"A regény hősei emigránsok, hazájukból ilyen-olyan okok miatt távozó egyszerű emberek, akik idegen ég alatt keresik a helyüket, boldogulásukat és a boldogságot. Nem könnyű feladat, nem is mindenkinek sikerül.
Földes Jolán (1902-1936) nem politizál, nála szó sincs antifasizmusról, vagy más ideológiai elkötelezettségről, de még a vallás is háttérbe szorul. Az eszmék helyett megismerjük Barabásékat, a jobb élet reményében külföldre (Párizsba) települt magyar munkáscsaládot, és évtizedekig tartó beilleszkedési próbálkozásaikat.
Mindez nem korlátozódik pusztán az események ismertetésére, Földes Jolán hol empatikusan közli az éppen aktuális szereplő gondolatait, érzéseit, hol ókori jósnő módjára jelez később bekövetkező eseményeket. Ráadásul nem ragaszkodik szigorúan az időrendiséghez, időnként hónapok, évek telnek el említés nélkül, bár tény, a folyamatosságot betartja.
A történetben nincs direkt mondanivaló, erkölcsi üzenet, miközben azért érezhetően nem csak a szórakoztatásról van szó benne. Leginkább holmi késleltetett hatású kábszerhez tudom hasonlítani, ami csak napokkal a fogyasztás után fejti ki hatását. Ami ráadásul eléggé megfoghatatlan valami csupán. Mert az rendben van, hogy képet kapunk, milyen volt az első világháború után idegennek lenni egy új hazában, nyelvismeret és a szokások ismerete nélkül. Az is tény, hogy nem csak egy szereplő, hanem az ismeretségi körhöz tartozó emigránsok révén sokféle alkalmazkodási módot ismerünk meg.
De – és elérkeztem a bizonytalanságom mezejére – ennél többről szól a regény. Családról, kétkezi munkásokról, szabadúszó értelmiségiekről, a nemzetközi események kihatásáról az emigránsokra. Egy kicsit a sorsról, a másokkal szembeni felelősségünkről – és magáról az életről. Mindez manapság elképzelhetetlen módon (a könyv 1936-ban jelent első ízben), de nem tudom megmondani, hogy a közfelfogás, vagy csak a kortárs könyvkiadás termékei változtak meg ennyire.
„Valószínűleg mindig is ez volt az arány elszármazottak, számkivetettek, emigránsok között, ez volt az arány, és mindörökké ez marad. Egy-kettő sátrat ver az idegen földön. A többiek? Elmúlnak lassan és nyomtalanul.” Ezzel a szomorkás gondolattal zárul a regény, és még sokáig ott marad az olvasó mellett. Talán elmúlik, de jobb esetben valami beleolvad belőle az emberbe."
„Mindig új s mindig a régi.” Az utak találkozása. A senki földje. Az a hely, amely egyfelől nyitott (bárki beléphet, és el is hagyhatja), másfelől zárt (az idegen ország éppen úgy kicsukja magából, mint ahogyan a benne élőket is örök idegenségben tartja). Ahol egy ideig kénytelen egymás mellett élni magyar, orosz, litván, görög, spanyol és német, bankár és szűcsmester, szerelő és arisztokrata, anarchista és tudós, és senkire nem számíthatnak egymáson kívül. „Egy ideig”, azaz örökre. Az a hely a megtestesült idő, amely egyszerre áll és rohan: mindenki úgy lép be, hogy rögtön ki is akar lépni, és benne ragad egész életére.
I found this book in one of those public libraries in parks where people dump their excel tutorial books from 2001 and I liked it very much!
The story follows a family of hungarian emigrants in Paris between the wars of the 20th century. The book pays attention to every family memeber and acquaintances they get to meet. It describes the restless lives and minds of emigrants (in Paris) and their longing for home which connects them into this sort of an extended family.
It uses a very human and sensible storytelling as if the author felt almost motherly compassion towards every human being she had created. Everyone's story and character is different and everyone is lovable in their own way. The writing really feels as if the author lived through it all and I really liked the kind of old fashioned language that was used in the czech translation from 1937 that I have read.
