Makra

by Ákos Kertész

La traduction française de Makra paraît, en dilettante, à l'occasion du cinquantenaire de la révolution hongroise de 1956. En Hongrie, Makra a été l'un des plus grands succès de librairie des années 1970. Akos Kertesz fut le premier écrivain hongrois à oser aborder la révolution de 1956 d'un point de vue impartial. Incapable d'agir contre ouvrage passionnant, populaire, la censure de l'époque a préféré le tolérer. Makra n'a rien perdu de son actualité. Les trois femmes, les trois amours de son héros ouvrier s'inspirant des traditions petites bourgeoises, de la révolte individuelle, et, plus simplement, de la prise de conscience de la réalité des choses que l'on vit.

Genres: Fiction

First published January 1, 1975

Reviews

[gesztenye63 · Rating 5 out of 5]

Ha már egyszer elkövettem azt az unortodoxiát, hogy hagymázas képzelgésemben párhuzamot mertem vonni Seethaler alpesi és Williams ”stoneri” kisembersége, semmiből jött – sehová se tartó, kötött pályás/áramszedős kispolgári/parasztemberi semmi kis léte között, az egyszerűség felmagasztosulását hirdető alkotások között, akkor most bizony muszáj nekem szintet lépni. Ha lehet, talán éppen visszafelé… De csakazértis!
Makra élete (és halála) számomra nem azért egyedi és mégis maga a hétköznapi banalitás csimborasszója, mert szocreál magyarsága, korabeli közép-kelet-európai környezete, a behatárolt élettér törvényszerűségei azzá teszik. Jóval inkább pont azért, amiért a fent említett alkotások Eggere és Stonere a szürkeség héroszai lesznek és ettől a fülsiketítő csöndtől aztán az egyéni dráma, a személyes tragédia velőtrázó üvöltését halljuk a sorok közül. Ugyanez a zaj szüremlik át Kertész Ákos meghatározó regényének lapjain is.
Pedig Makra Ferkó, ez a hallgatag, szelíd óriás, ez a művészi érzékkel megáldott/megvert, aranykezű lemezlakatos, maga is kortünet, jelképes, emblematikus figurája a kora kádárkori tömeges hallucinációnak, az össznépi szereptévesztésnek. Élhetne bárhol, de ő ide született, ebbe a lángoktól öleltbe, ebbe az örök vesztesbe, azok közé, akiknek mindig csak Mohács kell. Oda, ahol abban az időben még nemigen volt sikk kitűnni, ahol elvárt, elfogadott és szabályszerű volt észrevétlen, boldog szürke ponttá válni, egynek lenni a tömegből és nyugodtan aludni a társadalom önálló akarat nélküli, moduláris alkotóelemeként. Ahol az asszony szűzen jött a házasságba, de a forróvérű, kültelki melóslányt azért csak partiba lehetett vágni, mert kell az a proli virtusnak. Ahol a cél az, hogy n + max. 3 éven belül az üzemi normát hozó jómunkásember kalákában megépítse a külvárosi kis kertest, cserépkályhával, meg apró konyhakerttel, ahol majd az asszony kapál, műszak után, az ember meg bütyköl a kisházba’, az udvar végibe’…

A baj ott kezdődik, ha ez a kádári, szocreál Stoner, a makraferkó-jelenség kisembere egyszer csak öntudatra ébred. Ha kinyílik a szeme és rádöbben a kényszerű igazságra, miszerint létezik neki saját akarata, meg még önálló gondolata is, amit viszont meg ne lásson a külvilág, mert akkor mi lesz a konvenciók szabta keretekkel… Hazudjuk hát, amíg csak lehet, hogy jó ez így, mert gyávák vagyunk, hazudjunk hát, mert túl akarunk, de leginkább az elvárások szerint túl kell élni. Ha meg elfogy a türelem, az ember körül kiszivattyúzzák a levegőből az utolsó csepp oxigént is, akkor egyszer eljön majd a gáz, a kötél, vagy a hídavatás közhelyes, mégis felemelő, szabadító pillanata.
Habár „A döntés pillanata mindig fölkészületlenül éri az embert, ezért bukik bele, aki hamisan él, aki önmagával nem kerül egálba soha”
Makra Ferkó, ez az anyai ágon rác gyökerű cigányherceg, ez az autodidakta lakatos fenomén, a tömegbe belesimuló, de onnan mégis kifelé vágyó, folyton menekülő, de sehová sem hazaérő melós, a maga semmitmondó kis történetével sokat (mindent) elmond a korról. Ha van ilyen fejezet a nemzeti pedagógiai kánonban, akkor NAT-ba vele, elvtársak…
Zseniális, olvasni kéne minél többeknek (asszem, hogy ez nekem valamikor még kamaszkorba’ megvolt ám, csak idő kell, hogy ülepedjen és „cserélődjön az olvasószemüveg”).

