What do you think?
Rate this book
Модерна европейска проза
Saulus
Aki a damaszkuszi úton fölkel a földről, az már Paulus, a Biblia Pál apostola. Róla már nem szól Mészöly Miklós új regénye. Magának a „pálfordulásnak” nem vagyunk tanúi tehát; a mű csupán Saulusnak, az új hit üldözőjének pszichológiai rajzát, érzelmi és gondolatvilágának metszetét adja. Mégsem fejlődésrajz ez a szó megszokott értelmében: ami előttünk lejátszódik, tulajdonképpen a probléma meggörcsösödése, kétségek és meggyőződések egyre elviselhetetlenebb megsűrűsödése, melyből teljesen előkészítve ugyan, s mégis robbanásszerű váratlansággal lép ki majd az új állapot – mint ahogy a nagy pszichológiai váltások általában így, nem az intellektus ellenőrzött, világos fokain, hanem a tudat mély, naptalan rétegeiben kerülnek elő.
A cselekmény négy évvel Jézus megfeszíttetése után játszódik, Júdea földjén. A regény korábrázolása, történelmi atmoszférája, históriai és földrajzi hitele kitűnő, a történet jelene hallatlanul érzékletes. A Saulus történelmi regény, de problémaköre összetett, és elevenségében a 20. század szemléletét hordozza. Egy individuum ábráját adja, az adott történelmi körülmények között, de korunk bonyolultsági fokán, a modern filozófia és lélektan eszközeivel. Mindezt szűkszavúan, versszerű sűrűséggel, tömören felszikrázó hasonlatokkal, plasztikus és éles leírásokkal; egy magasfeszültségű próza száraz villódzásaiban.
A cselekmény négy évvel Jézus megfeszíttetése után játszódik, Júdea földjén. A regény korábrázolása, történelmi atmoszférája, históriai és földrajzi hitele kitűnő, a történet jelene hallatlanul érzékletes. A Saulus történelmi regény, de problémaköre összetett, és elevenségében a 20. század szemléletét hordozza. Egy individuum ábráját adja, az adott történelmi körülmények között, de korunk bonyolultsági fokán, a modern filozófia és lélektan eszközeivel. Mindezt szűkszavúan, versszerű sűrűséggel, tömören felszikrázó hasonlatokkal, plasztikus és éles leírásokkal; egy magasfeszültségű próza száraz villódzásaiban.
156 pages, Hardcover
First published January 1, 1968
10 people are currently reading
100 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 16 of 16 reviews
December 23, 2021
A tanácstlanságom kevés még egy értékléshez is. Azt találtam ki, Petőfivel kezdem, neki ott voltak a Kárpátok, melyeket saját bevallása szerint, bár vigyázni kell, a hasonlatok tolakodóak, betolulnak az agyba, aztán meg nem tud megszabadulni tőlük az ember, melyeket tán csodált, ámde nem szeretett – olvasom Mészölyt, és az teljesen világos, hogy értetlenül olvasom. Ha az irodalom a jó mondatokon múlna, oda sorolnák, ahol van, általános a tisztelet, talán kicsit kultikus író is. De érzem, nemcsak a jó mondatok miatt szeretik. Én érdeklődéssel, kíváncsian olvasom, elismerve az esztétikai értékeit – de nem szeretem. Hideg.
