Levelek nélkül

by Dénes Krusovszky

Egy kelet-magyarországi kisvárosban egyszer csak ledobják a fák tavaszi leveleiket. Mi történhetett: természeti katasztrófa vagy emberi mulasztás? Hogyan lehet tovább élni a hétköznapokat a megváltozott körülmények között? Koroknai János, a városi gimnázium magyartanára nyomozni kezd a rejtély után. A közeli idősotthon, a tantermek és a barátai háza között ingázik a város utcáin, s eközben lépésről lépésre közelebb kerül nemcsak a saját családja titkainak, de a tágabb közösség működésének és működésképtelenségének megértéséhez is. Hogyan lehet egy észszerűtlenül működő világban észszerűen viselkedni? Egy széthulló társadalomban, széteső családban megőrizni a józan eszünket? A nagy sikerű Akik már nem leszünk sosem után Krusovszky Dénes második regénye ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Genres: Hungarian Literature, Contemporary

512 pages, Paperback

First published May 31, 2023

About the author

Középiskolásként 1998 és 2000 között háromszor nyert arany oklevelet vers kategóriában a sárvári Diákírók és Diákköltők Országos Találkozójának versenyén. Egyetemi tanulmányait 2000-ben kezdte meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakán, majd 2003-tól összehasonlító irodalomtudomány, 2004-től pedig esztétika szakon is a kar hallgatója volt.

2004-ben készülő első kötete anyagával a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által meghirdett Édes anyanyelvünk című pályázaton megosztott harmadik díjat kapott vers kategóriában. Alapító tagja volt 2005 és 2009 között a Telep Csoportnak, továbbá korábban a Puskin Utca és az Ex Symposion irodalmi folyóiratok, illetve a József Attila Kör világirodalmi sorozatának szerkesztője volt. Első verseskötete Az összes nevem címmel jelent meg 2006-ban a Széphalom Könyvműhely gondozásában. 2008-ban Móricz Zsigmond-ösztöndíjat, illetve Junior Prima díjat kapott magyar irodalom kategóriában. Második verseskötete Elromlani milyen címmel a Kalligram Könyvkiadó gondozásában 2009-ben látott napvilágot. 2010-ben Artisjus-díjat kapott.

Harmadik verseskötete A felesleges part címmel a Magvető Könyvkiadó kiadásában jelent meg 2011-ben, ami után 2012-ben munkásságáért József Attila-díjjal tüntették ki, ezzel az egyike volt a legfiatalabb alkotóknak, akiket az utóbbi évtizedekben e rangos állami elismeréssel jutalmaztak. Ugyanebben az évben elnyerte az Örkény István drámaírói ösztöndíjat. 2013-ban Mindenhol ott vagyok címmel gyermekverskötettel jelentkezett, és ugyanebben az évben elnyerte az elsőként átadott Horváth Péter irodalmi ösztöndíjat. 2014-ben A fiúk országa címmel látott napvilágot novelláskötete, illetve Kíméletlen szentimentalizmus címmel a L'Harmattan gondozásában megjelentek esszéi és kritikái.

2014-től alapító főszerkesztője a Versum külföldi költészettel és műfordítással foglalkozó online világirodalmi folyóiratnak. Tagja a József Attila Körnek[8] és a Szépírók Társaságának.

Reviews

[Kuszma · Rating 4 out of 5]

Van egyfajta elmélkedésre hajlamos epikus próza, ami az angolszász irodalomban kifejezetten gyakori, de valahogy itthon nincs meg a hagyománya. Na, ezt a prózát én nagyon szeretem, mert nem fél okos lenni, és képes az aktuális problémákat a történetbe csomagolva úgy feltálalni, hogy azok nem tűnnek emészthetetlen rögöknek a regény élő testében. Úgy gondolom, Krusovszky ezt a fajta prózát igyekszik a mi kis ugarunkon meghonosítani - angolszász eszközökkel próbál nagyon is közép-európai frusztrációkat megjeleníteni.

