Hosszú időszakokra félreraktam ezt a könyvet. Nem mintha minőségi problémám lett volna vele - épp ellenkezőleg: ritka jól szerkesztett és adatolt, világos összefoglalása ez a fidesz elmúlt harminc évének, ami sajnálatosan összefonódott a magyar jogállamiság agresszív leépítésével. Csak hát kinek van kedve olyasmiről olvasni, amiben amúgy is benne él, és hát benne élni se egy fáklyás menet? Mintha újra levetítenék nekünk azt a filmet, amit már először is kín volt végigszenvedni. Számtalanszor eszembe jutott olvasás közben egyik kedvenc idézetem Réz Páltól, nevezetesen:
"Van egy mesterségem. Azt szeretném csinálni. Szeretnék egyszer két évig az íróasztalnál ülni, és nem tudni, hogy ki a magyar miniszterelnök."
Rendre figyelmeztetnem kellett magam, hogy ez pont annak a depolitizált állampolgári magatartásnak a tünete, amit a rendszer tudatosan elő akar idézni: ismerd fel a saját kicsinységedet, hidd azt, hogy semminek semmi értelme, vonulj vissza a saját belső teredbe, amíg utánad nem jönnek oda is, hagyd sorsukra a demokratikus intézményeket, ne tüntess, ne informálódj, használd ki azt a pár nyugodt percet, amíg a kormányzó úr épp nem téged vegzál. Mert valóban, ez egy kívánatos létállapot, szeretnék ilyenben vegetálni, olvasgatni, irodalommal bíbelődni, miegymás. Csak hát, ugye.
Különben nem árt tudni erről a kötetről, hogy először angolul jelent meg. Ami nem csak egy érdekesség, hanem a könyv alapvető céljáról is sokat elárul. Szelényinek ugyanis nem vágya, hogy forradalmian új fogalmi rendszerbe helyezze Orbán 13+4 évét, hanem egyszerűen be akarja mutatni, honnan jutottunk el és hova. Ilyen értelemben ez egy szimpla összefoglaló-ismeretterjesztő politológia, ami úgy van megírva, hogy egy laikus angolszász is értse meg belőle, merre hány kilométer. Aki viszont itt élt, és élőben nézte az SZFE elfoglalását, a kékplakátok invázióját, meg a többi szarságot, annak azért korlátozottan mond újat - egyszerűen átlátható rendszerként mutat be valamit, ami eddig talán egy idegbajos lajhármaki vagdalkozásának tűnt. Magyarán tipikusan az a szöveg, ami azoknak íródott, akik úgyse fogják elolvasni: a fidesz által megvezetetteknek, akik ugyan nem feltétlenül menthetetlenül ostobák, de el vannak zárva az alternatív információforrásoktól, ezért elhiszik, hogy Orbán Viktor sejehajából jön a napfény, és ha ő nem lenne, akkor az egész magyarság beleszédülne a Semmi Szakadékába.
Illetve mégiscsak van valami, ami ad egy nagyon masszív pluszt az egésznek. Ez pedig Szelényi személye. Aki nem pusztán jól ír, de belülről látta az egészet. A fidesz egykori alapító tagjaként emlékszik még arra, hogy Bayer milyen szórakoztató figura volt 1990-ben, hogy Szájerrel lehetett értelmesen disputálni, és egyáltalán: hogy ezt az egész kollektív demencia, amivé Orbán a "fideszesség"-et tette, valaha egy vonzó, friss eszmei áramlat volt. Ilyen értelemben ez a kötet a változásról szól - arról, hogyan válik egy politikai formáció azzá, ami ellen megszületett.
És hát az se hátrány, hogy a szerző nem csak a fideszt, de az ellenzéket is látta belülről - látta a kudarcos kísérleteket az összefogásra, azt, ahogy a széteső MSZP által hagyott űrbe (a "centrumba") benyomul a fidesz, ezzel pedig felszámolja az addigi kétpárti váltógazdaságot. Szembesült az ellenzékiség ellentmondásaival - azzal, hogy ha egy kis párt a fidesz alternatívájaként akar megjelenni, akkor előbb a többi kis párt kárára kell terjeszkednie, ami oda vezetett, hogy ezek a formációk nem is annyira Orbánnal, hanem egymással versengenek. Másfelől pedig ott van a parlament-paradoxon: ha egy párt azzal érvel, hogy a fidesz diktatórikus, akkor ezzel azt is állítja, hogy a parlamenti jelenlétnek nincs értelme. De ha lemond a parlamenti politizálásról, akkor ezzel lemond azokról a forrásokról is, amelyekkel legalább az elméleti esélye megvan arra, hogy politikai alternatívaként tekintsenek rá. Ezekre a dilemmákra Szelényi politikusi pályafutása alatt nem találta meg a megoldást - ugyanakkor olyan tapasztalatokat szerzett, amit egy kívülről okos politikai influenszer (legyen bármilyen provokatív vagy eredeti) egyszerűen nem birtokol.
Összegezve: nagyon jó. Persze semmin nem változtat, hogy elolvastam, nem lett tőle olcsóbb a zsömle, és nem vonult kolostorba Rogán Antal. De hát ilyen könyvek sajnos nincsenek is. Vagy ha tudtok ilyenről, osszátok meg velem - ígérem, előre teszem őket az olvasási listámon.