Stalinism and Nazism: Dictatorships in Comparison

by Ian Kershaw (Editor), Moshe Lewin (Editor)

An internationally distinguished team of historians of Nazism and Stalinism provide a summary of the most up-to-date research and offer new perspectives on issues linking the two most terrible dictatorships of modernity. Three selected themes are the leadership cults of Hitler and Stalin; the "war machines" engaged in the deadly clash of 1941 to 1945; and the ways in which interpretations of the past have shifted in Germany and Russia since the demise of the dictatorships.

Genres: History, Politics, World War II, Russian History, European History

384 pages, Paperback

First published April 28, 1997

About the author

Ian Kershaw is a British historian, noted for his biographies of Adolf Hitler.
Ian Kershaw studied at Liverpool (BA) and Oxford (D. Phil). He was a lecturer first in medieval, then in modern, history at the University of Manchester. In 1983-4 he was Visiting Professor of Modern History at the Ruhr University in Bochum, West Germany. From 1987 to 1989 he was Professor of Modern History at the University of Nottingham, and since 1989 has been Professor of Modern History at Sheffield. He is a fellow of the British Academy, of the Royal Historical Society, of the Wissenschaftskolleg zu Berlin, and of the Alexander von Humboldt-Stiftung in Bonn. He retired from academic life in the autumn semester of 2008.

Reviews

[Kuszma · Rating 4 out of 5]

Képzeljük el, hogy összeül a történészszakma színe-java mondjuk Philadelphiában, 1991-ben, és rittyent egy konferenciát "Sztálinizmus és nácizmus - diktatúrák összehasonlítása" címmel. Mire gondol ilyenkor a laikus? Alighanem arra, hogy "De jó! Most összehasonlítják nekem a sztálinizmust meg a nácizmust!" Viszont mire gondolnak maguk a történészek? Arra, hogy: "De jó! Most órákig beszélhetek a végletekig specializált, periferikus kutatási eredményeimről, és kénytelenek végighallgatni!"

Tegyük tisztába a helyzetet: ez legkevésbé sem egy általános összefoglalás. Hanem egy elég mély előzetes tudást igénylő kötet, amiben a két rendszer marginálisnak látszó (de valójában lényegi) elemeibe merülnek el a kutatók, és hozzák felszínre a maguk kőkemény szakmai nyelven megírt tanulmányát. Ebben a könyvben lámpással kell keresni szöveghelyet, ahol a szerzők direktben mernek olyat mondani, hogy "Sztálin és Hitler közös halmazba sorolható, mert...", vagy "Sztálin és Hitler nem sorolható közös halmazba, mert..." Már csak azért is, mert ugye a specializált kutatók korát éljük: az, aki szakértője a Szovjetunió gazdaságpolitikájának, nem feltétlenül tud összefüggően beszélni Hitler gazdaságpolitikájáról - legalábbis nem akkor, ha más történészek is jelen vannak, és kijavíthatják. (A kocsmában, ott igen. De az más.) Következésképp mindenki igyekszik a tanulmányokban a saját szakterületén belül megmaradni, és legfeljebb kalandozni szalad át a többiek térfelére.

A kötet írásai amúgy (nagyjából) három csoportra oszthatóak.
1.) A két rezsim államfelfogása, különös tekintettel a bürokráciával ápolt viszonyra.
2.) A világháborúban alkalmazott stratégiáik.
3.) És történelemszemléleteik változásai.

