmal, de végül úgy döntöttem, inkább zsebre vágom a kezem és csak merengek. Mert összességében nekem nagyon bejött ez a könyv a lassan összeérő, majd teljesen összekeveredő hangokkal. Ez a három nő, ahogy mindegyik a maga módján betépve tépkedte darabokra magát, és ahogy mindezt szövegileg a három stílus lekövette, amiből az egyik aztán átcsusszant a másikba, nekem elég mesterinek tűnt. De ami még fontosabb, kezdeti sóhajtozásom és fanyalgásom után teljesen berántott a történet, pontosabban a párhuzamos történetek, jól éreztem magam mindegyikben, de mindig örültem amikor a következőbe léptem, szóval a váltások ritmusa is tetszett. Kortárs magyar porondon ez nekem egy kiemelkedő élmény volt.
(A boldogtalan családokra vonatkozó bonmot-ban mégiscsak lehetett valami.) Puskás Panni könyve nagyon tetszett - bár azt hiszem, kb semmi olyanról nem ír, ami mindeddig számomra olvasóként ismeretlen lett volna, van itt családi dráma és traumafeldolgozás, pszichedélia és hasadó tudatállapotok, félelem és reszketés és emigráció, hozzá még menekültválság-ábrázolás; na de mindezt tettte olyan svunggal, stílussal és humorral, hogy arra meg én leszek kénytelen azt írni: a regény "novel" újdonság jellegét hajlamosak lehetünk túlértékelni. Nagyon szórakoztatóan sikerül nagyon kellemetlen dolgokat leírnia a világról, amiben én is élek, meg hát azt hiszem mindannyian.
Nagyon szépen felépített könyv, kellően tömör és lendületes és a váltott nézőpont kellemes ritmust is ad a sztorinak. Nekem nem volt hiányérzetem bár néha billegett a léc a nővér részekben. 4,5*
Puskás Panni már a novellás kötetében is megmutatta, hogy mint író, nagyon izgalmas. Már abban is megjelentek nem mindennapi formák, de az első regényében már-már tökéletesítette ezeket. Csodálatosan elcseszett nőket követhetünk végig a történetben, és én egyszer sem éreztem azt, hogy túl lett volna bármi is tolva. Persze, nem feltétlen egy reális story, de amúgy is, mi abban a móka? :)
Szerettem, hogy a három karakter teljesen különböző és jól választott stílussal lett bemutatva. Különösen az anya leveleit vártam és azt, hogy vajon ennek a három elbeszelőnek lesz-e viszonya egymással és ha igen akkor az hogyan fog megjelenni.
4.5 💫 Nagyon-nagyon magával ragadó és elgondolkodtató könyv. Azért nem ot csillag, mert valahol a 70-80%nal elkezdett (szamomra) túlságosan pszihedelikus lenni 😅