What do you think?
Rate this book
A séta
Olvasó! Már kezedbe vetted ezt a könyvet. Kérlek, lapozz bele, és olvass el három mondatot. A sétáknak gyógyereje van. Már-már varázs. Egy erős séta évekkel hosszabbíthatja meg a sétálók, sőt, a helyszín életét. Ilyen értelemben A séta nem csak regény, hanem séta is. Gyógyerő. A betegség pedig nem más, mint a hanyatlás. A hanyatlásról és a hanyatlás ellen szól A séta. Volt hajdan egy birodalom, melnyek a romjain élünk. Aranykora ezüstkor volt, ezüstkora vaskor. Pusztulása látszólag végleges, tárgyai ránk maradtak, emberei majdnem mindig meghaltak. Emberei voltak Freud, Kafka, Hitler, Bartók. De mit mond így együtt e négy leghíresebb? Semmit. Tárgyaik voltak legyezők, felöltők, pisztolyok, zongorák. Alig több, mint a semmi. De elég négy fürdőhely neve, és azonnal előttünk van egy birodalom Marienbadtól Tusnádig és Abbáziától Ó-Tátrafüredig.
A séta egyik színtere fürdőhely, de nem a fürdőhelyek aranykorában, hanem jóval később, valamikor 1968 és 1992 között. Bartis Attila nemzedékének gyerekkorában haltak meg sorra azok, akik még látták az ezüstkort. A késő műanyagkor írója most illendően eltemeti őket. A séta talán az első regény, amely megteszi ezt a gesztust.
Főszereplőjén kívül szinte mindenki idős ember. Bölcs semmittevésben, visszavonultan élő öreg aranyifjak a fürdőhelyeken, vagy öreg tárgyakon öreg szerszámokkal dolgozó bölcsek. A séta az ő szomorú, de csodálatos történetük is. Csakhogy a hanyatlás közelről rothadás. A ruhák elmállnak, a csónakok elkorhadnak, a forradalmárok eljönnek, gyilkolnak. Az írók pedig kénytelenek leírni a mocskot. Bartis Attila regényének a titka, hogy szép. Pedig az idáig felsorolt nosztalgikus díszletek csak díszletek. Magáról a történetről semmit nem árultam el.
Az a regény.
A séta egyik színtere fürdőhely, de nem a fürdőhelyek aranykorában, hanem jóval később, valamikor 1968 és 1992 között. Bartis Attila nemzedékének gyerekkorában haltak meg sorra azok, akik még látták az ezüstkort. A késő műanyagkor írója most illendően eltemeti őket. A séta talán az első regény, amely megteszi ezt a gesztust.
Főszereplőjén kívül szinte mindenki idős ember. Bölcs semmittevésben, visszavonultan élő öreg aranyifjak a fürdőhelyeken, vagy öreg tárgyakon öreg szerszámokkal dolgozó bölcsek. A séta az ő szomorú, de csodálatos történetük is. Csakhogy a hanyatlás közelről rothadás. A ruhák elmállnak, a csónakok elkorhadnak, a forradalmárok eljönnek, gyilkolnak. Az írók pedig kénytelenek leírni a mocskot. Bartis Attila regényének a titka, hogy szép. Pedig az idáig felsorolt nosztalgikus díszletek csak díszletek. Magáról a történetről semmit nem árultam el.
Az a regény.