No most én megkísérlem pár szóban összefoglalni, ezeken a témákon belül mire jutottak, mégpedig úgy, hogy abból úgy tűnjön, mintha össze lenne hasonlítva a két rezsim. (Kösz, tudósok, hogy dolgozhattam helyettetek.) Hozzáteszem, ezeket jórészt én ókumláltam ki a tanulmányokból, szóval ha félreértelmeztem valamit, a felelősség engem terhel.
1.) Bár mind a két rezsimet szokás totalitárius államként emlegetni, de a két diktátornak teljesen más volt a viszonya saját bürokráciájához. Hitler például kifejezetten lusta államférfi volt, aki ugyan az őt érintő témákban hajlamos volt rátelepedni alárendeltjeire - de a bürokraták speciel nem érdekelték. Azokat vérbeli informális vezetőként különösebb iránymutatás nélkül bízta rá hűséges famulusaira, akik aztán egymással vívtak végeérhetetlen pozícióharcokat, hogy kiterjeszthessék illetékességük határait. A darwini tanok rosszul értelmezett szimulációja volt ez a politikumra vetítve, ahol az maradt életben, aki erősebbnek bizonyult - ugyanakkor egy olyan kaotikus állapothoz vezetett, amiben a felek rengetek energiát égettek el feleslegesen, ami valószínűleg meggyorsította a rendszer bukását. Vele szemben viszont Sztálint nagyon is érdekelték a bürokraták - bár ennek azok nem különösebben örültek. Az ő mániája ugyanis a teljes centralizáció volt, amiben - ezt jól felismerte - a bürokraták akadályozták, ezért folyamatos háborút vívott ellenük - paradox módon azonban ezt a háborút csak a bürokrácia igénybevételével tudta végrehajtani. Aminek köszönhetően az ellenük folytatott hadjáratok ellenére számuk csak nőtt és nőtt - tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy végül le is győzték Sztálint, hisz halála után bizonyos értelemben átvették az uralmat a Szovjetunió felett.
2.) A nácik kezdték a precíz villámháborúkkal, hogy aztán beleragadjanak az anyagháborúba, amiben nem nyerhettek. A szovjetek meg kezdték az inkompetens hülyeségekkel, elvesztegettek hárommillió embert, de aztán egyre precízebbekké váltak*. Kitapintható egy ellentétes irányú folyamat: amíg Hitler egyre inkább centralizálni igyekezett a háborút, addig Sztálin a korai hibákat decentralizációval javította. És ugye nyert. Mi a tanulság? A decentralizáció jobb, mint a centralizáció. Uff, beszéltem.
3.) A német és orosz kollektív emlékezetben a háború látványosan más szerepet tölt be. Ennek egyik oka nyilván az, hogy amíg a németek totális vereséget szenvedtek, addig az oroszok (ha bénító véráldozatok árán is), de győzelmet arattak. Aminek következtében előbbieknek muszáj volt elszámolni a múltjukkal, addig az oroszok beleburkolhatták magukat a Nagy Honvédő Háború mítoszába. Ez a jelenség nagy vonalakban a két diktatúrához való hozzáállásban is megmutatkozik: amíg a német történészek a hitlerizmus kérdésével kapcsolatos vitákat le tudták vinni a közbeszéd szintjére, addig a sztálinizmussal kapcsolatos orosz történészviták valahogy a szakma berkein belül maradtak. Végtelenül jellemzőnek tartom, hogy amíg a kötet nácizmussal foglalkozó írásaiban folyamatosan felmerül a kínzó kérdés, miszerint mennyiben voltak partnerek az állampolgárok a rendszer által elkövetett bűncselekményekben - vagyis a felelősség kérdését kiterjesztve vizsgálják -, addig az orosz történészek többnyire megállnak azon a ponton, hogy konkrétan Sztálin (illetve a legbelsőbb kör) vajon kiteljesítője vagy elárulója volt-e a kommunizmusnak, illetve a cárizmus és a sztálinizmus között van-e kontinuitás. Nem látom az arra való törekvést, hogy megértsék, miképp tudta Sztálin a népesség széles tömegeit a saját szolgálatába állítani. Magánvéleményem, hogy ennek a munkának az elmaradása, illetve felszínes volta nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a mai Oroszország Sztálinra ismét úgy tekint, mint "nagy vezetőre".

Szerintem amúgy jó kötet. Csak ne vegyük túl komolyan a címét - hisz nem hasonlít össze semmit semmivel. Viszont ha elolvassuk, akkor talán sikeresebben tudunk mi összehasonlítgatni.

* Persze csak relatív precizitásról beszélhetünk, hisz az oroszok még a nagy győzelmek idején is két-háromszor annyi embert vesztettek, mint a németek.

[andrew]

pretty hilarious how a solid half of these are wrong

[Robert · Rating 3 out of 5]

a bit dated and rather esoteric