A Thousand Will Fall

by Hans Habe

Hans Habe was a sergeant in the French army during WW II. This is the story of the Nazi conquest of France, the horrors of a German POW camp, and the author's escape in vivid detail.

Hardcover

First published January 1, 1941

About the author

Janos Békessy, better known under his pen name Hans Habe (12 February 1911, Budapest – 29 September 1977, Locarno) was an Hungarian-Austrian writer and newspaper publisher. From 1941, he held U.S. citizenship. Habe used also the pseudonyms Antonio Corte, Frank Richard, Frederick Gert, John Richler, Hans Wolfgang, and Robert Pilchowski.

Habe was born as Janos Békessy in Budapest, then capital of the Kingdom of Hungary in the Austro-Hungarian Empire. His parents, Imre Békessy and Bianca Marton, were of Jewish origin but converted to the Christian (Protestant) faith.[citation needed] After World War I the family moved to Vienna where his father published one of the first daily tabloids, Die Stunde (The Hour), from 1923 to 1926. János was educated at the Franz-Joseph-Gymnasium between 1921 and 1929. Afterwards he started to study Law and German Literature at Heidelberg, but returned soon to Vienna because of the growing Anti-Semitism in Germany.

Reviews

[Kuszma · Rating 4 out of 5]

Hans Habe-ról két dolgot érdemes tudni: egyrészt az ő bravúrja volt a felfedezés, miszerint Hitlert eredetileg Schicklgrubernek hívták – csak remélni tudom, hogy ezzel okozott pár vidám percet néhány antifasisztának. Másrészt ő írta meg a második világháború első visszaemlékezését (ím, előttem ezt), és már 1941-ben sikerült megjelentetnie Amerikában. Előbbi ténykedése oknyomozói, utóbbi pedig írói kvalitásait jelzi. A Ha elesnek mellőled ezeren… egy könnyű tollal megírt, olvasmányos és mozgalmas háborús könyv, amolyan „első kézből” dokumentum egy önkéntes hányattatásairól a francia összeomlás idején. Persze mint minden visszaemlékezés, ez is óvatosan kezelendő, mint történelmi dokumentum – szerintem például a gall civil társadalom zsigeri ellenállását a német megszállással szemben némiképp túlmisztifikálta.

Tulajdonképpen három jól elkülöníthető elemből áll eme iromány: egyrészt a francia hadsereg totális vereségét láthatjuk egy katona szemszögéből, majd Habe fogolytáborba kerül, végül nem mindennapi kalandok után átszökik a „szabad” Franciaországba. Kétségkívül a könyv első fele a legizgalmasabb és legerősebb. Ebben a részben német katonát legfeljebb mutatóba látunk, de cserébe Habe önfeledten ekézi azt a francia nacionalizmust, ami nem haragudott eléggé Hitlerre, és látványosan lealibizte a nácik elleni háborút*. Egekig magasztalja velük szemben az „idegeneket” (antifasiszta emigráns magyarokat**, spanyolokat, osztrákokat), akik nem a valódi Franciaországért harcoltak, hanem egy nemzetek feletti eszméért (végtelenül hálás vagyok, hogy Habe végig megtartóztatja magát a „szocializmus” szó kiejtésétől), és ki is tartottak, amíg lehetett. Persze egy magamfajta pacifistának meglehetősen furcsa olyan könyvet olvasni, ami a gyilkos ösztön kéri számon egy népen, de abban a történelmi pillanatban, azt hiszem, ez érthető volt. Habe fel akarta hívni a világ figyelmét arra, milyen hibákat nem szabad újra elkövetni, ugyanakkor reményt is akart nyújtani azoknak, akik mégis felvették a harcot. Gondolom, megtette, ami tőle telt.

* A nacionalizmusnak egyébként is van némi hajlama a képmutatásra: néha elárulja azt az országot, amiben éppen él, egy olyan országért, ami volt, vagy éppen csak a fejében létezik.
** Amúgy Habe Budapesten született, úgyhogy nincs mit csodálkozni azon, hogy a szövegben hemzsegnek a magyar szereplők.