What do you think?
Rate this book
Egy nőalak szürke kontúrja
„Három hete lehetett otthon, mikor egy éjjel megint anya elfojtott zokogása keltette. A nappaliban ült, a tenyerét a szájára szorította, előre-hátra ringatta magát a kanapén. A hálószoba ajtaja csukva volt, Zsófika szobája is. Gina odarohant anyához, és átölelte.
– Anya, mi a baj, mi történt, anya, mondd meg, mi van! – könyörgött.
Anya csak sírt és rázta a fejét, nem is sírt, inkább nyüszített, mint egy megvert kutya. Gina legszívesebben elrohant volna, annyira ijesztő volt, de csak ölelte anyát, szorította magához:
– Ne sírj, anya, segítek, mit csináljak, mondd, mit csináljak!
Anya hangja vinnyogóvá vált.
– Menj be hozzá. Azt akarja, hogy menj be hozzá!
Gina hallgatott. Nem értett egy szót sem. Anya tovább himbálta magát ültében, homlokát a tenyerébe szorította.
– Velem nem akar. Veled akarja. Amióta hazajöttél. Mondtam neki, hogy nem engedem. És megpróbáltam mindent. De nem megy tovább. Azt mondta, kidob. Engem is, Zsófikát is. De hát hová mehetnék? Egy ilyen kisgyerekkel!"
Vajon mi marad egy tizennégy éves kislány életéből, miután nevelőapja megerőszakolja és az anya védelme helyett annak cinkosságával szembesül? Hogyan bírható ki a fájdalom, és élhető túl az árulás?
Kiss Judit Ágnes kendőzetlenül és hideg pontossággal tárja fel a Ginát ért valamennyi megsebzést: a nevelőapa agresszivitását, a test riadt elidegenedését és félelmét, a házastársi és spirituális bántalmazás valamennyi árnyalatát. A szerző úgy vezet végig a pokol bugyrain, hogy közben szorosan fogja a kezünket, és a fojtott levegőjű sorok egy pillanatra sem eresztenek.
A szerző számos gyerekkönyv írójaként már bizonyított, ez a regénye pedig sűríti mindazt a mély belátást, amit a gyereklélekről megtapasztalt: bármit (majdnem bármit) ki lehet bírni, ha van egyetlen ember, aki hisz nekünk, aki megtart, amikor zuhanunk, és akibe kapaszkodva képessé válhatunk a szembenézésre.
– Anya, mi a baj, mi történt, anya, mondd meg, mi van! – könyörgött.
Anya csak sírt és rázta a fejét, nem is sírt, inkább nyüszített, mint egy megvert kutya. Gina legszívesebben elrohant volna, annyira ijesztő volt, de csak ölelte anyát, szorította magához:
– Ne sírj, anya, segítek, mit csináljak, mondd, mit csináljak!
Anya hangja vinnyogóvá vált.
– Menj be hozzá. Azt akarja, hogy menj be hozzá!
Gina hallgatott. Nem értett egy szót sem. Anya tovább himbálta magát ültében, homlokát a tenyerébe szorította.
– Velem nem akar. Veled akarja. Amióta hazajöttél. Mondtam neki, hogy nem engedem. És megpróbáltam mindent. De nem megy tovább. Azt mondta, kidob. Engem is, Zsófikát is. De hát hová mehetnék? Egy ilyen kisgyerekkel!"
Vajon mi marad egy tizennégy éves kislány életéből, miután nevelőapja megerőszakolja és az anya védelme helyett annak cinkosságával szembesül? Hogyan bírható ki a fájdalom, és élhető túl az árulás?
Kiss Judit Ágnes kendőzetlenül és hideg pontossággal tárja fel a Ginát ért valamennyi megsebzést: a nevelőapa agresszivitását, a test riadt elidegenedését és félelmét, a házastársi és spirituális bántalmazás valamennyi árnyalatát. A szerző úgy vezet végig a pokol bugyrain, hogy közben szorosan fogja a kezünket, és a fojtott levegőjű sorok egy pillanatra sem eresztenek.
A szerző számos gyerekkönyv írójaként már bizonyított, ez a regénye pedig sűríti mindazt a mély belátást, amit a gyereklélekről megtapasztalt: bármit (majdnem bármit) ki lehet bírni, ha van egyetlen ember, aki hisz nekünk, aki megtart, amikor zuhanunk, és akibe kapaszkodva képessé válhatunk a szembenézésre.
