A kötetben egybegyűjtött adventi és karácsonyi történeteket Fekete István 1947 és 1969 között, az Új Ember című hetilap felkérésére írta. A sokszor személyes emlékeket felidéző elbeszélések szereplői egyszerű, a természet közelségében élő emberek, akiket az író a maguk esendőségében ábrázol. Hétköznapi „csodatörténetek” ezek a kegyelem ünnepi pillanatairól, amikor a lét egyetemes fájdalmai közepette váratlanul felragyog „a békesség földöntúli fénye”.
István Fekete was a Hungarian writer, author of several youth novels and animal stories.
He is perhaps best known for his youth novel Tüskevár ("Thorn Castle", 1957), about two city boys' summer holiday at the corner of Lake Balaton and Zala River, their experiences, adventures, contact with Nature in its genuine form. They are helped by an old man on their gradual journey into manhood. This novel was awarded the Attila József Prize in 1960, was made into a film in 1967 (see its IMDb entry) and was voted to be the 8th most liked novel of Hungary in the Big Read in 2005. Its sequel was Téli berek ("Winter Grove", 1959).
This novel, as well as Vuk: The Little Fox and Thistle, were also in the top 100 of the Big Read.
Szerencsés voltam szüleimmel: sokáig hagytak pancsolni a karácsony misztériumában. Számomra még akkor is angyalkák játszották a mennyei postás szerepét, s a fenyő szúrós ágaival maga a Kis Jézus bíbelődött, amikor társaim a mindentudók fölényességével meséltek a közös fadíszítésről és ajándékcsomagolásról, s csupán szájuk szögletéből integetett felém a gúny apró kis mosolya. Nevetséges lehettem? Talán. Szégyellni való? Visszagondolván, bizonyosan nem. Legszebb karácsony estéim köszönhetem a gyermeki ártatlan hiszékenységnek. Ráadásul, kisvárosi lurkóként az ablak előtt tovasikló szán csengettyűszava vagy az ablakokból áradó gyertyafényes ünnepi derű még valóság volt, megfogható, nem csupán irodalmi giccs. A tovaillanó évek először a havat tüntették el, majd cilindert húztak a misztikum és meghittség varázsára is, mely lassan átadta helyét a megszokásnak, a karácsonylás gyökerét vesztett, üres rituáléjának. Ahogy soványodott a gyermekkor szelleme, úgy hízott bennem jó kövérre a vágyakozás a régmúlt karácsonyok iránt. Minden könyvbarátnak, ki hasonlóképp érez, becses ajándék lehet Fekete István novelláinak gyűjteménye. A rövid történetek nemcsak visszaadnak valamit nagyapáink karácsonyainak soha vissza nem térő hangulatából, de a részévé válás illúziójával is megajándékozzák az olvasót. Érdemes odafülelni Sinkó Ferenc szavaira:
"Az elmúlt esztendők hosszú sorában, valahányszor felmerült a kérdés a szerkesztőségben, mit is adjunk karácsonyi számunkban olvasóinknak, a legelső, amiben gondolkozás, vita nélkül mindnyájan egyetértettünk, az volt: – Természetes, valamit Fekete István tollából. S mikor a telefon megcsendült kérő szóval az író budai lakásában, az ő első szava is az volt: – Természetes, hogy adok."
Ki hozzájut, javallom, olvassa apránként a könyvet. Hagyja, hogy lassan szürcsölve a történetek átmelengessék belsőjét, mint az átfagyott embert a bögre forró leves. Huszonhat novella, huszonhat szép történet a képzeletbeli irodalmi karácsonyfán. Megéri leülni alája!
Csodálatos karácsonyi olvasmány, nagyon erős megidéző hatással. Annyira át lehetett élni a novellák hangulatát, hogy már sokszor éreztem a hó tapintását és hidegét, vagy hallottam a tűz ropogását. Nagymamám meséi jutottak eszembe némelyik novella olvasása közben és a havas tájak leírása nosztalgikus hangulatba hozott, mert gyerekkoromban még tapasztalhattuk a havas tájat, szánkózást a domboldalon és a fehér karácsonyt. Napjainkban sajnos mindezek már csak emlékeinkben élnek.
This entire review has been hidden because of spoilers.
Régen olvastam már a szerzőtől, jó volt most kézbe venni a kötetet, és megismerni az elbeszéléseket. Szívemnek legkedvesebb talán a Roráte című volt, de igazából mindegyik közel került hozzám. Ajánlom nektek.