Ábel a második részben egy fogorvos segédjeként járja az országot. Kíváncsisága és csavaros észjárása miatt rengeteg kalandba keveredik. Egy börtönben eltöltött éjszaka után kezd el gondolkodni azon, mi célra vagyunk a világon.
Tamási e regényét is utánozhatatlan bájú, lírai töltésű költői nyelv, a székely észjárás egyéni szellemességét tökéletesen visszaadó jellemzések, a szülőföld természeti és a kor sajátosságainak hangulatos tükrözése és humanista gondolat érvényesülésébe vetett meggyőződés jellemzi.
Nehéz valami jót írni erről a könyvről. Annál is inkább, mert nem tudom elválasztani tőle a másik két részt, nálam egyben van az egész, hiába trilógia a történet. Nehéz valami jót írni, róla/róluk, és nem azért, mert nem lehet jót írni, sokkal inkább azért, mert csak azt tudnék írni, szuperlatívuszokban. Szívemet melengette az a mód, ahogy Tamási Áron a magyar nyelvet használja. Annyira gyönyörű, gördülékeny! Olyan költői képekkel dolgozik a regényben, amiken elámul az olvasó, ráadásul ezek nem erőltetett képek, hanem minden a helyén van, minden a megfelelő időben van. Manapság ez nem nagyon megy a szerzőknek és a fordítóknak. Aztán a székely furfang. Jókat mosolyogtam magamban, és sokszor hangosan felkacagtam olvasás közben, sőt, volt egynéhány rész, amikor a körülöttem lévőket is boldogítottam hangos felolvasással egy-egy részlettel. És hát persze ott a tömény mondanivaló, ami miatt az egészet végigolvassa az ember (van, aki nem ismeri a kérdést és a rá kapott feleletet?): {{hogy miért is vagyunk a világban: hogy valahol otthon legyünk benne}}, hogy értse, megértse, mi miért történik, van, alakul. Ha még nem olvastad Ábel töténetét, ne hagyd ki!
This entire review has been hidden because of spoilers.