154 pages, Hardcover
First published January 1, 1995
4 people are currently reading
122 people want to read
About the author
Attila Bartis
11 books99 followersAttila Bartis s-a nascut in 1968 la Tirgu-Mures. In 1984 s-a mutat, impreuna cu familia sa, in Ungaria, iar in prezent traieste la Budapesta. Este un fotograf reputat si, totodata, unul dintre cei mai cunoscuti si mai apreciati scriitori maghiari ai momentului, cartile sale fiind traduse in numeroase limbi. A debutat in 1995 cu romanul A seta (Plimbarea), urmat de volumul de povestiri A keklo para (Ceata albastruie, 1998) si de romanele A nyugalom (Tihna, 2001), adaptat pentru scena si marele ecran si tradus in româneste in 2006, cu un succes considerabil in rindurile cititorilor, si A Lazar Apokrifek (Apocrifele lui Lazar, 2005). Attila Bartis a fost distins cu premiile Tibor Dery (1997), Sandor Marai (2002) si Attila Jozsef (2005)
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 17 of 17 reviews
January 29, 2024
A la criatura nadie le ha enseñado nada, y no tiene parámetros para juzgar la normalidad o anormalidad de las circunstancias; es una tábula rasa que se irá modelando con las cosas que le toque vivir, con el paseo de la vida. A lo largo de la novela irán apareciendo los distintos personajes que contribuyen al modelado.
Una novela narrada con un estilo distante, y un cuidadoso uso de cada palabra, que ha logrado sobrevivir con elegancia a la traducción del húngaro.
Attila Bartis (1968), nació en Rumanía aunque se radicó en su juventud en Hungría, donde se convirtió en uno de los más importantes escritores contemporáneos.
Una novela narrada con un estilo distante, y un cuidadoso uso de cada palabra, que ha logrado sobrevivir con elegancia a la traducción del húngaro.
Attila Bartis (1968), nació en Rumanía aunque se radicó en su juventud en Hungría, donde se convirtió en uno de los más importantes escritores contemporáneos.
December 3, 2025
La verdad es que no sé muy bien qué pensar de esta novelita.
Digamos que se ubica en Hungría, en un período de revoluciones. ¿En cuál? ¿1918? ¿1956? Tales marcas por cierto nunca se mencionan, todo permanece elíptico, supongo que para el fondo de la historia cobre mayor alcance. En todo caso ese escenario político convulso es el telón de fondo en el que la protagonista (no te enteras de su género hasta casi al final) crece y se desarrolla, un lugar dónde la brutalidad se practica casi con apatía, con el mismo ánimo rutinario que el empleado de correos sella un paquete con calcetines dentro.
La narración es en primera persona, arranca desde la infancia de la protagonista, que en un impulso de curiosidad le da por meter a tres gatos dentro de un saco, subirse a un balcón y tirarlo sobre la mola del afilador ambulante. Posteriormente hay otra escena de crueldad, aunque ésta más consciente. De esa forma Bartis supongo que nos dibuja el impulso natural del ser humano hacia la destrucción, cómo impacta pero también cómo se supera este impacto y se refina. Al crecer, la narradora llega a lo que podría ser Budapest, encuentra una familia adoptiva y entonces ocurren esas revoluciones que antes he mentado y hay nuevas escenas de brutalidad, ésta vez contra seres humanos.
Cómo es fácil deducir, la novela contiene bastante violencia, aunque también es tratada a veces con humor negro, otras veces de forma oblicua, desapasionada, no hay un impulso humanista de aprehender las consecuencias de tales eventos en los individuos, la intención del autor parece más estética, deduzco que es realizar el retrato de un período salvaje de una sociedad brutal. Cómo esbozar la oscuridad aunque con la aséptica pátina de la política, si bien la naturaleza nacional también parece predispuesta a excesos.
Al crecer la protagonista, puede que porque su mente esté afectada tras tantas desgracias, la narración se vuelve más imprecisa, vaporosa y elíptica. La narradora toma un tren y viaja a provincias, dónde contacta con un extraño club de bohemios desequilibrados y ahí la demencia no es tan sangrienta, aunque está claro que persiste y se expresa mediante formas menos explosivas, aunque no le falta estridencia a pesar de esa visión oblicua, en la que las escenas resultan menos definidas, los personajes están todavía menos perfilados y la verdad es que hay tanta imprecisión en el avance temporal que no te enteras mucho de lo que ocurre.
E insisto en apuntar que tal visión borrosa seguramente cumple una función literaria, sólo que, en mi caso, consiguió que la novela perdiera casi todo su interés. Quién le gusten las narraciones extrañas de Europa del este, que cabalgan entre lo surrealista y lo kafkiano, posiblemente podrá disfrutar más de esta lectura. Yo, en mi caso particular, aunque tenía en el punto de mira otra narración más extensa del mismo autor, siento que ya ha habido suficiente de Atilla Bartris por un tiempo, puede que por varias décadas.