A helyszín egy alföldi kisváros, ahol - mint a kisvárosokban oly gyakran - lelassulni látszik az idő: szemre úgy 1966 lehet, míg kétszáz kilométerrel arrébb már egy ideje beköszönt az ablakon a XXI. század. Ez a kisváros elég kicsi ahhoz, hogy negyed óra alatt el lehessen tekerni egyik végéből a másikig, de elég nagy ahhoz, hogy legyen egy gimnáziuma, ami ugyan olyan, amilyen, de gimnázium. Ennek a kisvárosnak megvan a maga politikai elitje, sajtója, értelmisége és prekariátusa - ilyen értelemben egy egész társadalmat modellez le piciben. Ennek a társadalomnak pedig tagja Koroknay is, a magyartanár, aki lanyha igyekezettel próbálja elmagyarázni tanítványainak, miért is kéne elolvasniuk "Az arany ember"-t, miközben valójában maga sem igazán tudja.

Ahogy én látom, ennek a regénynek két arca van. Az egyik egy családi dráma arról, hogy mekkora végtelen idegenség van apák és fiúk, anyák és fiúk, fiúk és fiúk között. Ez az idegenség elméletileg feloldható lenne, csak hát mire - elméletileg! - elég okosak leszünk ahhoz, hogy feloldjuk 1.) a probléma akkorára dagad, hogy már a világ összes eszével se tudnánk vele mit kezdeni 2.) megszoktuk a problémát, szóval jól van az úgy 3.) meg hát meg is halt már egynémely érintett. Én azt látom, ez a szöveg fő konfliktusa, ehhez tesz hozzá a regénybe toldott vendégregény, ehhez kapcsolódik a legtöbb kulcsjelenet, és igazából erre van felépítve a végkifejlet is. Csak hát egyben ez a szöveg csendesebbik része is, mert ugye ott vannak a fák, akik ellopják a show-t.

Hogy mit csinálnak a fák? Hát, kopaszodnak. Hiába van tavasz, ledobálják a levelüket, és ott állnak csórén az út mellett, világ szégyenére. Ez pedig kiváló alap egy öko-katasztrófaregényhez, ahol a természet beint az emberi fajnak, na csá öreg, mondja neki, nézzük, mire mész egyedül. Csakhogy ez a szál nem bomlik ki valamiféle biokrimivé, ahol a szereplők nyomoznak a rejtélyes lombhullás után, aztán végük kiderül valami. Sőt ami azt illeti, nem derül ki semmi. Nincs magyarázat, nincs feloldás. Ez, és a tény, hogy ez a titokzatos növényi kór fegyelmezetten megtorpan a városka határán, arra utal, hogy valójában az általános lerohadás metaforája ez, példabeszéd arról, hogy a hatalom birtokosai felélik a jövőnket, mi meg csak nézzük. Ugyanakkor szépen be van csomagolva egy gördülékeny cselekménybe, könnyen lecsúszik.

Mondhatnám pesszimista könyvnek. Hisz végtére is arról szól, hogy a dolgokra nincs befolyásunk. A fák levelei lehullanak, a polgármester lop, a hittantanár egy opportunista kis pöcs, és ha megfeszülünk, akkor sem tudjuk megjavítani őket. Ha vannak is olyanok, akik tennének a jövőért, a többség magához asszimilálja őket. Nem, nem kiveti magából, hanem magához töri, nem is erőszakkal, csak annak világos érzékeltetésével, hogy a többség: az többség. Ugyanakkor mégsem érzem pesszimistának, talán azért, mert igazából van egérút a szereplők számára. Mégpedig az, hogy el tudnak menni. Persze, vannak kötelezettségek, amelyek röghöz kötik az embert, van egy-két barát, egy kis langyos komfort, ami miatt meg tudjuk győzni magunkat, hogy végső soron nem rossz. Ugyanakkor maradni nem eleve elrendelt dolog, hanem döntés kérdése. És bármikor dönthetnek úgy, hogy kilépnek az író által rájuk kényszerített sorsból. És ez alighanem jóval több, mint amit a legtöbb regényszereplő megtehet. Felszabadító tudat, hogy máshol új történetbe kezdhetünk - és egyben felelősség is, mert ennek tudatában semmi sem ment fel az alól, hogy morális lények legyünk.

[Szeee · Rating 5 out of 5]

Ha nagy leszek, így szeretnék írni. Ilyen gazdag nyelvezettel, ilyen finom metaforákkal, ilyen finoman beleszőve a történetbe közéletet és egyéni lélektant.