What I also enjoyed was reading about the day to day lives of the characters in that historical enviroment. Some of the cultural and historical matters really surprised and amused me, but they also added to the story, making the characters seem more alive and connected with their world.
I suppose it really isn't that good of a book as I'm describing it right now, but I'm sentimental and this book really warmed my heart.
The message that I got from it is that life is precarious and everyone is different but there are still things that make us human and which connect us.
Provavelmente o melhor romance que foi escrito sobre a emigração e a realidade histórica europeia do período entreguerras. A linguagem é natural, empresta emoção ao discurso. As personagens evoluem, são emigrantes, e cada uma, à sua maneira, conta o porquê de o seu país ter mudado.
Életmese. Ami igaz, ha minden igaz :). Hinnem kell az írójának, hiszen ő maga is emigráns volt. A dolgok azóta változtak. Talán most már könnyebb. Ezt is hinnem kell. Magányosnak, be-nem-fogadottnak lenni nagyon könnyű. Nem kell ahhoz idegen ország. Elég a saját családod. Egy másik város. Egy másik közösség – némi ellentmondás látszik itt felütni a fejét, de nem. Nincs. S ha minden magányok legnagyobbikára gondolok, akkor elég vagy te is önmagadnak, mint ellenséges közeg. Lássuk csak: én most is idegen vagyok, pedig csak a szülővárosomból költöztem el. Országot nem váltottam. Ha már ország: a sajátomban is idegen vagyok. És éltem olyan országban is, ahol egy nyelvet beszéltünk, mégis idegen voltam. Ebben semmi furcsa nincs. Mindig és mindenhol lesznek emberek, akik be- és elfogadnak, és lesznek olyanok, akik nem. Hiszen valóban idegen vagy. Mindenféle értelemben. Addig, amíg meg nem ismernek. Az a fontos, hogy mit viszel magaddal, mert önmaga elől senki sem menekülhet. És így tovább. A regény? Lányregény, nem pejoratív értelemben. Aranyos, őszinte, itt-ott kicsit összefüggéstelen, de a maga nemében jó. Érdemes elolvasni, látni, hogyan hatnak befolyásolhatatlan, kontrollálhatatlan elemek a mindennapokra. Hogy működött az élet, a „hontalanság” a húszas-harmincas években, két világháború között. Milyen az, amikor emberek összebújnak és jók egymáshoz, mert egymásra vannak utalva – vagy talán már azelőtt is jók voltak? Mennyire fájdalmas az, ha kiderül, a befogadó ország az igazi otthonod, nem a régi? (Ezért van idézőjelben a hontalanság.) Milyen érzés beolvadni? Kedves történet, azt a pár órát megéri.
Nagyon szellemes és életszagú regény! Csodálom is még, hogy korábban nem hallottam róla. Szerencsére ez annyira jól van megírva, hogy valószínűleg most is annyira tetszett, mint 10-15 évvel ezelőtt tette volna.
Soaked up the Paris atmosphere, street by street, as it was about 1930; pondered the current "immigrant problem" in France vs that time. Liked it more for that general scene-setting than for the plot or characters. This won an international novel competition promoted by Mr. Rinehart of the publishing firm. Thirteen countries took part (all from Europe except the U.S.). Each chose its own best and those winners vied for the world title. This big winner is by a Hungarian woman. The U.S. "best" (and thus our entry in the finals) was John T. McIntyre for his novel, "Steps Going Down."
Escrita simples da família barabas, que emigra da hungria para a frança e que sem contuinuar a ser húngara não se torna verdadeiramente francesa. O pai era peleiro, a mãe parteira, mas não exerce. os 3 filhos, a mais velha torna-se modista, mas nuca casa, embora se relacione bem com homens , nomeadamente outros refugiados e emigrantes, de várias nacionalidades. o filho do meio torna-se engenheiro mas não chega a casar com a namoradinha francesa, e a mais nova médica, sendo que estes para estudarem em frança tinham de pedir a nacionalidade francesa, podendo optar quando chegassem à maioridade regressar à nacionalidade húngara, o que não fizeram. período: pós primeira guerra mundial.