New Documentary

by Stella Bruzzi

Praise for New Documentary : 'It's refreshing to find a book that cuts through the tired old debates that have surrounded documentary film and television. It heralds a welcome new approach.' Sight and Sound 'Documentary practice changes so fast that books on the subject are often out of date before they are published. Bruzzi's achievement is to have understood the genre as an activity based on performance rather than observation. This is a fresh perspective which illuminates the fundamental shifts that will continue to take place in the genre as it enters its second century.' John Ellis, Professor of Media Arts, Royal Holloway, University of London

New Documentary provides a contemporary look at documentary and fresh and challenging ways of theorising the non-fiction film. As engaging as the original, this second edition features thorough updates to the existing chapters, as well as a brand new chapter on contemporary cinema release documentaries. This new edition Bruzzi shows how theories of documentary filmmaking can be applied to contemporary texts and genres, and discusses the relationship between recent, innovative examples of the genre and the more established canon of documentary.

Genres: Film

224 pages, Hardcover

First published August 17, 2000

Reviews

[Péter Horányi · Rating 4 out of 5]

Stella Bruzzi központi állítása ebben a könyvben, hogy a kortárs dokumentumfilmek visszatérő jellemzője, hogy előtérbe helyezik a performatív elemeiket. Noha minden dokumentumfilm egy találkozás alkotó és valóság között, ezáltal eredendően kreált, interpetált, vagyis performatív, a 20. században a legtöbb film ezt a tulajdonságot háttérbe helyezte vagy letagadta. (Mint például a direct cinema). A modern dokumentumfilmek gyakran beemelik a formájukba a performativitást, ettől saját alkotói folyamatukra reflektálnak, előtérbe helyezik a rendezőt és a szereplők viszonyát a filmezéshez.

A 2000-es években ez a reflektív attitűd Bruzzi szerint érthetően a megfigyelői módszer népszerűségén vett vissza. Ma viszont azt látjuk, fűzöm tovább a gondolatmenetet, hogy a megfigyelői dokumentumfilmben is érezhetően jelen tud lenni a performativitás. Gondolok itt főleg Wang Bing-re, aki lényegileg Frederick Wiseman formájának szellemi örököse azzal a különbséggel, hogy intézmények helyett az egyénekre figyel, akik gyakran reagálnak a rendező jelenlétére és arra a megkerülhetetlen dologra, hogy film készül róluk.