[Tatiana Jančáriková · Rating 5 out of 5]

"Ak niekto nie je schopny zit, naco zije? Je neschopny zit, lebo chyba je v nom, lebo vzdy a vsade ma problemy so svetom, lebo nikde nevie vydrzat, lebo nikde a nicomu sa nevie prisposobit; preco sa mu nepaci svet taky, aky je, hoci ostatnym vyhovuje, preco sa suzuje, preco sa okuna ako grofska slecinka z minuleho storocia, ked musi trochu klamat, hoci okolo neho vsetci klamu, a ani okom nemihnu, preco nevie zit ako ostatni, preco nemoze mat milenku popri zakonitej zene, preco neuveril Kadetovi, staremu kamosovi, ze laska pominie, ako prisla, tak odide, len pokojne, svet je jedno velke hovno a my sme male hovienka v nom, vykasli sa na svet a staraj sa o seba, preco nevie rozmyslat takto, preco vzdy mudruje."

Zamocnik Ferenc Makra je mlady, pohladny a najviac zo vsetkeho tuzi zit tak, aby nevytrcal spomedzi ostatnych. Nelahka uloha v Madarsku za socializmu, ktory bol sice "gulasovy", teda miernejsi ako v inych krajinach, no nezavisle myslenie a hladanie vlastnej zivotnej cesty sa tiez velmi nenosilo.

Prvykrat nechtiac vynikne, ked zbije opitych kamaratov a zabrani tak znasilneniu mladej zeny, no stane sa vyvrhelom v rodnom mestecku. Odchadza do Budapesti, zamestna sa v autoservise, spoznava maliarku Vali, vdaka ktorej pricuchne k volnomyslienkarskym umeleckym kruhom aj k Valinej originalnej zivotnej filozofii.

Tradicne vychovany Makra pocuva, protireci, no poti sa, kedze argumentovat v slovnych prestrelkach s vasnivou Vali nema sancu. Aj po ich rozchode, po mnohych rokoch, ked uz je tradicne zenaty s tradicne nudnou manzelkou, na Vali spomina ako na “one that got away”. A s hrozou si uvedomuje, ze si nechal pomedzi prsty preklznut nielen osudovu zenu, ale aj vlastny osud.

S Makrom budete pri citani sympatizovat aj sucitit, pospominate si na vsetky svoje premeskane zivotne sance. Hutny text bez jednotlivych kapitol plny filozofickych myslienok kladie na citatelstvo vyssie naroky, ktore odmeni typicky madarskym ciernym humorom a stavnatymi sexualnymi scenami. Bonus: minimalisticka obalka z mojej milovanej edicie LUK.

[Szeee · Rating 5 out of 5]

Azt hiszem nem olvastam még ennyire mélyen moralizaló, megrázó történetet. Amikor valaki más mint a többi, pozitívan tűnik ki közülük, mert nem csak szabálykövető, hanem őszintén erkölcsös, de Jézussal ellentétben nem akar, nem mer tanítani, csak olyan lenni mint mások - mert nem jó egyedül. Ettől hazugságok hálóját szövi maga köré, sok mindenkivel jót tesz, csak valahogy pont azokkal nem, akik valóban megérdemelnék (pl. saját magával), és tragikus módon nem bírja elviselni azt a szintet, ahová közéjük érkezett.

Atya ég.


- A nagy jóságnak mindig a boldogság az ára.

- Mindent nem lehet.

- Nem érdemlik meg.

Ezek jutnak eszembe a történet tanulságaként, ami egyébként lesújtó, szinte kibírhatatlan.

Ahogy Kertész Ákos szavakba és olvasmányos történetbe önti a szinte megfogalmazhatatlant, az pedig bámulatos.