Nem könnyű dolog mostohatestvéreknek összeszokni, még akkor sem, ha hasonló környezetből származnak. Hát még két olyan különböző természetű és neveltetésű kislánynak,mint az elkényeztetett, beteges Örvös Lilla és a vidám, talpraesett Kis Teri. Vajon mi történik a visegrádi nyaralóban, ahol a két nagymama és a két kislány kényszerű közös vakációját tölti? Erre ad feleletet Thury Zsuzsa kitűnő, lélektani feszültségű regénye.
Az ötvenes években vagy ilyen vonalas ifjúságit írt valaki, vagy semmit. A hetvenes években már nem volt ilyen vastag az ideológiai máz a csíkos könyveken, de nem merném újraolvasni akkori kedvencemet, A tűzpiros üveggömböt. Eltekintve a szocialista erkölcsre való neveléstől, és az erőltetett tanulságtól határozottan vannak értékei a regénynek. A környezetfestést, a dialógusokat, a szereplők jellemzését kifejezetten szerettem, a két nagymama telitalálat. Jó volt a Dunakanyarban, Visegrádon időzni és a gyerekkori nyarakon nosztalgiázni. Kedves könyv, nem okoz nagy meglepetést, de olvasmányos.
Ez volt a mostanában újraolvasott Thury-regények közül a legjobb, bár… Rendben, ’56-ban jelent meg, ez már nagyjából elmond mindent, ám egyszerre mérgelődök és kacagok azon, hogy a szocialista társadalmi utópia mindig milyen figurákat diktált. A burzsoá kivétel nélkül mindig sznob, hülye, gyenge (fizikailag s szellemileg egyaránt), hisztis, válogatós, melankolikus, beteges, még az is hátrányaként említhető, hogy idegen nyelveken is beszél. Szegény, hát nem sajnálatra méltó? A nép fia azonban! Pardon, a lánya, jelen esetben. Az talpraesett, egészséges, mindigvidám, mindigsegítőkész, mindigmosolygós, műveletlen, ám folyton tanulni akaró, rendkívül empatikus és egyáltalán, ő a nép. Ráadásul itt jön az összehasonlítás, ami természetesen abban a korszakban mindig a népnek kedvezett, szerencsére abból volt a több. Az már lényegtelen, hogy nem kellett volna összehasonlítani. És még nagyon sok mindent nem kellett volna. Kétségtelen azonban, hogy a könyv varázslatos (összehasonlítva más Thury-művekkel), generációk nőttek fel rajta és még mindig érdemes elolvasni – egészen sok szempontból. Ki-ki találja meg a magáét.
Annyi bölcsesség van ezekben a talán rég elfeledett "kincsesládikákban", hogy lázasan folytatom a kutatást. Bár Fehér Klárán nem tudott túltenni, Thury Zsuzsa is szívembe lopta magát. Ha újraszülethetnék, biztos, hogy pöttyös könyv író lennék!