280 pages, Paperback
Published January 1, 2023
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 4 of 4 reviews
August 21, 2023
"De ez olyan betegség, amitől nem ő szenved. Amitől mi szenvedünk."
Ez a regény bizonyos értelemben beilleszthető a manapság divatos traumairodalom kategóriájába, tekintve, hogy jellemzően a női kiszolgáltatottság (a fizikai és lelki bántalmazás, valamint az abúzus) témáját járja körül. De több, mint a traumairodalom reszlije (vagy mondhatni: zöme), mert ezeket a traumákat nem puszta eszközként használja az olvasó meggyomrozására, hanem bemutatja az egyénre gyakorolt hatásukat, azt a folyamatot, ahogy az átélt fájdalmak megakadályozzák, hogy jó döntéseket hozzon, és ezzel újabb és újabb csapdahelyzetekbe kényszerítik.
Kiss Judit Ágnes főszereplője Gina, akit nevelőapja szexuálisan kihasznál, ami aztán érzelmi kiüresedéshez vezet. Ez a kiüresedés pedig megágyaz az első nagy fordulatnak: Gina ugyanis (néhány megtért barátját követve) megtalálja az utat Jézushoz, és egy gyülekezet tagja lesz. Kiss nagyon határozott ecsetkezeléssel ábrázolja a hívővé válás folyamatát, nem úgy mutatja be, mint álmegoldást valódi problémákra - hanem egy nagyon őszintén megélt fázisként. Ha itt megállt volna, akkor egy rossz ízű (bár nem ügyetlen) újkeresztény propagandairatnak tartanám a regényt, de szerencsére erről szó sincs. A gyülekezet ugyanis hiába jelent (valódi) menekülést bizonyos egérfogókból, ugyanakkor újabb egérfogóként is funkcionál. Tulajdonképpen nem tesz mást, mint a szétesett, kiürült egyénnek felajánlja a hierarchia (Jézus által legitimált) menedékét - ám ha az egyén szeretné (akár részlegesen) lebontani ennek a hierarchiának a korlátait, máris nagyon komoly ellenállással kerül szembe. Tehát: csöbörből vödörbe. Csak egy olyan vödörbe, amire valaki felfestette Jézus Szent Szívét*.
(Közbevetés: bár a szerző távolságtartó E/3-ban kezdi a történetet, a megtérés gesztusa után átmegy énelbeszélőbe - innentől magát Ginát hallgatjuk. Gondolom, Kiss célja az volt ezzel, hogy személyesebbé tegye az olvasói élményt, de nálam ez kissé félrement. Az első rész tárgyszerűsége szerintem sokkal jobban passzolt a történet intenzitásához - valahogy hihetőbb, fájdalmasabb lett tőle az egész. Az énelbeszélő ezzel szemben - nyilván a szerzői szándékkal ellentétesen - túl közel hozta az eseményeket, valahogy veszített az egész az erejéből. Mint amikor túlságosan beletoljuk az arcunkat egy könyvbe, és ezáltal a betűk is elmosódnak. Ugyanakkor ezt a botlást Kiss részben semlegesíti az utolsó résszel, ami a szereplők Ginának írt leveleiből épül fel - itt szerencsés kézzel mélyíti el az eddig megismert karakterek jellemét, és egyben dramaturgiailag ügyesen jelöli ki azt az ösvényt, amit Ginának a regény terén túl majd be kell járnia.)
Erénye a könyvnek, hogy erős karakterekkel dolgozik, különösen ami az "antagonistákat" illeti. Masszív és igazi ellenszenvet érzünk irántuk - például az anya iránt, aki gyávaságból és tanult tehetetlenségből asszisztál a bántalmazó nevelőapának. Vagy Tibor, a gyülekezet által Ginára testált férj, aki "szeretetből üt", és még büszke is rá, hogy ezzel beteljesíti a Jézus által neki rendelt családfői szerepet. Ugyanakkor a kulcs mégiscsak Gina figurája, aki nem autonómnak születik, de kitartó és bátor munkával megtanul autonómnak lenni.
