Gyönyörű parkkal, csodálatos virágoskerttel övezett kastélyban él a regény kis hősnője, a csudaszép kislány, Hargitay Erzsike. A házban mindenki körülötte sürög-forog, és sokan próbálják felvidítani, ugyanis ő a Hargitay-kastély legszomorúbb lakója is egyben édesanyját nemrég veszítette el. Az árva kislánynak senki sem tud örömet szerezni, s amióta Ibolya kissasszony a maga kibírhatatlan éles, parancsnoki hangjával a házban átvette a hatalmat, nem is reméli, hogy a boldogság újra rá fog találni. Azonban édesapja újra találkozik ífjúkori szerelmével, a bájos Berényi Máriával, akit Erzsike előbb tanítónénijeként szeret meg, majd benne fog ráismerni édes mostohájára. Addig viszont Frici kutyájával, Picivel mindent megtesz, hogy mosolyt varázsoljon Erzsike arcára… Lakner Bácsi műve film formájában már világszerte sikert aratott, és hirdette a szeretet minden szomorúságot legyőző erejét.
Kiskoromban kimaradt, most olvastam először. Gyerekként biztosan jobban tetszett volna, mert tele van vicces jelenetekkel és párbeszédekkel, szimpatikus szereplőkkel, és borítékolható a happy end… De felnőtt fejjel csak tömény, kiszámítható giccs. Különben élveztem az olvasást, pont ez kellett a lelkemnek, de a hibáitól nem tudok eltekinteni.
I was about 10 years old when I found this book at my grandma's. I was about to go to bed so I decided to start reading, and get through a couple of pages before I fall asleep. Ookay and then I stayed up till 2 a.m. and finished this masterpiece...(haha sorry grandma)