Az angol természetfölötti irodalmat Magyarországon kevésbé ismerik az amerikainál, talán mert nem annyira harsány és hatásvadász.
Egyik legnagyobb mestere Montague Rhodes James volt, ez a derűs kedélyű cambridge-i tudósember, aki elsősorban barátai szórakoztatására írta elbeszéléseit, minden évben egyet, karácsonyesti felolvasásra. Ő teremtette meg a régiségbúvár rémtörténet hagyományát, melynek fókuszában többnyire valamely titokzatos múltbéli relikvia áll, hősei pedig nem rettenthetetlen kalandorok, hanem – a szerzőhöz hasonlóan – tudósok és talányok megfejtői.
Ezek a gazdag kultúrtörténeti összefüggésbe helyezett novellák nem sokkolják véres jelenetekkel az olvasót, inkább a képzelőerejére hagyatkoznak: a feszültség lassan, fokról fokra növekedik bennük, az egymást követő baljós epizódokból táplálkozva. A tetőpont azonban sohasem marad el, és óhatatlanul megrázó erejű: James démonai és szellemei felfoghatatlanul gonoszak és idegenek, a velük való szembesülés kitörölhetetlen nyomot hagy a hősökben.
James műveit számtalanszor adaptálták filmre, televízióra, színpadra és hangoskönyvre, olyan színészek közreműködésével, mint Christopher Lee. Angliában a patinás egyetemi kiadók gondozásában jelennek meg, tanulmányokat írnak róluk, a szövegekkel filológusok foglalkoznak. Magyar nyelven ez az első önálló kötete, melyet függelékkel és bőséges jegyzetapparátussal ellátva bocsátunk az olvasóközönség elé, minden elbeszéléshez külön bevezetőt mellékelve.
Montague Rhodes James, who used the publication name M.R. James, was a noted English mediaeval scholar & provost of King's College, Cambridge (1905–18) & of Eton College (1918–36). He's best remembered for his ghost stories which are widely regarded as among the finest in English literature. One of James' most important achievements was to redefine the ghost story for the new century by dispensing with many of the formal Gothic trappings of his predecessors, replacing them with more realistic contemporary settings.
Librarian note: There is more than one author in the Goodreads database with this name.
Egész jó kis hangulatos rémtörténetek lennének… Csakhogy egyrészről a XXI.században már közel sem olyan félelmetesek persze, mint a XIX.-ben voltak, amikor még se tv, se rádió, se internet nem terhelte túl az emberek ingerküszöbét. De azért tudjuk, hogy Poe vagy Lovecraft máig borzongatót tudott alkotni ebben a műfajban. A másik nagyobb baj, hogy valamilyen fura megfontolásból úgy tálalták őket, mintha filológiai értekezések volnának. Minden novella előtt hosszas előszó és rengeteg, néha irreveláns lábjegyzet unalmasítja el az amúgy se túl felkavaró történeteket. :( Mennyivel hatásosabb lett volna, ha magyarázat nélkül közlik a novellákat, és max. utólag vagy függelékben közlik a tudnivalókat!
It was a good idea to translate this collection of ghost stories from the English writer not really known in Hungary. Entertaining and very well written short stories but I have to admit I like old fashioned ghost stories. The very detailed and thorough footnotes just adds another layer to the book.