[Réka · Rating 4 out of 5]

Ismerős terep, nem csak földrajzi értelemben. Elég jól átadja a menni vagy maradni dilemmát, a kisvárosban/otthon ragadtak tehetetlenségét (valóban azok lennének?), a vidéki kisvárosi élet mindennapjait. A levelek lehullása miatt kialakult abszurd helyzet nekem kicsit visszamutat a covid miatt kialakult helyzetre, arra a tanácstalanságra, bizonytalanságra és frusztrációra, amit mind éreztünk akkor. Illetve érdekes volt a könyvben szereplő Áttetsző fák blog elnevezése, ismerve a 2020-as Áttetsző viszonyok kötetet. (coincidence, i think not!)

[Julcsi · Rating 3 out of 5]

Sajnos az elso regenyehez kepest ez semmilyen volt. A kilatastalansagon kivul nem nagyon jott at belole semmi.

[Fanni · Rating 4 out of 5]

Lehet, hogy azért, mert sok kommentet olvastam mostanában a Lost sorozatról is, de én kikészülök az embereknek ettől az állandó MINDENRE MAGYARÁZATOT KÉREK igényétől. Nagyon furcsa lehet úgy irodalmat (meg filmet, sorozatot, stb.) fogyasztani, hogy az örömforrás abból fakad, hogy minden kérdésedre választ kapsz. Szerintem pont az a csodás egy történetben, ha olyan mint az élet - ha úgy is menned kell tovább, ha nem tudod, mi miért történik veled. Ezt csak így előljáróban azért, mert ha itt valaki egy olyan disztópiára számít, ahol történik valami furcsaság, és ezt a regény végére kinyomozzuk, akkor inkább a kezébe se vegye Krusovszky regényét. Nincs értelme. Nincs magyarázat, furcsa dolgok történnek, amiket nem értünk, de megszokjuk és belekényelmesedünk, és egyébként is csak ne ugráljon senki, minden fel lesz jegyezve, minden el lesz rendezve. Cserébe viszont kapunk megint egy melankólikus alföldi kisvárost, annak minden jellemző karakterével, kapunk egy elhallgatásokban gazdag családi történetet, meg megkapjuk útitársként Koroknait, a tanárt, aki az irodalmon keresztül lázad, és néha azon keresztül érez is. Én láttam a fejlődést az előző könyvhöz képest (amúgy ez is milyen szenvedés lehet művészként, hogy ha írsz egy jó első regényt vagy albumot, sosem a mindenséghez mérnek onnantól kezdve), kevesebb volt az idegesítő túlzás, és jobban tudtam kapcsolódni a karakterekhez. Magával rántott az első oldalaktól, és meglepően gyorsan a végére értem. Szóval ajánlom amúgy nagyon, de csak a fenti figyelmeztetésekkel.

[Bence Gaspar · Rating 3 out of 5]

Az itt, az értékelésekben is felbukkanó másik könyvéhez hasonlóan ebben is azt éreztem, hogy fantasztikusan jól megragad részleteket az életből, bár nyilván ezzel a vidéki miliővel budapestiként nehezebben tudok azonosulni, úgyhogy biztos volt olyan, amit nem tudtam mélységében értékelni. De a “súlya alatt vészjóslóan nyekergő műrattan szék” és hasonló apró részletek nagyon jól el vannak kapva.

Ráadásul, megint csak az előző könyvhöz hasonlóan remek az alaphelyzet, jól fel van építve kábé a 60%-áig, onnantól kezdve viszont (mint az előző könyvben) mintha nem tudna vele mit kezdeni (feldob labdákat, amiket aztán nem csap le - spoiler nélkül pl. Eszter (aki ugye nem csak azért van benne a könyvben?), Porkoláb). Már kétszer hivatkoztam a másik könyvére, és talán nem véletlen, mert szerkezetileg itt is ugyanazt a jól bevált(?) struktúrát követi, mint abban, ami azért nem túl elegáns.

A másik, hogy érzésem szerint jól meg tudja ragadni azt, amit ismer, de a tőle távolabb eső dolgoknál már mintha rezegne a léc: a diákok és a melósok nyelvezete meglehetősen papírízű, de legalább biztonságosan rövidre is vannak fogva ezek a részek.