"Megtanul", ez mondjuk kulcsszó. Mert Kiss könyve abban is különbözik az átlag traumairodalomtól, hogy nem könnyű megoldást kínál (mondjuk egy Coelho-epigont, aki megjelenik, mond pár bölcset, és minden rendbe jön), hanem rámutat, a csapdahelyzetekből való kiszabadulás hosszú és fáradságos munka. Ilyen értelemben ez a regény egyfajta kézikönyvként is olvasható arról, hogyan ismerjük fel partnerünkben a nárcisztikus bántalmazót, illetve a gyakorlatban hogyan teremtsük meg a tőle való megszabadulás anyagi és jogi feltételeit. Nem tagadom, ezek az elemek esetenként nem a "jó irodalom" felé mozdítják el a szöveget - de talán kézzelfogható segítséget nyújtanak azoknak, akik Ginához hasonló cipőben járnak.
* Fontosnak tartom megjegyezni, hogy Kiss sosem a vallást vagy pláne a hitet kritizálja, csak a szektásodást, illetve a kereszténységnek azon sajnálatos vonásait, amelyek megnehezítik az egyénnek a toxikus kapcsolatokból való kilépést.
Ez a regény bizonyos értelemben beilleszthető a manapság divatos traumairodalom kategóriájába, tekintve, hogy jellemzően a női kiszolgáltatottság (a fizikai és lelki bántalmazás, valamint az abúzus) témáját járja körül. De több, mint a traumairodalom reszlije (vagy mondhatni: zöme), mert ezeket a traumákat nem puszta eszközként használja az olvasó meggyomrozására, hanem bemutatja az egyénre gyakorolt hatásukat, azt a folyamatot, ahogy az átélt fájdalmak megakadályozzák, hogy jó döntéseket hozzon, és ezzel újabb és újabb csapdahelyzetekbe kényszerítik.
Kiss Judit Ágnes főszereplője Gina, akit nevelőapja szexuálisan kihasznál, ami aztán érzelmi kiüresedéshez vezet. Ez a kiüresedés pedig megágyaz az első nagy fordulatnak: Gina ugyanis (néhány megtért barátját követve) megtalálja az utat Jézushoz, és egy gyülekezet tagja lesz. Kiss nagyon határozott ecsetkezeléssel ábrázolja a hívővé válás folyamatát, nem úgy mutatja be, mint álmegoldást valódi problémákra - hanem egy nagyon őszintén megélt fázisként. Ha itt megállt volna, akkor egy rossz ízű (bár nem ügyetlen) újkeresztény propagandairatnak tartanám a regényt, de szerencsére erről szó sincs. A gyülekezet ugyanis hiába jelent (valódi) menekülést bizonyos egérfogókból, ugyanakkor újabb egérfogóként is funkcionál. Tulajdonképpen nem tesz mást, mint a szétesett, kiürült egyénnek felajánlja a hierarchia (Jézus által legitimált) menedékét - ám ha az egyén szeretné (akár részlegesen) lebontani ennek a hierarchiának a korlátait, máris nagyon komoly ellenállással kerül szembe. Tehát: csöbörből vödörbe. Csak egy olyan vödörbe, amire valaki felfestette Jézus Szent Szívét*.
(Közbevetés: bár a szerző távolságtartó E/3-ban kezdi a történetet, a megtérés gesztusa után átmegy énelbeszélőbe - innentől magát Ginát hallgatjuk. Gondolom, Kiss célja az volt ezzel, hogy személyesebbé tegye az olvasói élményt, de nálam ez kissé félrement. Az első rész tárgyszerűsége szerintem sokkal jobban passzolt a történet intenzitásához - valahogy hihetőbb, fájdalmasabb lett tőle az egész. Az énelbeszélő ezzel szemben - nyilván a szerzői szándékkal ellentétesen - túl közel hozta az eseményeket, valahogy veszített az egész az erejéből. Mint amikor túlságosan beletoljuk az arcunkat egy könyvbe, és ezáltal a betűk is elmosódnak. Ugyanakkor ezt a botlást Kiss részben semlegesíti az utolsó résszel, ami a szereplők Ginának írt leveleiből épül fel - itt szerencsés kézzel mélyíti el az eddig megismert karakterek jellemét, és egyben dramaturgiailag ügyesen jelöli ki azt az ösvényt, amit Ginának a regény terén túl majd be kell járnia.)
Erénye a könyvnek, hogy erős karakterekkel dolgozik, különösen ami az "antagonistákat" illeti. Masszív és igazi ellenszenvet érzünk irántuk - például az anya iránt, aki gyávaságból és tanult tehetetlenségből asszisztál a bántalmazó nevelőapának. Vagy Tibor, a gyülekezet által Ginára testált férj, aki "szeretetből üt", és még büszke is rá, hogy ezzel beteljesíti a Jézus által neki rendelt családfői szerepet. Ugyanakkor a kulcs mégiscsak Gina figurája, aki nem autonómnak születik, de kitartó és bátor munkával megtanul autonómnak lenni.
