Mindig esténként tűntek elő, néha csapatosan, többnyire azonban egyedül. Hogy pontosan hogyan és mikor érkeztek, arról senki nem bírt megbízhatót mondani. Volt, aki azt állította, hogy ugyanott laknak, amerre dolgoznak is, napközben alszanak és megbújnak valamelyik bérkaszárnya zugában, s csupán napszálltakor merészkednek elő. Mások akár meg is esküdtek volna rá, hogy a város egy másik fertályából jönnek és szekéren hozzák őket… Most is csak annyit lehetett tudni, hogy megint meghalt közülük az egyik.
A székesfőváros utcáin arat a halál: a rendőrség elképzelhetetlen brutalitással meggyilkolt prostituáltak holttesteire bukkan szerte a városban, a Városligettől kezdve az előkelő Ó utcai bordélyon át egész a ferencvárosi munkásnegyedekig. 1910-et írunk: az újabban már villanyfényben úszó Andrássy úton még egymást kerülgetik a konflisok és az automobilok, a legendás kávéházakban pedig Ady Endre és Molnár Ferenc társaságát keresik a szépreményű költők és hírlapírók. Ezzel egy időben pedig különös vendég érkezik Budapestre, hogy néhány hónapi rejtőzködés után egyszerre csak az előkelő szalonok és úri társaságok kedvencévé váljon: Saint-Germain grófja, aki egyenesen Rákóczi fejedelem leszármazottjának mondja magát, és a világtörténelem legkülönbözőbb korszakaiból származó történeteinél csak a szokásai különösebbek. Éjszaka él, akárcsak a város, és még soha, senki nem látta enni…
Igen nagy várakozással kezdtem neki a könyvnek. Talán azért is, mert két évet várt a listán, mire eljutottam oda, hogy végre! És a legszebb, hogy nem lett csalódás. Azért tartottam tőle egy kicsit, mert ugye Murphy keményen dolgozik ilyenkor, de leszámítva egy-két meglepetést, nem sikerült beleköpnie a levesbe. more
Nagyon tetszett, főleg az 1910 körüli Budapest részletgazdag ábrázolása és a szereplők bemutatása a történeteiken keresztül. A vámpíros szál is jó csavaros.
A fülszöveg és a cím egyaránt sejteti, hogy itt bizony nem csupán egy szokványos, századelői miliőbe ültetett egyszerű krimiről lesz szó, hanem mindezt megfűszerezi egy kis természetfeletti borzongás: valakinek biza ebben a történetben is lesz két óriási szemfoga, melyeket nem ínycsiklandozó malacsültekbe mélyeszt, hanem emberi artériákból lefetyeli velük a vért. Legalább is ezt súgja nekünk a hetedik érzékünk. A történet lassan, komótosan indul be. Lelki kameránkkal ráközelítünk Budapestre, alászállunk, s belevetjük magunkat az éjszakába. Több szálon indul a cselekmény, olyan ez, mint amikor hajfonatot készítünk: úgy bukkannak fel a regény gerincét képező szereplők és karakterek, mint egy-egy kósza tincs, s az író keze alatt a történet végére, pompás, remekbeszabott hajfonat készül. Minden mindennel összefügg, mindenki, mindenkivel kapcsolódik. Kedveltem ezt a kényelmes tempót, nem rohanunk sehova, az olvasónak van ideje megismerni a szereplőket, elhelyezni őket térben, időben, kapcsolati hálóban, s ahogy haladunk előre, újabb és újabb kirakós elemeket illeszthetünk a helyükre. Számomra a történet egyes összetevői, a karakterek külön kis útjai önmagukban is érdekesek voltak, izgatta a fantáziám honnan érkeztek, mit csináltak korábban, mi vezette őket erre az útra, amin haladnak, mi végre jöttek Budapestre, mi az ő történetük. Nagyjából a könyv feléig ezeken a nyomvonalakon haladunk, és engem egyáltalán nem zavart, hogy nem rögtön az elején árasztottak el a természetfeletti történések, hanem csak később, fokozatosan. A történet szép keretes szerkezetű, nyitó és zárójelenettel, igényes lekerekített befejezéssel. A kötet akár önmagában is megállhatná a helyét, ám bizonyos kérdések, jelenségek túlmutatnak a történeten, éppen ezért kíváncsian várom a második részt, amikor már Erdély kies vidékein barangolhatunk, s ha eléggé szemfülesek vagyunk, akkor akár még újabb legendás alakokkal is találkozhatunk.
A cselekmény különben szépen követhető. Olyannyira, hogy elég korán derengeni kezdett, a háromnegyedénél pedig biztosra tudtam, ki a gyilkos. Az írónak pedig valószínűleg ez is volt a szándéka, hiszen folyamatosan csepegteti az információkat. Nem hallgat el semmit, utalások sokaságát szórja elénk. Szépen, egyesével. Nem kapkod, nem siet, nem visz tévútra. Szóval igen, bár kriminek árulják, klasszikus értelemben nem sorolnám oda, akkor sem, ha gyilkosságok mentén halad. Különösen a vége erősíti bennem ezt a képet. A gyilkos szinte lényegtelen, mellékes, ahogy ez ki is derül. Nincs rivaldafényben, mert nem ott van a helye.
Különben a történet maga sincs lezárva szigorú, mértani pontossággal. Hogy ez azért van, mert egy trilógia első kötete, avagy Benedek nem szájbarágós író, nem tudom, de nekem tetszett.
Érdekes volt, egész a végéig. Kellemes volt egy vàmpìrról szóló könyvet olvasni, amiben nem kellett àllandóan kerülgetni a teenagerek szerelmes dràmàit. Ez inkàbb olyan volt, mint egy jó krimi, bàr bevallom, hogy a letartóztatàs a végén meglepetésként ért. Kivàncsi vagyok, hogyan is történt az egész. Talàn Sàrànak köszönhetô? (Nem gondolom, hiszen ha jól értettem, ô is meg volt rajta lepôdve.) Nagyon remélem, hogy a màsodik könyvben majd megtudom. Arra is kivàncsi vagyok, hogy ki lesz a vérgrófnô. Egy darabig azt hittem, Etelkàból lesz talàn vàmpìr a kônyv végére. Persze amikor az anyja ùjra megjelent, arra is gondoltam, hogy talàn ô lesz az. Majd kiderül...
Nagyon kellemesen csalódtam ebben a könyvben.Még szerencse, hogy nem dőltem be a bugyuta címnek, kár lett volna ezért kihagyni. Az igazság az, hogy 90%-ban ez egy nagyon érdekes hangulatú korrajz a 1900-as évek elejének Budapestjéről. A párbeszédek, a helyszínek, a szereplők mind nagyon jól visszaadják ezt. Persze aztán van benne Hasfelmetsző szerű gyilkosság, kevés vámpíros szál, pont amennyi kell. Gondolom ez majd a folytatásban jön elő, mivel a jelek szerint ez egy trilógia első része.
Ehhez nem igazán tudok mit hozzátenni, minden benne van, amit azelőtt tudni kell, hogy valaki elolvasná Benedek Szabolcs "Vér"-trilógiáját(sőt, talán egy picit több is). Igényes kritika megbízható forrásból (ez meg félig a reklám helye volt:)).