A könyv Barbarája sokban rokon a Lányom nélkül soha Bettijével: naiv amerikai lányok, akik beleszerettek egy iráni/perzsa férfiba, majd „rabságba” estek egy idegen országban, s helyet kellett állniuk a merőben eltérő kultúra, vallás, hagyomány, és szokásrendszer dzsungelében.
Végigkövethetjük Barbara életét, ahogy szerelmes fruskából ravaszkodó perzsa feleséggé válik, persze szigorúan üzleti alapon, hogy lányaival együtt elhagyhassa az országot… Egy iráni nő nem válhat el ugyebár, a férje engedélye nélkül nem is utazhat, a gyerekek pedig az apához tartoznak. Majd megismerjük a lányait is, hogy milyen hatással volt rájuk egy ferengi, idegen lányának lenni egy alapvetően férfiak uralta és elnyomó országban, hogyan boldogulnak később a szabad Amerikában ezzel a kettősséggel.
A nők sorsán túl bepillantást nyerhetünk az akkori teheráni életbe is. Nagyon érdekes volt a perzsa nagycsalád leírása, a nemzedékek keveredése, a nők közötti erős kötődés és segítségnyújtás bemutatása. Számos érdekes hagyományt és szokást ír le a könyv, jókat és rosszakat egyaránt… Például hogy a piskes, a megvesztegetés és csalás elfogadott, a lényeg, hogy ne bukjon le az illető. A bosszúállás alapvető. Vita esetén mindig a család oldalára kell állni, az igazság kevéssé fontos, súlyos vétek, ha valaki ezt megszegi. A családon kívüli emberek élete lényegtelen, kivéve ha érdek fűződik hozzá. A női börtön bemutatása, a gyerekmunka a perzsaszőnyeget szövő gyárakban… A nyilvános fürdők és az ottani közösségi élet. Számos apróság volt, amit nem ismertem még. Ezeken kívül leckét kapunk a ’60-as és ’70-es évek iráni politikából, a sah uralkodásáról, a forradalomról, illetve néhány alapvető téveszmét is eloszlat az iszlám vallásról és Mohamed próféta tanairól.
A könyv felépítése jó, bár néhány rész indokolatlanul nagyobb hangsúlyt kapott másoknál, néha nem volt egyértelmű az idő múlása, a végét pedig kissé lezáratlannak, összecsapottnak éreztem. Összességében megérte elolvasni, érdekesnek és tanulságosnak találtam.