Nemrég olvastam Az atléta halálát, ha jól értem, a hitről volt ott is szó. Különben a Filmet akartam olvasi, de a Saulus is a kötetben van, és mert a friss Mészölyről szóló könyv felkeltette az érdeklődésem, gondoltam, legalább a regényeit elolvasom előtte. Lehet, a hitről ilyen homályosan lehet csak beszélni – vagy még így se. Értem, mi történik, értem, mit és miért mondanak – vagyis le kellene lassítanom, hogy átgondoljam – de nem akarom átgondolni, kicsit túl személyes dolog ez nekem. Vagy nem is a személyesség zavar, hanem az, hogy ez az egészen személyes dolog nem lehet általános, annyira biztos nem, hogy nekem is annak tűnjön. Valaki hisz valamiben, örlődik, gyötrődik, tesz ezt-azt, sokat beszélget másokkal – leginkább M. párbeszédei érdekesek, afféle rejtvényfejtés az olvasás ezeknél (nekem) – de nincs kémia részemről: mintha egy disztópiát olvasnék, egy olyan világot mutatnának meg, amelynek nem értem pontosan a szabályait, így az utalások valójában homályosak maradnak – vagy kissé banálisak: mert így (az én világképemben) nem gondolkodnak emberek, ez túl tisztán egy nagy példázat, „irodalom”, egy tétel kifejtése – leginkább mégis az egoizmust érzem mindenben, annyira túlnő mindenkin és mindnen Saulus (Mészöly? Mészöly) – mintha nem lenne M. és az atléta és M. és Saulus közt ún. kritikai távolság. Tudom, hogy mik a kérdések, mik az érzések – csak részemről nem történik érzelmi szinten semmi – és valószínűleg (gyanú) azért, mert minden más szereplő csak azért van, hogy a főalak alá dolgozzon.
Persze ésszel megközelíteni is izgalmas – de, ahogy mondom, nem tudom a hitet ésszel közelíteni. Vagy eszképizmus (is) ez? Talán mint Szabó Lőrincnél. Kell látnom a rendszer valamilyen bírálatát? Nem érzem, hogy ez benne lenne, ha igen, rettentő áttételes. De tényleg, egyszerűen nem tudom, van-e ilyen szempont.
Közben M. kánonban elfoglalt helyét meg nem vitatom, eszembe se jut. Film.
Nemrég olvastam Az atléta halálát, ha jól értem, a hitről volt ott is szó. Különben a Filmet akartam olvasi, de a Saulus is a kötetben van, és mert a friss Mészölyről szóló könyv felkeltette az érdeklődésem, gondoltam, legalább a regényeit elolvasom előtte. Lehet, a hitről ilyen homályosan lehet csak beszélni – vagy még így se. Értem, mi történik, értem, mit és miért mondanak – vagyis le kellene lassítanom, hogy átgondoljam – de nem akarom átgondolni, kicsit túl személyes dolog ez nekem. Vagy nem is a személyesség zavar, hanem az, hogy ez az egészen személyes dolog nem lehet általános, annyira biztos nem, hogy nekem is annak tűnjön. Valaki hisz valamiben, örlődik, gyötrődik, tesz ezt-azt, sokat beszélget másokkal – leginkább M. párbeszédei érdekesek, afféle rejtvényfejtés az olvasás ezeknél (nekem) – de nincs kémia részemről: mintha egy disztópiát olvasnék, egy olyan világot mutatnának meg, amelynek nem értem pontosan a szabályait, így az utalások valójában homályosak maradnak – vagy kissé banálisak: mert így (az én világképemben) nem gondolkodnak emberek, ez túl tisztán egy nagy példázat, „irodalom”, egy tétel kifejtése – leginkább mégis az egoizmust érzem mindenben, annyira túlnő mindenkin és mindnen Saulus (Mészöly? Mészöly) – mintha nem lenne M. és az atléta és M. és Saulus közt ún. kritikai távolság. Tudom, hogy mik a kérdések, mik az érzések – csak részemről nem történik érzelmi szinten semmi – és valószínűleg (gyanú) azért, mert minden más szereplő csak azért van, hogy a főalak alá dolgozzon.
Persze ésszel megközelíteni is izgalmas – de, ahogy mondom, nem tudom a hitet ésszel közelíteni. Vagy eszképizmus (is) ez? Talán mint Szabó Lőrincnél. Kell látnom a rendszer valamilyen bírálatát? Nem érzem, hogy ez benne lenne, ha igen, rettentő áttételes. De tényleg, egyszerűen nem tudom, van-e ilyen szempont.
Közben M. kánonban elfoglalt helyét meg nem vitatom, eszembe se jut. Film.
June 9, 2019
Másodjára olvasom én ezt, de mintha elsőre, vagy elsőre se. Olyan, mint amikor a lift levisz a mínusz elsőre, és nem tudod, hol vagy pontosan, mert az ajtó kinyílik, de odakintről semmi mást nem látsz, csak sötétséget. Egyedül a liftkamrát tudod magad körül meghatározni, azt a pici kis lyukat, amibe belegyömöszölted magad. Megfigyeled a részleteket, a sarkokat, a lift falát, a koszos lábnyomokat, mindenhez közelebb kerülsz. Ahogy pedig a lift megáll, még egy pillanatra visszalendülsz.
