Mindent összevetve egy szép mese családról, összetartozásról és a természet szeretetéről. Csak nem annyira nekem íródott. A névből nem találtam ki, de svéd meseregényről beszélünk, a maga skandináv komorságával.
Bár harmadik személyű az elbeszélés, az érzet végig az, hogy az egyik kislány, Mina mesél. Ebből kifolyólag teljesen természetes, ha az egéz történet tele van mesés elemekkel vagy nehéz összerakni, hogy a hegyi túra tulajdonképpen milyen hosszú. Csak sajnos én nem tudok elvonatkoztatni a valóságtól, és nem tudok túllépni például azon, hogy a hegyekbe kirándulni kizárólag a nagypapával indul el a négy gyerek, aki már nem mai csirke kakas, és be is következik a baj.
A szarkasztikus humorát nagyon bírtam a mesének, csak nem tudom, gyerek olvasóknak hogy csapódna le. De az összes szómagyarázat (mint pl. feminista) ötletes volt.
Láttam, hogy van második rész, de még ahhoz sincs motivációm, hogy megnézzem, egyáltalán a könyvtár tulajdonában áll-e. Mea culpa tényleg, egyszerűen csak nem az én stílusom.
Ps.: Az illusztrációk sem találtak meg, pedig amúgy szeretni szoktam a vonalrajzokat.