Endre Fejes was a Kossuth Prize and Attila József Prize-winning Hungarian author, and a founding member of the Digital Literary Academy, with his literary works often based on working life.
In 1955 he began to publish his stories, in particular, the Budapest working life. The first novel, A hazudós, was published in 1958. His most notable novel, Rozsdatemető, was a best seller in its publication in 1962.
Bíztam benne, hogy egy ilyen giccses címet csak ironikusan lehet használni. Szerencsére igazam lett.
Ritka, hogy egy könyvnél ilyen erősen érezzem, időben mennyire távoli. Részben talán azért távoli, mert amúgy egy közeli, általam jól ismert térben játszódik: Budapesten. De ha itt kétszáz forintot adsz egy bőséges ebédért a pincérnek azzal, hogy a visszajárót tartsa meg, imába foglalja a neved. És ha itt a lányok meghallanak egy nyugatinak tetsző akcentust, nem arra gondolnak, hogy jesszus, megint a hülye brit legénybúcsúsok, hanem leolvad bennük a biztosíték, és rögvest elkezdenek külföldi útlevélről álmodozni. Igen, ez a hetvenes évek Magyarországa, a kádári szocializmus, amikor már lehet jó regényt is írni*. Itt bukkan fel Viktor, a rejtélyes ifjú diplomata, aki bájosan töri a magyart, és luxuséttermekben vacsoráltatja meg a postáskisasszonyt. De ki ez a Viktor? És mi ez az aktatáska nála? Fejes filmszerű, gyorsan pergő képekben visz minket egyre mélyebbre a cselekményben. Technikája fineszes: néha az az érzésünk, a szánkba akar rágni dolgokat (ha ötvenszer nem szögezi le, hogy "a fiú arcán megjelenik az a kegyetlen, ellenszenves vonás", de így, szó szerint, akkor egyszer sem), máskor meg akkora kátyúkat hagy a történetben, hogy az olvasó orra bukik bennük.
De Fejes pontosan tudja, mit csinál. Titka, hogy fokozatosan bontja ki a könyv rétegeit azáltal, hogy folyton mintha újrakezdené azt. Mikor elindul benne az ember, azt hiszi, romantikus történetbe csöppent. De megy tovább, és Viktor titkai máris kémregény-szerűvé változtatják a szöveget. Aztán rájön, hogy nem is kémregény, hanem valami más. Valami sokkal riasztóbb, sokkal okosabb arról, hogy aki sokat álmodik, annak nagyon fog fájni az ébredés. Imponáló profizmussal megírt szöveg, tisztában van azzal, hová akar vinni minket, és azzal is, hogyan. Hatásos karaktereket és erős dialógusokat tartalmaz, egy nekifutással el lehet olvasni, itatja magát.
* Sőt, ekkoriban már kritikus regényt is lehetett írni. Ennek a vonulatnak az egyik komoly reprezentánsa épp Fejes Rozsdatemető-je. Ugyanakkor a kritika még bujtatott: nem a rendszert magát célozza, hanem a rendszer által formált embert és azokat a vágyakat, amiket a rendszer képtelen kielégíteni. Aki akarja, kiolvashatja belőlük: ugyanis a korszak nagy irodalmi teljesítményei (Makra, A kenguru, Próféta voltál, szívem, stb.), bár látszólag egyéni sorsokról beszélnek, valójában ezeken keresztül a rendszer alapvető strukturális hiányosságaiba nyújtanak betekintést.
Érdekes kis könyvecske volt, amiből rájöttem, hogy a magyar írókat nagyon nem kéne elhanyagolnom. Tetszettek a visszatérő képek, sorok, mint Baricco – Selyem könyvében. Sajnos az nem tisztult ki előttem, miért is csinálja a sötét ruhás fiú ezeket az érdekes dolgokat és jobban szerettem volna, ha boldog vége van. Az én lelkemnek az kell. :)
A fülszöveg rendkívül figyelemfelkeltő, ám egy úttal jó sokat elárul a történet jellegéről. Ennek ellenére kíváncsian vártam, miből kellene a mai fiataloknak okulni. Szerkezetileg a kötet nagyon rövid fejezetekből áll, ez jó “segítség” ahhoz, hogy a cselekmény feszes maradjon. A történet furcsasága, hogy javarészt végig ismétlődő tendenciát mutat.A történet furcsasága, hogy javarészt végig ismétlődő tendenciát mutat. A főhős mindig szédít egy lányt, drága helyekre viszi, elkápráztatja őket a korlátlan utazás és jómód lehetőségével. Ám amikor komolyra fordul a helyzet, inkább lelép. Igazán azt se érti az ember, miért csinálja, hiszen nem az kifejezett cél, hogy testi kapcsolatot létesítsen velük. Egyébként már az elején sejthető, hogy valami nem stimmel, mert ezeket a fejezeteket megakasztja egy-egy rövid jelenet, ami a fiú életébe enged bepillantást. Bizonyosságot erről a regény közepe táján szerzünk. Furcsa, hogy akkoriban, az 50’-es, 60’-as években, milyen következménye lehetett annak, ha egy lányt megvezettek, akár anyagi átverés nélkül. Nos, visszatérve a cselekményhez, sejthetjük, hogy jó vége nem lesz, ugyanis a fiú emberére, vagyis nőjére akadt. Zsuzsanna nem az általa megszokott típusba tartozik, tapasztaltabb, okosabb, talán ezért is szeret belé. Ám a lány nem hagyja magát, kiáll az igazáért. Nos, nem árulok el többet, maradjunk annyiban, rosszul mérte fel a lehetőségeit. Először azt gondoltam a regény végéről, hogy ismét egy feleslegesen túldramatizált befejezés, ám jobban belegondolva a való életben is tapasztalhatunk ilyen tragikus véget, elég csak megnézni egy híradót. Talán tényleg érdemes a fiatalabb korosztály kezébe nyomni, sokkal több tanulságot hordoz, mint némelyik kötelező olvasmányunk. Nekem, ami legelőször eszembe jutott, ha valami túl szép, hogy igaz legyen, akkor az az is! De az is, hogy soha nem ismerhetsz meg egy embert igazán. Na, de száz szónak is egy a vége, nálam elérte a célját a regény, de nagy meglepetéseket nem tartogatott.
Másnak lenni, másra vágyni, nagy lábon a semmiből a látszatért - magyarázhatnám ezzel a főszereplő tettét, de ez ennél összetettebb. Sokáig nem tudni, hogy valóban azzal keresi a kenyerét, akinek kiadja magát, vagy hatalmas átverés és nők megvezetése az egész. Aztán betör a való, egyre direktebben, töredezik a maszk, főleg mert az utolsó nő, aki előtt adja a nagymenő diplomatát, éles eszű, kapcsolatra és figyelemre nem rászorult. Ez is lesz szerencsétlennek a veszte. Mert aki szembesít mást a kisszerűségével, nem pusztán összetöri az önértékelését, de bosszút is szíthat.
One of the best characters of Hungarian literature, very complex and amazing writing. Based on a true story, the author provides an authentic glimpse of Hungarian society at the times, life behind the iron curtain, and the hopes and dreams of young people. Easy and quick read.