"- Akkor biztos - s mielőtt hátradőlt volna, letört egy gallyat, és odafektette a csipkés árnyékra. De úgy látszik, nem bízott benne, hogy értem a példázatot. Mint egy igazi sófer, megismételte a mozdulatot: fölemelte, újra visszafektette a földre az ágat. És én tényleg csak akkor értettem meg: hogy előbb le kell törni, csak akkor találkozhatik az árnyékával.
Megijesztett ez a néma szókimondás."
Megijesztett engem is, különösképp az, hogy először olvastam, látszólag értettem, de mikor görcsösen reflektálni akartam a műre vagy a saját olvasói mivoltomra, rájöttem, hogy nem, nem éltem meg, legalábbis addig nem, amíg Saulus fel nem jött a kútból.
Csak akkor találkozhatok az árnyékommal és lehetek önazonos, ha előbb megtörök. Ha üldözöm és utol akarom érni magam, annyit érek el csupán, hogy elveszítem önmagam a saját szemem elől.
Az árnyék visszaadja a test körvonalát, a látszólagos milyenségét, és mindig követ, de megfogni nem tudom, bármennyire is üldözöm. Először meg kell törnöm - engednem kell a belső hangnak, a lelkiismeretnek, Istennek, bárminek, álláspontom szerint. Így kell megtudnom, hogy nemcsak, hogy elindultam saját magamért, saját magamnak, hanem, hogy ebben már meg is fogtam magam.
"- Te nem szoktál félni magadtól?
- Te sem magadtól félsz."
Mikor a könyv végére értem, akkor jöttem rá, hogy valójában mindvégig Saulus voltam. Paulusról itt már nem szól a fáma, mert azt a bizonyos Paulust a paulusságával az embernek magának kell megtalálnia, Mészöly erre (is) próbál rávezetni. Ezen a ponton kezdtem el megérteni, visszafelé.
A kút visszatér, a bárány állandóan visszatér, ahogyan visszajön maga az anyajuh is.
A legszebb anyajuh eltűnik a nyájból egy napon, meséli a vak koldus. Utánaered, és a nap kiégeti a szemét. Akkor jön rá a szeretetre, hitre, reményre, a lényegre, amit nem is lehet kimondani, csak megélni lehet. Mikor pedig Saulus ezt elmeséli a fiatal törvénymagyarázónak, ő nyugtázza annyival, hogy biztosan utolérte. Amikor pedig Saulus vakul meg és lesz Paulussá, akkor válik ténylegesen bizonyossá, hogy az anyajuhot utolérte. Úgy látott, hogy már nem tudott nézni.
Ezek az ismétlődő szimbólumok, szöveghelyek megteremtenek egyfajta körkörösséget a szövegen belül: amit az ember egyszer nem ért, később megérti, mert visszatér a szimbólum vagy szöveghely vagy bármi, a kezébe kerül, és egészen addig tolakszik elébe, az útjába, míg meg nem érti. Amit pedig megért, elmondani nem tudja, mert ha megérti, megéli, és átadni szinte lehetetlenség, mert mindenkinek magának kell rájönnie arra, amire rá kell jönnie, elég pongyolán fogalmazva.
De nemcsak a kút, a bárány, az anyajuh, vagy épp a Törvény visszatérő elemek, hanem maga a pirosság is. Piros fű a mű legelején, amikor meglegeltetik az állatokat, két piros pántlika, "ami annyit is jelentett, hogy visszajövök". Ugyanígy ismétlődik Sof nem-ott-léte, sosincsen szolgálatban. " - Csak a sarum csattog, Kedmah!" - tolakszik ez a mondat is minduntalan, mind a mű elején, mind a mű végén. Csak épp a saru változott: a végén már a fiatal törvénymagyarázóé van Saulus lábán.