En adelante, cuando desee leer otro narrador húngaro nacido en Rumanía (necesidad cómo se sabe muy corriente y razonable) creo que me decantaré por Ádám Bodor.
Digamos que se ubica en Hungría, en un período de revoluciones. ¿En cuál? ¿1918? ¿1956? Tales marcas por cierto nunca se mencionan, todo permanece elíptico, supongo que para el fondo de la historia cobre mayor alcance. En todo caso ese escenario político convulso es el telón de fondo en el que la protagonista (no te enteras de su género hasta casi al final) crece y se desarrolla, un lugar dónde la brutalidad se practica casi con apatía, con el mismo ánimo rutinario que el empleado de correos sella un paquete con calcetines dentro.
La narración es en primera persona, arranca desde la infancia de la protagonista, que en un impulso de curiosidad le da por meter a tres gatos dentro de un saco, subirse a un balcón y tirarlo sobre la mola del afilador ambulante. Posteriormente hay otra escena de crueldad, aunque ésta más consciente. De esa forma Bartis supongo que nos dibuja el impulso natural del ser humano hacia la destrucción, cómo impacta pero también cómo se supera este impacto y se refina. Al crecer, la narradora llega a lo que podría ser Budapest, encuentra una familia adoptiva y entonces ocurren esas revoluciones que antes he mentado y hay nuevas escenas de brutalidad, ésta vez contra seres humanos.
Cómo es fácil deducir, la novela contiene bastante violencia, aunque también es tratada a veces con humor negro, otras veces de forma oblicua, desapasionada, no hay un impulso humanista de aprehender las consecuencias de tales eventos en los individuos, la intención del autor parece más estética, deduzco que es realizar el retrato de un período salvaje de una sociedad brutal. Cómo esbozar la oscuridad aunque con la aséptica pátina de la política, si bien la naturaleza nacional también parece predispuesta a excesos.
Al crecer la protagonista, puede que porque su mente esté afectada tras tantas desgracias, la narración se vuelve más imprecisa, vaporosa y elíptica. La narradora toma un tren y viaja a provincias, dónde contacta con un extraño club de bohemios desequilibrados y ahí la demencia no es tan sangrienta, aunque está claro que persiste y se expresa mediante formas menos explosivas, aunque no le falta estridencia a pesar de esa visión oblicua, en la que las escenas resultan menos definidas, los personajes están todavía menos perfilados y la verdad es que hay tanta imprecisión en el avance temporal que no te enteras mucho de lo que ocurre.
E insisto en apuntar que tal visión borrosa seguramente cumple una función literaria, sólo que, en mi caso, consiguió que la novela perdiera casi todo su interés. Quién le gusten las narraciones extrañas de Europa del este, que cabalgan entre lo surrealista y lo kafkiano, posiblemente podrá disfrutar más de esta lectura. Yo, en mi caso particular, aunque tenía en el punto de mira otra narración más extensa del mismo autor, siento que ya ha habido suficiente de Atilla Bartris por un tiempo, puede que por varias décadas.
En adelante, cuando desee leer otro narrador húngaro nacido en Rumanía (necesidad cómo se sabe muy corriente y razonable) creo que me decantaré por Ádám Bodor.
January 10, 2009
Bartis a scris la romanul asta 6 ani. Asa ca a avut timp sa-l bibileasca, sa scrie si sa rescrie pina i-a iesit cum a vrut, mai ales ca nu e lung (varianta in limba maghiara arata chiar ca o cartulie de buzunar) - se zvoneste chiar ca se poate citi in 40 de minute; mie mi-a luat ceva mai mult, cred.
Nu m-a dat pe spate si n-o sa pretind doar de amorul artei ca e o bijuterie asa cum nu pretind nici ca eu l-as fi inteles asa cum si-ar fi dorit Bartis.
