What do you think?
Rate this book


384 pages, Hardcover
First published January 1, 1965
Széljegyzet: A szocializmus vitathatatlan pozitívuma, amibe még így sosem gondoltam bele, hogy nem állja az emancipáció és a nem-szélsőséges feminizmus útját.
Kertész Erzsébet volt az első kedvenc íróm. (Azóta igazából, ha bárki kérdezi, nincs.) Még tisztán emlékszem, amikor körülbelül 12 évesen elolvastam a Szonya professzort, teljesen odáig voltam érte. Azután minden ajándékozós eseményre Kertész Erzsébet-könvyet kértem, volt, amikor nagymamámtól és a szüleimtől is azt kaptam. Mindet szerettem, de azért a Szonya professzor maradt a kedvenc-kedvenc. A matematikusnő miatt akkor éreztem először nagy lökést a reálos tárgyak iránt, ami azért jórészt megmaradt későbbre is, mostanra is.
Kertész Erzsébetnek viszont most néztem először utána. Most is csak a wikipediáig jutottam, de a semminél az is több. Amire valójában kíváncsi voltam, hogy mennyi kutatómunkát végzett a könyvekhez, amiből arra próbáltam volna következtetni, hogy mennyi az igazság, és mennyi a fikció vajon a könyvekben. Erre vonatkozólag nem találtam információt. Viszont meglepődve láttam, hogy a néni 2005-ig élt, azaz volt 10 év, amikor mindketten léteztünk ezen a Föld nevű bolygón. Illetve hogy szolnoki születésű, hát földim. :)
A Vilma doktorasszonyt, úgy emlékeztem, nem olvastam még. De rá kellett jönnöm, hogy valójában olvastam, csak könyvtárból, és az egyik utolsó volt a sorban kamaszkoromban az írónőtől. Az egyetlen negatívum (vagy olyasmi), amit a könyvről (és Kertész Erzsébet összes ifjúsági regényéről) mondani tudok: valószínűleg a történet a sarokpontjain és kulcsfiguráin kívül azért eléggé szépre-meghatóra és kicsit ifjúságira van csiszolva, aminek nem biztos, hogy sok köze van a valósághoz. Példának okáért Hugonnai Vilma korán elhunyt gyermekeiről egyáltalán nem regél a könyv, pedig akárhogyan is, azért az trauma egy nő életében, nem a meg-nem-említendő dolgok közé tartozik. Gyanítom, hogy a személyiségekben is történt némi egyszerűsítés-sarkítás. Egyrészt Hugonnai Vilma maga a földre szállt angyal, mintha nem is ember lenne. – igazi kis úttörőmese, nem?
De egyáltalán nem tudok ezekre a fényezésekre haragudni. Kertész Erzsébet tud írni (mesélni?), és mind szellemi, mind érzelmi szempontból magas szintet képviselnek a regényei. Nagyon sokszor éreztem magam szomorúnak-mérgesnek-boldognak-reménykedőnek és még sok másnak a kötet alatt, mintha csak én lennék Hugonnai Vilma (bár az orvoslás iszonyatosan messze áll tőlem, vért látok, és rosszul leszek.) Hiába kozmetikázott a történet, így is nagy mélységeket és magasságokat jár be, jól megválogatva, hogy mely életszakaszokról mennyit és milyen részletességgel mesél. Nagyon szerettem olvasni, minden nap alig vártam, hogy végre legyen időm leülni mellé, és nem egyszer pityeregtem a könyv fölött.
Egyértelmű, hogy nem tudok a könyvre elfogultság nélkül tekinteni, és már amúgy is csak magamat ismételgetném. A lényeg csak annyi: jó volt (újra)olvasni.