És most, ahogy a végére értem a műnek, értem meg, mit jelent az: "És megint elmúlik egy nap, anélkül hogy elkezdődött volna." Megint a mű végére érek, anélkül, hogy ténylegesen, számomra is elkezdődött volna. Az ember minduntalan visszafele érti meg saját magát is: elgondolja, mi vezetett idáig, és próbálja majd kitalálni azt is, merre fog vezetni az út.
Annyi szent, hogy ha harmadjára is olvasnám el, se látnék mindent teljesen. Mindig újra és újra és újra kell.
"Muszáj a részletekre odafigyelni. Napjában többször is elmondom magamnak: nézz nagyon közelről, nézz nagyon közelről. Vajon ettől lesz olyan a gyűlölet, mint a hiába kifent kés? Csak a részletek képesek rá, hogy kétségbevonják az előítéletet?
Sokszor magam se tudom már, mit miért gondolok."
Egyszer eljön az idő, amikor ki kell lépni a liftből.
"- Akkor biztos - s mielőtt hátradőlt volna, letört egy gallyat, és odafektette a csipkés árnyékra. De úgy látszik, nem bízott benne, hogy értem a példázatot. Mint egy igazi sófer, megismételte a mozdulatot: fölemelte, újra visszafektette a földre az ágat. És én tényleg csak akkor értettem meg: hogy előbb le kell törni, csak akkor találkozhatik az árnyékával.
Megijesztett ez a néma szókimondás."
Megijesztett engem is, különösképp az, hogy először olvastam, látszólag értettem, de mikor görcsösen reflektálni akartam a műre vagy a saját olvasói mivoltomra, rájöttem, hogy nem, nem éltem meg, legalábbis addig nem, amíg Saulus fel nem jött a kútból.
Csak akkor találkozhatok az árnyékommal és lehetek önazonos, ha előbb megtörök. Ha üldözöm és utol akarom érni magam, annyit érek el csupán, hogy elveszítem önmagam a saját szemem elől.
Az árnyék visszaadja a test körvonalát, a látszólagos milyenségét, és mindig követ, de megfogni nem tudom, bármennyire is üldözöm. Először meg kell törnöm - engednem kell a belső hangnak, a lelkiismeretnek, Istennek, bárminek, álláspontom szerint. Így kell megtudnom, hogy nemcsak, hogy elindultam saját magamért, saját magamnak, hanem, hogy ebben már meg is fogtam magam.
"- Te nem szoktál félni magadtól?
- Te sem magadtól félsz."
Mikor a könyv végére értem, akkor jöttem rá, hogy valójában mindvégig Saulus voltam. Paulusról itt már nem szól a fáma, mert azt a bizonyos Paulust a paulusságával az embernek magának kell megtalálnia, Mészöly erre (is) próbál rávezetni. Ezen a ponton kezdtem el megérteni, visszafelé.
A kút visszatér, a bárány állandóan visszatér, ahogyan visszajön maga az anyajuh is.
A legszebb anyajuh eltűnik a nyájból egy napon, meséli a vak koldus. Utánaered, és a nap kiégeti a szemét. Akkor jön rá a szeretetre, hitre, reményre, a lényegre, amit nem is lehet kimondani, csak megélni lehet. Mikor pedig Saulus ezt elmeséli a fiatal törvénymagyarázónak, ő nyugtázza annyival, hogy biztosan utolérte. Amikor pedig Saulus vakul meg és lesz Paulussá, akkor válik ténylegesen bizonyossá, hogy az anyajuhot utolérte. Úgy látott, hogy már nem tudott nézni.
Ezek az ismétlődő szimbólumok, szöveghelyek megteremtenek egyfajta körkörösséget a szövegen belül: amit az ember egyszer nem ért, később megérti, mert visszatér a szimbólum vagy szöveghely vagy bármi, a kezébe kerül, és egészen addig tolakszik elébe, az útjába, míg meg nem érti. Amit pedig megért, elmondani nem tudja, mert ha megérti, megéli, és átadni szinte lehetetlenség, mert mindenkinek magának kell rájönnie arra, amire rá kell jönnie, elég pongyolán fogalmazva.
