Először 1952-ben jelent meg az Öreg néne őzikéje, és azóta hallatlanul népszerűvé vált Fazekas Anna verses meséje, vetélytársává a klasszikus gyermekirodalmi alkotásoknak. A verses formában megírt kedves kis mese az ember és az állat kölcsönös szeretetéről szól.
Átugrok én minden bokrot, szeretem a kemény rokkot. Ez ugyan már a kacajkeltésnek szánt verzióból való, de mindkettő nagy élmény volt, gyermekkorom nagy kádvence. Még diafilmen is megvan.
Úgy visszavarázsolódtam gyerekkoromba, hogy el is felejtettem időben jelölni az olvasást. Felismertem anyukám hangsúlyait, ahogy a kicsiknek olvastam; szeretem az ilyen meséket (az Iciri-piciri, A török és a tehenek is ilyen, ezeket már a kisfiam is ugyanúgy meséli). Tátott szájjal hallgatták, a Kicsinek nagyon tetszettek a képek is (bár nem lehetett róla lebeszélni, hogy az egyiken el van törve a macska feje). Az úttörős sorra nem emlékeztem, meglepett, de csak azért sem adok kevesebb csillagot (mondjuk rögtön eszembe jutott, hogy el voltam kenődve, amikor hiába vártam, mi már pont nem lettünk kisdobosok).