Sint lucruri care mi-au placut, cum ar fi deja clasicul gen al personajului. Probabil ca daca la lansarea romanului nu s-ar fi insistat atit de mult pe aspectul asta, ar fi putut fi punctul culminant al lecturii. Mi-a mai placut locatia, nespecificata, care poate fi oriunde in Europa de est si care mi-a amintit putin de statiunea balneara din "Degete mici" a lui Florian (sper ca bine-mi amintesc!) si mi-au mai placut evident si citeva personaje - Magdika, casiera din gara, Engelhard - fotograful, tanti Amalia obsedata de rauvoitori, careia i-au scris pe cruce PPCI.
"Plimbarea" n-are o poveste care sa te tina cu sufletul la gura. Dar are fraze cizelate si fragmente pe care-ti doresti sa le recitesti. Si are un soi de atemporalitate pe care numai revolutia o clatina putin. Cu finalul nu m-am impacat prea bine. Parca odata cu marea dezvaluire (cea cu sexul personajului) cind abia incepi sa te obisnuiesti cu ideea, lucrurile incep sa se precipite si se desfasoara cu asa o viteza ca nici nu-ti dai seama cind ai ajuns la capat. Apropo de final: "Dragoste, Luna, arta. Balet prin mocirla."
Am citit avind in minte vocea traducatorului, ceea ce nu mai stiu daca e un lucru bun sau nu.
Nu m-a dat pe spate si n-o sa pretind doar de amorul artei ca e o bijuterie asa cum nu pretind nici ca eu l-as fi inteles asa cum si-ar fi dorit Bartis.
Sint lucruri care mi-au placut, cum ar fi deja clasicul gen al personajului. Probabil ca daca la lansarea romanului nu s-ar fi insistat atit de mult pe aspectul asta, ar fi putut fi punctul culminant al lecturii. Mi-a mai placut locatia, nespecificata, care poate fi oriunde in Europa de est si care mi-a amintit putin de statiunea balneara din "Degete mici" a lui Florian (sper ca bine-mi amintesc!) si mi-au mai placut evident si citeva personaje - Magdika, casiera din gara, Engelhard - fotograful, tanti Amalia obsedata de rauvoitori, careia i-au scris pe cruce PPCI.
"Plimbarea" n-are o poveste care sa te tina cu sufletul la gura. Dar are fraze cizelate si fragmente pe care-ti doresti sa le recitesti. Si are un soi de atemporalitate pe care numai revolutia o clatina putin. Cu finalul nu m-am impacat prea bine. Parca odata cu marea dezvaluire (cea cu sexul personajului) cind abia incepi sa te obisnuiesti cu ideea, lucrurile incep sa se precipite si se desfasoara cu asa o viteza ca nici nu-ti dai seama cind ai ajuns la capat. Apropo de final: "Dragoste, Luna, arta. Balet prin mocirla."
Am citit avind in minte vocea traducatorului, ceea ce nu mai stiu daca e un lucru bun sau nu.
September 15, 2019
"Valaki nagyokat csap és aprókat segít."
Ami nincs bennünk, azt nem tudjuk kitalálni – mondja Bartis egy interjúban. Emlékeztem erre a mondatára, és ahogy lapoztam, gyorsan futva a sorokon szemem, többször is eszembe jutott. De már nem csak őmiatta, hanem magam miatt is. Nem az volt bennem a kérdés, hogy miért olvasok én ennyi szenvedéssel, fájdalommal járó könyvet, hanem az, hogyan, mitől értem-érzem én ebben mégis a szépséget. Mert keresem, mert bízom az íróban, ismerve könyveit és gondolatait. Sőt, most azt is megtettem, hogy igyekeztem az első soroktól fekete-fehérben látni a történetet – mint egy kísérletként. Bartis fotográfus is, ezért hagytam, nyissa meg a séta ikonjait, színezze be ő, lépésről lépésre a vért, a mocskot, a háborút, a halált. Megtette. És nem csak ezt mutatta meg, hanem a felnőtté válás gyanakodással, kétségekkel, de mégis reménnyel és humorral teli éveit. Az élethosszig tartó istenrandevúkat, amik olykor egyoldalúnak tűnnek, és csak a végső, az élettől való megváltáskor derül ki, hogy egyáltalán voltak ilyenek. Ami őbenne volt, azt megtaláltam. "És jól volt ez így."
