Fülkefor és vidéke: Magyar mesék

by Lajos Parti Nagy

„Egyszer ​volt, hol nem volt, avvót, hogy mán szabad választások keretibe kitakarodtak a magyarok fődjirűl a tatárok, oszt I. Fülkefor lett a kerál. Vót es öröm, vígan zakatót a Nemzeti Együttműködés Rendszere, Rolex karóra se jobban. Még pár bakarasz, pár csipisz iramodás, oszt eppoly jó lesz minékünk, mint Kádár apánk alatt az annóba, teprenkedett a nép, mer mind azt látta a keráli tévébe, hogy siker hág sikerre, sarkalat sarkalatra, és kalap. Rendes, istenfélő magyar nép vót, nem úgy, mint az előző, emmán tutta, hogy csak az lessz, ami bé vagyon ígérve, megszorítás penig nem vót, amíg meg nem haltak."

Ez a könyv az első évet, az első 53 írást tartalmazza abból a sorozatból, amit 2011 áprilisában kezdtem el írni az Élet és Irodalom Páratlan oldalán, Magyar mesék címmel. Ezek természetesen álmesék, a népmese bizonyos elemeit, nyelvét imitáló teherbíró kisformák, abszurdok a rögvaló abszurditásáról, hazanzák, glosszák a helyzet margójára. Okom bőven volt rájuk, célom velük csak annyiban, hogy egy hagyományos, mégis szabad műformába „becsatornázzam" az írói, állampolgári köz-érzetemet.

120 pages, Hardcover

First published January 1, 2012

About the author

Lajos Parti Nagy was born in Szekszárd, Hungary in 1953. His father was an officer, so he grew up in various Hungarian cities. Although Parti Nagy studied Literature and History at the Pedagogical College in Pécs, he has never taught. In the 70's and 80's he lived in Pécs, where he worked as a librarian and from 1979 to 1986 as an editor for the literary magazine "Jelenkor". Since 1986 he has lived in Budapest, where he works as a freelance writer and literary translator. He has translated works by Werner Schwab and Thomas Bernhard into Hungarian. In the early 90's he wrote articles for the literary magazine 'Magyar Napló'. Until this time, his written output was solely poetic; he now also writes stories, novels, radio plays and dramas. In 1993 theatre critics awarded his first theatre piece 'Ibusár' the title of 'Best Hungarian Drama'. Like 'Mauzóleum' (1994) and his drama translations and adaptations, this piece is also frequently performed at Hungarian and international theatres.

Reviews

[Dani Dányi · Rating 3 out of 5]

Nem rajongok a népmesékért. Tudom, mélyek és szimbólikusak, meg a kollektív emlékezet, sőt tudatalatti, a nyelvezetük meg olyan, autentikus. (Nekem ugyan nem valami autentikus olyasmi, amit soha élő ember nem használ a hagyományőrző önképzőkörön kívül, akkor sem, ha épp koszorúsnépművészként autentikus langallót rendel vagy amit.) Na de mit lehet csinálni ezzel, hogy élvezhető legyen? Két dolgot is lehet: nagyon sokat olvasni belőle egyszerre, hogy már vicces legyen, és-vagy direkte kiparodizálni, valami kiforrottabb stílusgyakorlatban.
Aztán milyen műfajt nem szeretek még? Ott van a politikai hogyishívják, publicisztika. Amiről max annyit mondok, hogy hírek már rég nincsenek, de ezt is loptam.
Szóval két nemolyanjó dolog összeeresztéséből már csak jobb lehet. És lett is. Népmesének egész groteszk, hírkrónikának egész olvasható. És belátom, hogy PNL egy elég zseniális szerző, hogy néhol, egész sűrűn megkacagtatott, hol édesen, de inkább keserűen, ami mégiscsak nagy mutatvány, fenti körülményekre is tekintettel. Néhány mesén átlapoztam, ám legtöbbjük remekbe rittyentett darab, a körülményekhez ésatöbbi. Gyorsan lehet olvasni, a tizedik körül már erős kedvet kap az ember az álnépies-biturbómagyar forma utánzására. (Úgyhogy ha mostanában bármi műnépi íz löttyen a tintámba, arról tudjuk ki tehet.)
Ami a komoly oldalát illeti, mert ennek olyana is van: borzasztó idők krónikái, más formában, más megközelítésből nem is bírná a nyomdafesték, ahogy az sem őt. Ha már meg kellett ennek is íródnia, azért örülök, hogy értő ember vitte véghez. Remélem, a közírás kevéssé szépirodalmi táptalaja után valami mélyebben szántó történetekre is futja. Na, örültem.

[fióka · Rating 3 out of 5]

Nem válik javára olvasatomnak, hogy nem igazán szeretem a politikai irodalmat, se az irodalmasított politikát.
De! Én volnék a legigazságtalanabb messze földön, ha nem ismerném el ezeknek a glosszáknak az irodalmi értékét, a jó kis kacarászásokat szójátékokon és -facsarásokon meg hasonló elméncségeket. Ezért annyi az amennyi.

[Anita Salát · Rating 5 out of 5]

Röhögnék, ha nem sírnék.