De nemcsak a kút, a bárány, az anyajuh, vagy épp a Törvény visszatérő elemek, hanem maga a pirosság is. Piros fű a mű legelején, amikor meglegeltetik az állatokat, két piros pántlika, "ami annyit is jelentett, hogy visszajövök". Ugyanígy ismétlődik Sof nem-ott-léte, sosincsen szolgálatban. " - Csak a sarum csattog, Kedmah!" - tolakszik ez a mondat is minduntalan, mind a mű elején, mind a mű végén. Csak épp a saru változott: a végén már a fiatal törvénymagyarázóé van Saulus lábán.
És most, ahogy a végére értem a műnek, értem meg, mit jelent az: "És megint elmúlik egy nap, anélkül hogy elkezdődött volna." Megint a mű végére érek, anélkül, hogy ténylegesen, számomra is elkezdődött volna. Az ember minduntalan visszafele érti meg saját magát is: elgondolja, mi vezetett idáig, és próbálja majd kitalálni azt is, merre fog vezetni az út.
Annyi szent, hogy ha harmadjára is olvasnám el, se látnék mindent teljesen. Mindig újra és újra és újra kell.
"Muszáj a részletekre odafigyelni. Napjában többször is elmondom magamnak: nézz nagyon közelről, nézz nagyon közelről. Vajon ettől lesz olyan a gyűlölet, mint a hiába kifent kés? Csak a részletek képesek rá, hogy kétségbevonják az előítéletet?
Sokszor magam se tudom már, mit miért gondolok."
Egyszer eljön az idő, amikor ki kell lépni a liftből.
October 7, 2019
Fegyelmezett, lefojtott mondatok, több csend, mint szó. Tiszta és rugalmas szöveg, ezért számtalan olvasata lehetséges – ám történelmi regényként olvasni nem javallott. A számtalan olvasat közül az egyik: ez egy metafizikus detektívregény. Pál, a nyomozó jó úton halad a megkeseredés felé, amikor felettesei rázós üggyel bízzák meg: kerítse kézre annak a veszedelmes szektának a tagjait, akik egy áruló rabbit követnek, és akik szisztematikusan aláássák a Törvény épületét. Pál hosszú, spirituális utat jár meg, tapasztalásai elbizonytalanítják, de megacélozza magát. Megbízói egyre gyanakvóbban figyelik őt és ő is egyre gyanakvóbban figyeli megbízóit, de nem adja fel. És végül, bár szinte maga sem hisz benne, sikerrel jár. Megtalálja, akit üldöz: Jézus hívét.
Ő maga az.
Ő maga az.
March 15, 2021
“ha megmagyarázom, talán én is jobban megértem” - mondja Saul, és ezt éreztem én is végig miközben a könyvet olvastam: hogy több ebben a hallgatás, mint a beszéd, ezért nehezen értem, és szükségem van rá, hogy beszéljek valakivel róla, még ha legalább ekkora csöndekkel is. Közben meg bár rengeteg kérdőjel volt bennem, éreztem, hogy van itt valami több - mintha az agyam hirtelen nem tudta volna követni az érzékeimet, hisz sok minden homályos volt, a könyv mégis hatott és katarzist váltott ki. Pár év múlva majd újra előveszem, talán többnek kell még nekem is lennem ahhoz, hogy Mészöllyel bensőségesebb barátságot ápolhassak.
January 12, 2023
if i had a nickel for all the books ive read about a man being whiny in ancient times and then having a religious breakdown and choosing christianity, i would have two nickels. which isnt a lot but its weird that it happened twice.
it had some good moments i have to admit. the writing style was admitidly modern, so it made the experience more durable.
overall thoughts are: i hate compolsory readings, a teenager shouldnt read a book like this.
it had some good moments i have to admit. the writing style was admitidly modern, so it made the experience more durable.
overall thoughts are: i hate compolsory readings, a teenager shouldnt read a book like this.
April 15, 2023
Never have I ever been more confused by a book. Every time two characters were conversing I felt like they were talking about some inside joke they had and none of them wanted to let us, humble readers in on it. And this way I feel like there was no point to the story at all BECAUSE THAT WAS HIDDEN IN THE DIALOGUES THAT I DIDN'T GET.