Ami nincs bennünk, azt nem tudjuk kitalálni – mondja Bartis egy interjúban. Emlékeztem erre a mondatára, és ahogy lapoztam, gyorsan futva a sorokon szemem, többször is eszembe jutott. De már nem csak őmiatta, hanem magam miatt is. Nem az volt bennem a kérdés, hogy miért olvasok én ennyi szenvedéssel, fájdalommal járó könyvet, hanem az, hogyan, mitől értem-érzem én ebben mégis a szépséget. Mert keresem, mert bízom az íróban, ismerve könyveit és gondolatait. Sőt, most azt is megtettem, hogy igyekeztem az első soroktól fekete-fehérben látni a történetet – mint egy kísérletként. Bartis fotográfus is, ezért hagytam, nyissa meg a séta ikonjait, színezze be ő, lépésről lépésre a vért, a mocskot, a háborút, a halált. Megtette. És nem csak ezt mutatta meg, hanem a felnőtté válás gyanakodással, kétségekkel, de mégis reménnyel és humorral teli éveit. Az élethosszig tartó istenrandevúkat, amik olykor egyoldalúnak tűnnek, és csak a végső, az élettől való megváltáskor derül ki, hogy egyáltalán voltak ilyenek. Ami őbenne volt, azt megtaláltam. "És jól volt ez így."
May 24, 2017
Interesting little book of difficult classification. I would say there are at least three parts in the story: although the inner voice of the main character is common, you feel she is gaining maturity, even if retaining a particular view of things, very peculiar at times. There are many surrealist touches in the story, which sometimes make it difficult to follow. Prose is sparse in details and clues are often a bit too clever for a casual read. It requires attention, so don't be deceived by the number of pages. In the end, however, it is rewarding.
August 27, 2020
néha üt, néha megbotránkoztat, néha megdöbbent... mindezt megint egy letehetetlen történetben.
már egészen biztos vagyok benne, hogy ki a kedvenc íróm.
már egészen biztos vagyok benne, hogy ki a kedvenc íróm.
December 27, 2019
La escena del gato no creo que la olvide fácilmente
July 23, 2024
Am ales cartea asta din două motive: lungimea ei, doar 246 cu font mare și voiam să încerc literatura maghiară contemporană. Mă așteptam la o lectură facilă, un mod lejer de a petrece vreo două sau trei ore, dar am întâlnit un roman fundamental diferit; o proză compusă pe baza unei memorii tip mozaic, un fel de stream of consciousness la un nivel absurd aproape. Bartis descrie episoade de o cruzime aproape absurdă, creează un decor fals și, de altfel, destul de inutil pentru că acțiunea romanului putea să aibă loc oriunde, până și într-o cameră. Modul în care frazele sunt compuse este absolut superb, am găsit câteva de o frumusețe rară. Totuși, păstrez o distanță și o reticență fiindcă firul narativ e destul de subțire, în ciuda metodelor de redare atât de complexe. Ăsta e genul de carte pe care mai mult o stimez decât îndrăgesc și să menționez că nu e deloc o lectură facilă, dacă nu se înțelegea deja. Bartis reușește cumva să ilustreze haosul post revoluție într-un mod atât de fidel realității, cel puțin așa am interpretat felul în care moralitatea, credința, conducerea și aproape orice alte concepte sunt puse la îndoială. Probabil o să reiau romanul acesta la o lectură care să îmi clarifice nedumeririle, printre care modul în care plot twistul de la final influențează în adâncurile sale această proză și valoarea sa reprezentativă pentru epoca vizată (perioada comunistă în Ungaria).
August 11, 2019
Valahogy csak a legvégén esett le, hogy a narrátor nő. Nem gondolom, hogy ez fordulatnak volt szánva, de emiatt a vége felé visszalapozva egész komolyan elgondolkodtatott, miért volt teljesen más képem végig.