Szerkesztésileg meglepő volt, hogy benne maradtak teljesen értelmetlen mondatok, mintha összecsapták volna a végét.

Többször találkoztam benne számomra értelmezhetetlen, de rendkívül mélynek szánt szófordulatokkal és helyzetekkel. Ilyenkor nyilván előfordulhat, hogy csak én nem értem, de azért felmerül bennem, hogy valami nagyon magvasat akart mondani, csak nem sikerült, aztán mindenki igyekszik belemagyarázni valamit, nehogy hülyének tűnjön.

Összességében nagyon jó képességekkel megáldott írónak tartom Krusovszkyt, aki viszont a történetmesélésben nem annyira erős. Novellát talán szívesebben olvasnék tőle, azt lehet, hogy jobban össze tudja fogni.

[Ors · Rating 3 out of 5]

Van benne egy főszereplő, aki nem tudott belőlem érzelmet kiváltani, de akinek a hömpölygő gondolatfolyamába bele tudtam feledkezni. Vannak benne tisztán kirajzolódó karakterek. Van benne rengeteg megkezdett szál, jóval kevesebb befejezett. Megadom, van benne sok réteg, ami mentén értelmezhető a történet.
De főleg, van benne nagyon, *nagyon* sok szó. Ez egy sokkal vékonyabb könyv, egy vastag könyv testébe születve. A mondatok néha nagyon szépek, de alkalmasint feleslegesek (és nem, vagy nemcsak a tökéletesen hétköznapi dolgok kimerítő leírására gondolok). A metaforák néha indokolatlanul pattannak eléd, forognak maguk körül, aztán elvesznek a többi ilyen tömegében. Néha a szófordulatokról nem tudtam eldönteni, hogy zseniálisak, vagy förtelmesen pretentiousek-e: váratlan ismerősség, kiismerhetetlen otthonosság, vonalzó mentén húzott labirintus...
Nem lett a kedvencem. Abban sem vagyok biztos, tetszett-e bármennyire is. De azért csak gondolkodom rajta.

[Eva Spielmann · Rating 3 out of 5]

Rosszul esik, de kénytelen vagyok azt mondani, hogy ezért kár volt. Az első regény után, igen nagy csalódás. Pontosabban a középső rész, az anya novellája nagyon szépre sikerült, ott történt valami. Előtte és utána viszont semmise. Az a legkevésbé baj, hogy a főhős egy nem igazán szerethető balfsz, akinek a sorsa (tehetetlenkedése) az egész regény cselekménye. A nemcsinálás is sorsot formál, ezt kellett volna ügyesen megmutatni. Elég lineáris koncepció, de egy novellát, vagy novella sort elvisz. Egy ekkora terjedelmű regényt kevésbé.

A mellékszereplők a nekik kiosztott szerepek szerint egydimenziósak, mindenki az elvárás szerint viselkedik, az elbeszélő végig Koroknai kezét fogja, ezért róluk sokat nem tudunk meg. Pedig a bemutatandó siralmas világ pont azért vált olyanná, mert ezek a síkidom figurák formálják. Ez volt az írói elhatározás, hát legyen így, de akkor én már az egészet egyes szám első személyben vittem volna végig. És akkor nem is kellett volna küzdeni a különböző Koroknai megszólításokkal (hol tanár, hol Koroknai, nyilván a szóismétlések elkerülése végett). Nekem így esetlen.

De ami ennél is jobban zavart, az az iskolai fogalmazásos stílus. Közhelyes jelzők és fordulatok (széklábak izgatott csikorgása, fák magadóan lógó ágai, sűrű csöndek, a határ masszív sötétje) mind elkerülhető lett volna, ha ez egy belső monológ. Murakami tud olyan tisztán írni egyes szám harmadik személyben, hogy érdemes lett volna azon sokat edződni, ha már.

A középső negyven oldal magasan szárnyal. Olyat szeretnék még.

[Zsófia Forró · Rating 4 out of 5]

"Nem volt csend végül is, meg kellett állapítania, soha sincs csend szerencsére, a hibátlan csend maga a halál."

