Le Spectateur: Notes 1991-2001

by Imre Kertész

1991 régen volt, huszonöt évvel ezelőtt. Magyarország éppen túl volt a rendszerváltáson, kezdetét vette a többpárti parlamentáris demokrácia, elérhető közelségbe került a Nyugat. A korábban belső emigrációba vonult író immár szabadon utazhatott, szabadon tarthatott előadásokat és dolgozhatott külföldön is. A konok ön- és létértelmező Kertész számára a napló állandó útitárs, amelyben nemcsak az átmenetet dokumentálja és kommentálja, hanem művészetével és magánéletével kapcsolatos belső vívódásait is rögzíti. Ebben az időben veszítette el első feleségét, és találta meg új társát. Utazásai révén új szellemi horizontokra pillanthatott rá, és szembesülhetett megint hazája és szűkebb régiója sajátosságaival és lehetetlen lehetőségeivel.
Tíz év feljegyzéseinek válogatását adja most közre az író. Megrendítő és zavarba ejtő az a világérzékelés, amellyel A néző lapjain szembesülhetünk.

272 pages, Paperback

First published January 1, 2016

About the author

Born in Budapest in 1929, during World War II Imre Kertész was imprisoned at Auschwitz in 1944 and later at Buchenwald. After the war and repatriation, Kertész soon ended his brief career as a journalist and turned to translation, specializing in German language works. He later emigrated to Berlin. Kertész was awarded the Nobel Prize for literature in 2002 for "writing that upholds the fragile experience of the individual against the barbaric arbitrariness of history".

Reviews

[N · Rating 5 out of 5]

Van néhány gondolat a könyv elején, ami nagyban meghatározta az olvasásomat, a 10 év naplójához való hozzáállásomat. A lényege az (számomra), hogy mindent ami vele történt, kívülállóként élt át. nem élem át eléggé, mintegy a nézője vagyok csak mindennek. Tegnap még nem és nem tudom, hogy holnap, de ma úgy gondolom, hogy még akár igazsága is lehet a szavainak. De én őt elfogultan olvasom. Ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül akarom érteni, vagy megérteni amit mond, hanem (csak) ismerni szeretném, tudni szeretnék róla. Az igazságát pedig abban látom, vagy akarom látni, hogy ez a nézői helyzet akár védelemként is szolgálhatott (volna) az életében. De csak volna, hiszen minden írása a megtörténtekről szól, az átéltekről, megéltekről. Arról, hogy akin rajta volt a csillag, az sosem tudja azt levenni. Egy interjúban, ha jól emlékszem azt mondja, hogy nem látja értelmét, hogy ezt a naplót kiadják. Én meg azt gondolom, (igaz, sosem tudtam értékelést, véleményt írni a könyveiről), hogy minden könyve fontos könyv. Meg azt is gondolom, hogy néha tényleg jó, jó lenne a velünk történteket csak nézni, értetlenül, érdektelenül, érzéketlenül. Azt hiszem, most sem sikerült elmondanom, hogy mit is gondolok róla. Legyen a mentségem az, amit a Mentés másként kötetnél írtam: jobban megértem őt, mint ő értene engem és ezt is megértem. Valahogy így, még ha ellentmondásba is keveredek magammal.

[Kuszma]

„Tegnap »R.«-ral telefonon a pszichoanalízisről. Ő fontosnak tartja az eredményeit. Én elboldogulok az analízis nélkül is. Ki kíváncsi a szörnyetegre, aki vagyok?”

Nem tudom, Kertész valóban akarta-e, hogy ez így megjelenjen. Ilyen pőrén a sérülékenység, és a sérülékenységből fakadó kíméletlenség, anélkül, hogy mindez az író másodlagos (harmadlagos, negyedleges) szűrőjén átment volna. Ugyanakkor Kertész számára a művészet radikalizmust jelentett – és mi lenne radikálisabb, mint a pőreség. Azt érzem, mint A végső kocsmá-nál: az érzéseket és sejtéseket Kertész zseniálisan fordítja át szavakká, pedig hát ez csak feljegyzés (tehát végső soron: fogalmazvány, hovatovább piszkozat), és mégis, tündökletesek ezek a grammatikai kristályszerkezetek. Van, ahol mondandójuk találkozik is a világlátásommal, aztán van, ahol pusztán a grammatikai tisztaság elfeledteti az egyet-nem-értésemet, aztán van, amitől meghőkölök, mert ezt nem. Néha azt érzem (és ez éppolyan szubjektív meglátás, mint amennyire szubjektív ez az egész könyv), hogy az áldozatiság mibenlétét tökélesen ismerő Kertész fejében összemosódik a zsidó volt miatti üldöztetés azzal, hogy mint kultúrahordozót érzi magát üldöztetve. Talán ezért van, hogy Kertész magánkozmológiájában az ideológiák között nincsen fokozatosság – csak gonosz ideológiák vannak. Ebben az egyenletben nácizmus és demokrácia egykutya, hisz mindkettő (szerinte) veszélyeztet valami lényegit: az első magát az életet, a második pedig a magaskultúra (elitista) prioritását, ami Kertész számára szintén hovatovább maga az élet. Ez a „preventív pesszimizmus” egy „társadalmasított remete” hozzáállása (Kertész kifejezései) – nem tudok megbarátkozni vele.

"»Náci«, ez nem ideológia, hanem életmód; következésképpen ma mindenki náci, hacsak nem teszi meg a kellő erőfeszítéseket, hogy távol maradjon – vagy egyenesen kilépjen a korból.
Kérdezhetnéd, hogy hová lépjen; nos, ki a félelembe és a létbizonytalanságba: be, önmagába."

Nem szeretem, ha az emberek ilyen sokat kívánnak tőlem. Vagy akár maguktól. Ez túl embertelen.

[georgina lestini · Rating 3 out of 5]

Long, long, long

It's taken me a long time to finish this book! I have found the constant referral to judaism, jews and the Holocaust rather overwhelming without adding to my intellectual awareness of the subject. Definitely the work of a great author who, however, has got himself into trying to incessantly revisit a subject that has, certainly, traumatised him.