Végy egy hercegnőt! (Aki szerint a tudás nem való fiatal lányoknak, mert megfájdítja a fejüket, és feldagasztja az arcukat.) Veszítsd el egy idegen nagyvárosban! (Ahol égig érnek a kőből rakott tornyok, és mindig virágillatú szél jár a csatornák felett.) Küldj utána egy testőrt! (Akinek nem az a feladata, hogy gondolkodjon, hanem hogy sziklánál biztosabb támasza legyen urának.) Adj mellé vezetőnek egy vörös hajú lányt... (Aki bármikor képes precíz pontossággal elmagyarázni a "lopás" és a "kölcsön vétel" közötti különbséget.) ...csapj még melléjük egy nemes urat... (Csak hogy legyen, aki elkártyázza a pénzüket.) ...és végül uszíts rájuk mindenkit, aki él és mozog, hazudik, csal vagy politikai cselszövést sző, trónra tör; intrikál, esetleg rablóbandát vezet, de legalábbis gyakorló orvgyilkos! Ha pedig mindezek után még hiszel benne, hogy egy jó regényről van szó, hát olvasd el!
Azt hittem, már sosem fogok a végére érni. Pedig olyan nagy reményekkel kezdtem neki. Évek óta szerettem volna olvasni valamit az írónőtől, csak sosem tudtam, melyik könyvét válasszam. Lehet, nem ezzel kellett volna kezdenem? Fene se tudja, most már mindegy. Nem valószínű, hogy lesz következő.
A stílussal maximálisan meg voltam elégedve; az írónő tud írni és a humorérzéke is a helyén van. Minden elismerésem azokért a szóvirágokkal teletűzdelt, nyakatekert mondatokért, amiket én személy szerint annyira nem kedvelek, de elfogadtam őket a történet részének.
A karakterek egy része tetszett, más része kevésbé. A bugyuta, felvilágosulatlan morinok kifejezetten idegesítőek voltak a számomra, míg Rókát és Aramandot már sokkal kedvelhetőbbnek találtam, de nálam Alfred volt az, aki mindent vitt. De összességében azért én hiányoltam az igazi mélységet a karakterekből, főleg a drágalátos hercegnőből és a sziklánál is biztosabb támaszából, bár kettejük apró jellemfejlődése tetszett.
Ami pedig a történetet illeti, na attól nem vagyok egyáltalán elájulva. Látta valaki a Mad Max című filmet? (Nekem nemrég volt hozzá szerencsém, valószínűleg ezért jutott eszembe.) Na, ez a könyv pontosan ugyanazzal a cselekménnyel operál és semmi többel: a rossz fiúk üldözik a jó fiúkat. Konkrétan semmi másról nem szól a könyv, mint egy végtelen hosszú üldözésről, ami a fülszövegben még jópofán hatott, de 600+ oldalon keresztül már borzasztóan uncsi volt. A háttérsztori vérszegény, a politikai konfliktusok nincsenek kidolgozva, a történet számomra lezáratlan maradt (bár a befejező jelenet tetszett).
A könyv dugig van elütési hibákkal, amik nem kicsit felcseszték az agyamat, úgyhogy nem csak az elmaradt katartikus élmény, hanem emiatt is sajnálom, hogy ennyit kiadtam erre a könyvre. A borítója legalább szép, úgyhogy dísznek jó lesz.
4.5 Ji-Mir hercegnő üldözése már kicsit fárasztó volt úgy a könyv egyharmadánál. De aztán „felpörögtek” az események, amik eddig sem voltak lassúak, de érdekesebbé is váltak. Nagyon szerethető főszereplőket alkotott az írónő és szívesen olvasnék még róluk és az életük többi részéről. Tetszik, hogy az új borító egy részletén megtalálható a régi képe. Egyébként is nagyon szép, örülök, hogy a polcomon van. :)
Tudom ajánlani mindenkinek aki szereti az írónő stílusát. Az igazat megvallva, nem olyan tökéletes mint az "Isteni balhé", mivel túl hosszú és lassan indul be a cselekmény. Aki érdeklődik a könyv összefoglalója alapján és szeretne egy olyan fantzasy-t olvasni, ahol a japán és olasz kultúra hirtelen találkozik, az nem fog benne csalódni.
Elsőre nehéz olvasmány. Lehet le is teszed majd úgy 10 oldal után. De ne add fel! Kezdd újra, már könnyebb lesz az első 10 lap, és hamarosan azon kapod majd magad, hogy nem bírod letenni! Imádom a világot, ahol játszódik, zseniálisak a szereplők, az egyik kedvenc könyvem lett nagyon hamar! (Sokadszorra olvasom, és még mindig találok benne újdonságot.)
Wáo. Az egyik kedvenc könyvem a teljes világirodalomban! A történet érdekes és fordulatos, a négy főszereplő mind jól kidolgozott, egyedi karakter, a világa nagyon határozottan karakteres és mélységgel bíró, a nyelvezete zseniális. Talán ez tetszik benne a legjobban, ahogy két a két nyelv végigparádézik benne, mindkettő magyarul, de a stílusuk annyira különböző... A vége pedig nem cukros happyend, hanem reális következmények sorozata, de mégis vidám hangvételű és bizakodó... talán utat nyitva egy folytatás számára?? Légyszi???