"Megtanul", ez mondjuk kulcsszó. Mert Kiss könyve abban is különbözik az átlag traumairodalomtól, hogy nem könnyű megoldást kínál (mondjuk egy Coelho-epigont, aki megjelenik, mond pár bölcset, és minden rendbe jön), hanem rámutat, a csapdahelyzetekből való kiszabadulás hosszú és fáradságos munka. Ilyen értelemben ez a regény egyfajta kézikönyvként is olvasható arról, hogyan ismerjük fel partnerünkben a nárcisztikus bántalmazót, illetve a gyakorlatban hogyan teremtsük meg a tőle való megszabadulás anyagi és jogi feltételeit. Nem tagadom, ezek az elemek esetenként nem a "jó irodalom" felé mozdítják el a szöveget - de talán kézzelfogható segítséget nyújtanak azoknak, akik Ginához hasonló cipőben járnak.
* Fontosnak tartom megjegyezni, hogy Kiss sosem a vallást vagy pláne a hitet kritizálja, csak a szektásodást, illetve a kereszténységnek azon sajnálatos vonásait, amelyek megnehezítik az egyénnek a toxikus kapcsolatokból való kilépést.
March 10, 2024
A történet borzalmas volt, egy hétig tologattam ide-oda ezt a vékonyka kötetet, mert rosszul esett olvasni. A 150. oldal környékén már kedvem lett volna felkötni magam, a 180. oldal környékén pedig felidéződött bennem az általam a Gyülekezetben eltöltött egyetlen nap, ami már 20 évesen is teljesen lesokkolt, most meg konkrétan hányingerem lett a sok *füttyszó*-tól.
Gina egy állatorvosi ló volt, szinte minden rossz megtalálta a történetben, amit egy nő egészségtelen beállítottságú, torz személyiségű férfiak vagy idióta közösségek elnyomó környezetében elszenvedhet.
Szerintem fontos eleme a történetnek a szülői minta, értékrend, önbecsülés is. Mert a magukért és a gyerekeikért kiállni nem tudó anyák magukért kiállni nem tudó lányokat nevelnek. Az én anyám ki tudott állni magáért, csak nem eléggé és nem is jól. Ebből azt is megtanultam, hogy eléggé kell kiállni magunkért, és a módja, ideje sem mindegy. Az én lányom most nagykamasz, és volt már rá példa, hogy nagyon büszke voltam rá a témában - reméljük, hogy ez így folytatódik.
Gina is kiáll végül magáért, de meglehetősen későn, sajnos a gyereke már sokat sérült :(
Annak örültem, hogy egy ponton a vége felé szó esik róla, hogy lehet egy férfi, egy apa is elnyomott egy házasságban/kapcsolatban, nem csak a nő.
Az egész kötetben legjobban a harmadik rész tetszett, a Gina körül élő emberek levelei hozzá. Nagyon jól hozzák a tipikus káros és egészséges attitűdöket, az írónő elég sokat láthatott és jó emberismerő. Tetszett Gina egyik segítőjének, Andreának a határokról meg a haragról tartott eszmefuttatása, meg ahogy kielemzi a szektaszerű vallásos csoportok működését - ritka józan gondolatok! Illetve tetszett Eszternek az a mondata, hogy "Abban hiszek, hogy a nehézség, ami kergeti az embert, az igazából a feladatába kergeti bele.", én is hiszek ebben, mint ahogy abban is, hogy életben nem igazság van, hanem egyensúly. Hogy legyen az az értelme a szenvedésnek, hogy a végén valami jó is fakad belőle.
Egyébként a regény stílusa szikár, tárgyilagos, de így is bele lehet halni. Feltár egy súlyos traumákkal teli női sorsot, ami nagyon sok nőnek a sorsa és ennek nem szabadna így lennie. Olvasni úgy a 3/4-éig nagyon nem jó, de a végén felcsillan a józanság és némi remény és ha csak egy szemet nyit fel vagy egyetlen szörnyű sorsú embernek segít valamiképpen, már megérte megírni. Nagyon fontos kötet, kár hogy nem kap nagyobb nyilvánosságot, bár nem lep meg...