Krusovszky második regényében szinte semmi nem történik, mégis nagyon szerettem olvasni. Bár néha olyan részletes leírásokat kaptunk (szerintem) nem annyira fontos helyekről, eseményekről, hogy szegény fantáziámnak nem sok dolga akadt, de egy ilyen fárasztó időszakban talán nem is bántam ezt annyira.
Három részből áll össze a történet, az első és a harmadik Koroknait, a kisvárosi középiskolai magyartanárt követi, aki belekeveredik a városban történő furcsaságok közepébe, de ez valahogy mégse zökkenti ki az életét - tanít, látogatja anyját a szomszéd város idősotthonában, átmegy az állatorvos haverjához iszogatni és beszélgetni.
Legénylakása egyszerű, dekorációként csak egy filmplakát és egy édesanyjáról régen készült fotó szolgál - a második rész ennek a fényképnek a története. Először zavart, hogy ki vagyok zökkentve a sztoriból, de aztán annyira lekötött ez a rész is, szívesen olvastam volna tovább.
Sok minden van ebben a regényben, családi traumák, apa-fiú kapcsolatok, egy kisváros mindennapjai, mai magyar valóság a korrupt polgármesterrel és a megvehető újságíróval.
Tényleg úgy tudott jó lenni ez a könyv, hogy szinte egy szál sincs elvarrva benne, alig kapunk választ valamire, de ebben is hasonlít az életre, ezért nem is zavart.
Legalább annyira tudom ajánlani ezt a regényt, mint az Akik már nem leszünk sosem-et (amiről még lógok egy poszttal).

Nagyon remélem, hogy hamarosan új Krusovszky regényt olvashatok, addig is ott vannak a versei.

"Nem az az élet, hogy hátrafelé lesegetünk, meg sajnáljuk, hogy valami így volt régen, és nem úgy. Nincsenek ilyen hurkok az időben, nem lehet semmit visszacsinálni. Tulajdonképpen visszafelé nézni se, mert egyszerűen nincs ott semmi. Nincs semmi, érted? Csak ez az élet van, hogy most itt ülünk."

[Gergő Tóth · Rating 5 out of 5]

A szöveg olvastatja magát, a felmerülő kérdések megválaszolását a szerző sok esetben az olvasóra bízza.

[gbkMnkii · Rating 5 out of 5]

Absolutely loved it, beautifully written story and engaging from the start till the end.

[HU - Paperback]

[Linda · Rating 4 out of 5]

Szépen megírt könyv. A kisvárosi miliő jó választás volt, és jól ki vannak bontva a karakterek is. A levél nélküli fák ötlete önmagában jó, de nekem nem teljesen működött a párhuzam a főszereplő élete és a levélnélküliség között. Mintha enélkül is ugyanígy történt volna minden. Ettől még egy jól olvasható, kedves könyv ez.

[gofri · Rating 3 out of 5]

Érteni vélem a metaforikát, de nekem ez most kevés volt sajnos.
Az elején akkora lendülettel készíti elő a későbbieket, hogy az emberben felgyülemlik egy csomó várakozás - jók a karakterek, rendben vannak a konfliktusok, izgalmas az egész.
Később pedig szerintem egy csomó labda nincs leütve, nem tudjuk meg, amit meg kellene tudnunk. Valahogy nem áll össze semmi, pedig a narráció helyett a sztorira koncetrál ez a regény, és mégsem.
Ami leginkább megmaradt, hogy Koroknai a végtelenségbe biciklizik vagy autózik, pedig a fák sokkal jobban érdekeltek volna.

[András Jókúti · Rating 4 out of 5]

Megrendítően plasztikus leírások és olyan életszerű helyzetek jellemzik a könyvet, hogy az ember szinte úgy érzi, jelen van (a főhős testében és lelkében). Alig lehet észrevenni, ahogy az olvasó végigsiklik a regény lapjain, egészen a végéig. Van ív, van rejtély, van (egészen kis) csavar, van melankólia és nosztalgia, van irónia és van humanizmus - csak valahogy a tét és a katarzis hiányzik. Úgy tettem le, hogy szívesen folytatnám, mert élveztem olvasni, de így a reakcióm alapvetően annyi volt, hogy "hm".