Egyébként az egész sztori tele van olyan finom utalásokkal, melyeket felületesen olvasva nehéz észre venni, vagy követni.
Szinte nem is zavart benne a sok vér és bél. Szinte.
Egyébként az egész sztori tele van olyan finom utalásokkal, melyeket felületesen olvasva nehéz észre venni, vagy követni.
Szinte nem is zavart benne a sok vér és bél. Szinte.
October 10, 2022
Míves mondatok, megállapítások, szép istentelenség. Szép embertelenség, mondanám, pedig ez csak József Attilánál hangzik jól. Holott valóban szép. Embertelenül az.
Felnőttkor utáni gyerekkor. Felnőttkori gyerekkor, de nem infantilizmus. Nincsenek szavak. Keserű mosoly.
Séta. A semmiből a nihilbe. Esetleg fordítva.
Az, hogy olyan sokáig íródott, érződik. A vége más, szervesen más, mint a többi. Mintha három részletben született volna meg, úgy, hogy az első kettő közel volt egymáshoz, a harmadik időben és lelkiekben is távolabb. Nem tudom.
Felnőttkor utáni gyerekkor. Felnőttkori gyerekkor, de nem infantilizmus. Nincsenek szavak. Keserű mosoly.
Séta. A semmiből a nihilbe. Esetleg fordítva.
Az, hogy olyan sokáig íródott, érződik. A vége más, szervesen más, mint a többi. Mintha három részletben született volna meg, úgy, hogy az első kettő közel volt egymáshoz, a harmadik időben és lelkiekben is távolabb. Nem tudom.
January 26, 2023
Szörnyű volt. Az egy dolog, hogy szándékosan töredékes, a cselekmény tulajdonképpen szétfoszlik az ember kezében, a mozaikok nem fognak összeállni a végén, de tele van erőltetett körmondatokkal, végtelenül sok fárasztó utalással és áthallással, de sokkal kevésbé ügyesen, mint ahogy például Eszterházy használja őket. Valamiféle fejlődésregény rajzolódik ki a végére, de a karakterek egy része elnagyolt, egy másik része a semmiből pottyant oda. Furcsa, nyomasztó, fárasztó, még akkor is, ha az irodalom nem aszpirin.
December 17, 2023
Muy parecido a Salmo 44 de Danilo Kis. Infancias en tiempos de revolución y cambios. El conocimiento de la muerte como primer recuerdo antes de conocer el amor paternal. La incomprensión de un mundo que nunca termina de tomar forma. En un momento significa una cosa, en otro momento se transforma, no deja rastro de lo que antes se conocía y aún no se ha superado la edad de la infancia. No se puede reconocer el dolor si no se enseña cómo funciona primero su concepto, pero aún así, es el sentimiento que lo rodea todo antes de lograr entender el mundo.
September 11, 2019
Szeretem Bartis Attilát, mert nagyon jól bánik a szavakkal és ezenfelül csodálatosan borongós a stílusa, kissé már hajlik számomra az abnormalitás felé. Ebben a könyvben is nem a történetben találtam meg az értelmet, hanem a metafórákban, a szóhasználatban. Nem köntörfalaz, nagyon egyenesen leírja, hogy mi hogy van; és ez benne a csodás.
April 15, 2023
Felért egy kisebb gyomrossal. Hogy ne csak átloholjak a betűkön, de hozzányugodjak, fölhalásszam azokat az időket, amikor még képes voltam a sorok között olvasni.
September 13, 2024
this book is one of the worst I read
June 27, 2014
Mi s-a parut o carte greu de citit si destul de "intunecata". Greu de citit, pentru ca autorul sare mereu de la o scena la alta sau de la un personaj la altul, fara avertisment si, uneori, fara legatura. E o carte scurta si "impiedicata", iar titlul si coperta nu au prea multe in comun cu continutul.
December 11, 2017
4,5 star :-)
Displaying 1 - 17 of 17 reviews