Gina egy állatorvosi ló volt, szinte minden rossz megtalálta a történetben, amit egy nő egészségtelen beállítottságú, torz személyiségű férfiak vagy idióta közösségek elnyomó környezetében elszenvedhet.
Szerintem fontos eleme a történetnek a szülői minta, értékrend, önbecsülés is. Mert a magukért és a gyerekeikért kiállni nem tudó anyák magukért kiállni nem tudó lányokat nevelnek. Az én anyám ki tudott állni magáért, csak nem eléggé és nem is jól. Ebből azt is megtanultam, hogy eléggé kell kiállni magunkért, és a módja, ideje sem mindegy. Az én lányom most nagykamasz, és volt már rá példa, hogy nagyon büszke voltam rá a témában - reméljük, hogy ez így folytatódik.
Gina is kiáll végül magáért, de meglehetősen későn, sajnos a gyereke már sokat sérült :(
Annak örültem, hogy egy ponton a vége felé szó esik róla, hogy lehet egy férfi, egy apa is elnyomott egy házasságban/kapcsolatban, nem csak a nő.
Az egész kötetben legjobban a harmadik rész tetszett, a Gina körül élő emberek levelei hozzá. Nagyon jól hozzák a tipikus káros és egészséges attitűdöket, az írónő elég sokat láthatott és jó emberismerő. Tetszett Gina egyik segítőjének, Andreának a határokról meg a haragról tartott eszmefuttatása, meg ahogy kielemzi a szektaszerű vallásos csoportok működését - ritka józan gondolatok! Illetve tetszett Eszternek az a mondata, hogy "Abban hiszek, hogy a nehézség, ami kergeti az embert, az igazából a feladatába kergeti bele.", én is hiszek ebben, mint ahogy abban is, hogy életben nem igazság van, hanem egyensúly. Hogy legyen az az értelme a szenvedésnek, hogy a végén valami jó is fakad belőle.
Egyébként a regény stílusa szikár, tárgyilagos, de így is bele lehet halni. Feltár egy súlyos traumákkal teli női sorsot, ami nagyon sok nőnek a sorsa és ennek nem szabadna így lennie. Olvasni úgy a 3/4-éig nagyon nem jó, de a végén felcsillan a józanság és némi remény és ha csak egy szemet nyit fel vagy egyetlen szörnyű sorsú embernek segít valamiképpen, már megérte megírni. Nagyon fontos kötet, kár hogy nem kap nagyobb nyilvánosságot, bár nem lep meg...
March 12, 2024
a történet középső része egy kicsit elvesztett engem, ezért 3.5 csillagot adnék ha lehetne. a könyv első harmada és az utolsó harmad nagyon erős. alapvetően egy nagyon fontos könyv arról, hogy milyen áldozatnak lenni és bántalmazva lenni.
September 26, 2023
Szerintem rendben van ez a könyv, nem állítja, hogy mást akar, mint amit végül is akar: konkrétan és naturalistán kimondani dolgokat mindenféle szimbolika nélkül, nyers pszichologizálással.
Ebben tényleg van valami tankönyvi és didaktikus.
Traumaszövegként is felfogható, de ahhoz meg túl tárgyilagos és nem elég személyes.
A szövegminősége mindenképp kiemeli a hasonló témájú könyvek közül, és a „szektás” történetszál miatt akár még hiánypótló is ebben a vonatkozásban, mert bár erről is lehet tudni, ha valaki tájékozódik a nőket ért abúzus témában, de azt hiszem, így még nem írt róla senki. (Szóval KJÁ hátterét ismerve ettől meg mintha mégis személyes lenne kicsit.)
Az biztos, hogy megvan ennek a könyvnek a helye a téma irodalmában, és jó sok mindenkinek el kellene olvasnia.
Ebben tényleg van valami tankönyvi és didaktikus.
Traumaszövegként is felfogható, de ahhoz meg túl tárgyilagos és nem elég személyes.
A szövegminősége mindenképp kiemeli a hasonló témájú könyvek közül, és a „szektás” történetszál miatt akár még hiánypótló is ebben a vonatkozásban, mert bár erről is lehet tudni, ha valaki tájékozódik a nőket ért abúzus témában, de azt hiszem, így még nem írt róla senki. (Szóval KJÁ hátterét ismerve ettől meg mintha mégis személyes lenne kicsit.)
Az biztos, hogy megvan ennek a könyvnek a helye a téma irodalmában, és jó sok mindenkinek el kellene olvasnia.
Displaying 1 - 4 of 4 reviews