[Brigitta Szávold · Rating 4 out of 5]

Kicsit elfogult leszek, mivel hónapok óta alig hallottam vagy ejtettem ki magyar szót, így Krusovszky élettel teli képei, a pillanatot mindenségével együtt átéreztető leírásai szinte könnyekig hatottak. Hiába nem Kelet-Magyarországon nőttem fel, nem egyszer tobzódtam a nosztalgiában. Így mint stílus, nyelvhasználat, ötcsillagos számomra a regény.
A történetet értékelni már nehezebb, erősen függ az egyedi ízléstől. A szimbolikus eseményfonalak rákényszerítik az olvasót a továbbgondolásra, a lélek- és társadalomtani rejtélyek göngyölítgetésére (mindezt teljesen felfejteni illúzió lenne). Személy szerint két vonalon kerestem elrejtett gondolatokat az explicit történetek mögött. Elsőként a levelüket vesztett fák jelensége, ahol talán a fák mise en abyme-ként szimbolizálják a város kizökkentségét a normalitás, időbeni ciklusos haladás pályájáról - és ez a város természetesen nem más, mint az egész ország leszűkített metszete. Hogy a város határán túl már dús lombozattal találkozunk az valahol ugyanaz, mint hogy Ausztriában, a határ túl oldalán akár a minimálbér is méltóságteljes, nélkülözés nélküli életet ígér és minden kórházban a betegeknek biztosított az egészségügyi ellátás és tisztességes ebéd.
Másrészről a főhős néha érthetetlen tétovázása, helyét nem találása, mindenbe beavatkozása majd hónapokig húzódó érdektelensége. A kicsinyítő tükör jelenségéhez visszatérve, a történt közepén elhelyezkedő fejezet, ami egy átlagos nyári napot az édesanya szemszögéből érzékeltet, tényfeltáró erejű. A lelki betegségre utaló jelek a jövőbeli özvegynél kulcsszerepet töltenek be a fia tetteinek értelmezésében, és ez a fajta gyanú ott ér a tetőpontjára, ahol a tanár a szuicíd intruzív gondolatairól számol be. Koroknai bipolaritásra utaló zavarai egy mérgező, korrupt és autorikus politikai miliőben, a társadalmi szövetet szétverő gyanakvó, rosszindulatú környezetben pattanásig fokozzák a kilátástalanságot. Nem felejteti el azonban a szerző, mindez csak egy közjáték az ország, emberiség sok ezredéves történetében, amit előbb-utóbb újabb virágkorszak vált majd fel.

[Laura Faludi · Rating 3 out of 5]

I have been listening to the latest album of The National, often referred to as the sad dads of rock music. With his second novel, Krusovszky is slowly marching into the sad dad territory of the Hungarian literary scene as well. And make no mistake, I adore The National, but what works as a song or a concept album, is stretching it a bit too far for a 400-page novel. I guess it can be viewed as the accompanying piece of the previous novel, this being the story of someone who stayed, as opposed to his former protagonist, who chose to leave. However while Akik már nem leszünk sose had its journey and the recognisable framework of the wedding, this story feels more like a bunch of dead ends and red herrings. As with the other novel, the somewhat disjointed middle bit is the strongest, I am still amazed at Krusovszkys ability to capture that provincial female helplessness so accurately. The rest however is less captivating even though its strangely readable, thanks to the authors roots in poetry and his capacity to capture lyrical in the mundane. Koroknai János is a relatable but also frustrating hero who is perfectly able to express his sadness in a strange memorial speech, but less to do anything about it. And that isn't quite enough for a great novel.

[esztereszterdora · Rating 5 out of 5]

Krusovszky nagyon jó Író. A nagybetűs fajtából. Az első könyvét nem olvastam (még!!), de ahogy látom, a közmegegezés arrafelé hajlik, hogy az az erősebb. Iszonyúan kíváncsi vagyok, mert nekem a Levelek nélkül igazi irodalom.

