Miesta v sieti

by Veronika Šikulová

V autobiograficky motivovanom románe Miesta v sieti sa Veronika Šikulová sústreďuje na osudy troch žien jednej rodiny, starej mamy Jolany, jej dcéry Alice a vnučky Verony, ktorá sa pohľadom na ich smutné, no statočné životy snaží vyrovnať so svojimi smútkami a zmätkami a nájsť vďaka nim svoje „miesto v sieťach" a rovnováhu v sebe. Jej rozprávanie sprítomňuje nielen farby, vône a chute, rôzne postavy a postavičky sveta, ktorý je dávno preč, ale hovorí aj o menších a väčších ľudských tragédiách aj zásahoch kolobehu dejín ako vojna alebo totalitná moc. Jej román vôbec nie je iba príbehom o dejinách s veľkým D a o ich zásahoch do každodenných ľudských životov, je to román, v ktorom sa čitateľovi spovedajú silné ženy, ktoré v momente, keď všetko strácajú a ostávajú na všetko samy, musia nájsť odvahu žiť ďalej a starať sa o svojich blízkych.

336 pages, Hardcover

First published January 1, 2011

About the author

Veronika Šikulová je prozaička, autorka kníh pre deti a mládež.Pôsobila ako novinárka a popritom sa venovala písaniu próz. Prvé prózy publikovala v literárnej prílohe denníka Smena, v literárnych časopisoch Romboid, Slovenské pohľady a v zborníku mladých autorov Druhý dych (1985). Žije a tvorí v Modre.Ocenenia: Prémia Literárneho fondu za pôvodnú literárnu tvorbu za rok 2009 za román Domček jedným ťahom. Prémia Literárneho fondu za pôvodnú literárnu tvorbu za rok 2011 za prózu Miesta v sieti (2011)

Reviews

[ZetaReticuli]

Ebben a könyvben benne vannak a szavaim.
A családom, a gyerekkorom szavai.
A "mikor hazamegyek hétvégére" szavaim.
Nem tökéletes könyv, sok hibája van.
De olyan jó, hogy benne vannak a szavaim!

[Kuszma]

A Menettérti felépítése egyszerű, mint egy IKEA bögre: három emlékezés-monológból áll, némi levél-betoldással, amelyek együtt átfogják szinte a teljes szlovák XX. századot. Szemre ez a legszimplább ügy, ám pont ezért lehet könnyen belesülni: a személyesség átcsaphat érzelgősségbe, a történelmiség meg didaktikusságba, úgyhogy kiváló arányérzék szükségeltetik ahhoz, hogy egy szerző ezeket a csapdákat elkerülje. Sikulovában megvan ez a tulajdonság, így nagyszerű regényt tett le az asztalra – síkjai finoman rétegződnek egymásra, egyik csodásan gazdagítja a másikat, másik meg a harmadikat. A három elbeszélőből kettő (az anya és a nagymama) hangja jóformán telitalálat: ez a személyes, életteli nyelven megteremtett szövegvilág a szó legnemesebb értelmében megidőutaztatja az olvasót. A harmadik monológ (a lány) hangja viszont már kockázatos kísérlet: egy masszív textúra, igazi bazalttömb, amivel az írónő talán jelezni akarja a jelenkori elbeszélő elkülönülését az ősök világától – és talán jelezni akarja annak az összeszedettségnek, nyugodtságnak a hiányát is, amit a szülők még birtokoltak. (Ez csak egy tipp – különben meg mit tudom én.)

Miközben ezekben a tömbökben jártam, arról témázgattam a stábbal (a srácokkal a fejemben), hogy mit érdemel az a bűnös, aki a posztmodern kor zaklatottságának kifejezésére nem tud jobbat kitalálni, mint hogy teljesen kipusztítja a központozást a különben magas szintű szövegtestből, járhatatlan lápvidéket hozva így létre. Nem azt mondom én, hogy ez a módszer teljesen tilalmas, pusztán azt: ez a legegyszerűbb, ezt minden másodéves bölcsész írópalánta meg tudja csinálni. De nem szeretném ezért lehúzni a könyvet, hiszen a könyv négyötöde élményszámba ment és első könyves szerzőtől még megbocsátható, hogy a tutit húzza.

[Kulturna]

Volim knjige koje drže pažnju. Ovo je jedna od njih, ali prema kraju, od silnih likova i njihovih priča, postaje malo naporno za čitanje.

[Dymbula]

Tak dobrý a přesvědčivý příběh tří žen, ale neodpustím autorce experiment s částmi bez interpunkce. Není mi jasném proč to musela takto zpracovat. Já jako čtenář jsem byl znechucený pitomou nepřehledností a otravným doplňováním chybějících znamének, abych rozklíčovával věty, které jsem mohl klidně i přeskočit. Velké mínus. A navíc, když si takový experiment postíte do uší pomocí hlasové syntézy, tak je to k uzoufání, jak s tím musí hlava zápasit. Blbý experiment. Škoda.

[Aniczka.T]

Taková ta klasická kniha "jak někde někdo žil". Za samotný příběh 4/5, ale kapitoly vyprávěné nejmladší z hrdinek Veronou mě natolik iritovaly, že za ně dávám o hvězdu dolů. Co je sakra špatného na klasickém použití interpunkce?

[Funny Name]

zni to dobre, ale trochu jsem se v tom ztracela a kapitoly bez interpunkce se spatne cetly

[Eva Staněk]

Hořkosladké příběhy rodiny, která je tvořená snad jen ženami. Muži zemřeli ve válce, vězení, upili se, odešli, ... Příběhy vyprávěné z pohledu tří generací - babičky, matky a dcery se celí do mozaiky, do sítě až po vyslechnutí všech jejich vláken.
Nejvíce si mě získala babička Jolana, její Jožka Jolančin, služební cesty do Prahy, Štěpán, starost o tetu Manci a další.
(Moc pěkný překlad Kateřiny Tučkové.)