Az a jó hír, hogy Krusovszky nem néz hülyének az olvasóját, nem rágja az olvasó szájába, miről ír, hanem dolgoznod kell a szöveggel, gondolkodni rajta, és érezni, amit éreztetni akar veled. Van egy történetünk, amit lehet simán történetként olvasni is, de az igazi értéket a szöveg mögé nézve találjuk meg. Nem is igazán akarom itt elmondani, hogy mit jelent, mert az én olvasatomban Krusovszky egyszerre ír Magyarországról és a világról, személyesről és egyetemesről, a máról és a mindigről, valamint a felnőtté válásról, a túlélésről, a családról és még annyi minden másról. Érdemes lassan olvasni, ízlelgetni a mondatokat, gyönyörűen van megírva.

Olvassa mindenki, gondolkodjon rajta, az egyik legjobb könyv, amit idén olvastam!

[Istvan · Rating 4 out of 5]

Nagy várakozásaim voltak a korábbi regény miatt. Ismét arcon csapott a közeg, a vidéki lét, a kisvárosi arcok, a gimi tanárai, a miliő - egykori vidékiként nekem ez nagyon is ismerős és húsba vág. Tök jó volt ez alkalommal annak a fiúnak a történetét olvasni, aki rögtön az egyetem után hazament, ellentétben az Akik már nem leszünk sohával, ahol a fiú csak évekkel, évtizedekkel később tért haza. Nagyon bejött ez a kelet európai szomorkásság, tetszett a perspektíva, és az ökonómiai katasztrófa behozása is működött témaként. Ami csalódás: a könyvben egy rövidke, az anyukáról szóló fejezet kivételével, szinte végig férfiak beszélgetnek férfiakkal. Értem én, hogy egy ilyen helyzetben ma vidéken ez így megy, de kicsit hiányzik a kontextualizálás erre nézve.

[Veronika · Rating 5 out of 5]

Egyik tavasszal minden fa elveszíti a levelét egy nyírségi településen. Hogyan hat ez a helyi lakosokra, hogyan a szülővárosába tanítani beálló fiatalemberre?
A szerző úgy vezet be a regény világába, hogy az épp elég, mind tempóban, mind tartalomban. nagy revelációk nélkül is zajlik az élet, és pont a hézagokban van ott a hétköznapok keserédessége.
Habár nyírségi a városka, amiben a történet játszódik, játszódhatna bárhol. Akár Borsodban is, éppen ott, ahol felnőttem. Ugyanaz a megkopott fény, és távolban rekedés sugárzik belőle.

[Flóra Cselényi · Rating 4 out of 5]

Perfectly depicting today's Hungarian reality of public indifference. Set in a major but insignificant village in the Eastern part of the country, this book reflects how even the most inexplicable of events can leave no impact on how society behaves: ignorance and individual frustration rather than common actions remain the norm and just after a few weeks of asking questions and showing public discontent, the majority sinks back to the miseries of everyday life.

[Peter Marendeak · Rating 4 out of 5]

Érdekes, hogy nem először fordul elő kortárs hazai szerzőt olvasva, hogy a sztori valahogy nem igazán tart sehová. Rengeteg szálat megnyit, csomó mindenbe belekap, de ezek java részével aztán nem lesz semmi. Viszont Krusovszky van annyira jó író, hogy ez mégse zavarjon.

[Kinga Bandi · Rating 3 out of 5]

Szeretem, amikor egy könyv vége nyitott, de ebben az esetben túl sok szál maradt lezáratlan.

[Postmodjane · Rating 5 out of 5]

Krusovszky Dénes is one of my favourite conemporaty Hungarian poets and writers.
He is also similar age as me.
His topics, poits of view is very natural and home-like for me.

In this novel the protgonist is a literature teacher (just as me), who in my opinion tries to get along and tries to find his way of life. It has an interesting story with the typical Hungarian problems (moving to a western country, lack of teachers in schools, bossy mayor etc.) but below the typical problems there are unique ones as well.

The problem is symbolic, the trees don't come into busd in spring.

Are there solutions? Read the book and you will know.

It definitely has more layers than it seems to have for the first sight.

[Bálint András Deák · Rating 3 out of 5]

Érdekes a generációs szituációk bemutatása, a család dinamikája az ami a legjobban ki van bontva, talán ez a legélvezhetőbb oldala a könyvnek. Az abszurd környezeti katasztrófa, a diákok fridays for future mozgalma, mind-mind fel van vezetve, aztán úgy maradnak éretlenül. Nem értettem meg sajnos hova szerettet volna eljutni a történet.