July 13, 2023
Mészöly Miklós Saulus című kisregénye az emelt magyar érettségi szóbeli tételei révén jutott a kezembe. Őszintén előtte sem a szerzőről, sem a műről nem hallottam soha életemben.
A mű Szent Pálról és a pálfordulásról szól, de az ikonikus bibliai történet direkt átírása helyett Mészöly az egykori Saul útját mutatja meg a megvilágosodás pillanatáig. A mű címe miatt számítottam rá, hogy valószínűleg ezzel a történettel fog dolgozni az alkotás, de elolvasván az első fejezetet őszintén rá kellett keressek, hogy valóban az a történet-e az, amelyre gondolok. Nem nevez meg direkt senkit sem az elbeszélő, így nehéz eldönteni, hogy az ókori Jeruzsálemben vagy a jelen világában játszódik történetünk. Hisz az egyértelműen átvonatkoztatható az író jelenére: besúgóhálózat, kémek, „rendszerellenségek”, idegen katonák, stb. Nem ijesztő belegondolni, hogy a Jézus kivégzése utáni Jeruzsálem ennyire hasonlított az ’56-os forradalom utáni Magyarországra? Pedig elméletileg a kettő között több, mint 1900 év telt el.
A mű nyelvezetét és elbeszélésmódját tekintve egyértelműen posztmodern. A mondatok nem csak egy jelentést hordoznak, mindennek van egy lélektani tükröződése is. Sokszor ugrál az időben és térben, ezért kissé nehéz követni a fonalat, akár többször újból el kell olvasni egy-egy oldalt, hogy megértsük mit is akar jelenteni egy részlet. Sőt, hogy egészben összeálljon, ténylegesen a történet, szerintem többször is el kell olvasni magát a művet.
Ha az Iskola a határonra azt írtam, hogy a szereplők cselekedeteiből kell következtetni a ki nem mondott szavaik mondandójára, akkor ebben a kisregényben Saulus folyamatosan ránk ömlő lelki vívódásaiból tudjuk megfejteni azt hol is jár megtérésében, mit miért csinál. Hiszen itt sincs ez leírva direkt, mint ok-okozat, mindezt át kell gondoljuk, meg kell emésszük olvasóként.
Ha a felvilágosodás az emberiség felnőtté érése volt, akkor a posztmodern az olvasóké.
Tetszett a mű, bár szerintem egy párszor még el kéne olvassam, hogy teljesen megtudjam fejteni. Egy csomó elem volt amit nem igazán értettem, például mikor Saulus el megy a leprásokhoz vagy hogy mit akart jelképezni (bocsánat elfelejtettem a nevét és nem találom sehol) a lány akinél lakott és akivel talán intimebb kapcsolatot is létesített.
Egyedi, kiemelkedő műve ez a magyar irodalomnak, szeretnék többet is olvasni még Mészölytől (és nem kevésbé bánnám, ha ezt húznám a szóbelin:D).
A mű Szent Pálról és a pálfordulásról szól, de az ikonikus bibliai történet direkt átírása helyett Mészöly az egykori Saul útját mutatja meg a megvilágosodás pillanatáig. A mű címe miatt számítottam rá, hogy valószínűleg ezzel a történettel fog dolgozni az alkotás, de elolvasván az első fejezetet őszintén rá kellett keressek, hogy valóban az a történet-e az, amelyre gondolok. Nem nevez meg direkt senkit sem az elbeszélő, így nehéz eldönteni, hogy az ókori Jeruzsálemben vagy a jelen világában játszódik történetünk. Hisz az egyértelműen átvonatkoztatható az író jelenére: besúgóhálózat, kémek, „rendszerellenségek”, idegen katonák, stb. Nem ijesztő belegondolni, hogy a Jézus kivégzése utáni Jeruzsálem ennyire hasonlított az ’56-os forradalom utáni Magyarországra? Pedig elméletileg a kettő között több, mint 1900 év telt el.
A mű nyelvezetét és elbeszélésmódját tekintve egyértelműen posztmodern. A mondatok nem csak egy jelentést hordoznak, mindennek van egy lélektani tükröződése is. Sokszor ugrál az időben és térben, ezért kissé nehéz követni a fonalat, akár többször újból el kell olvasni egy-egy oldalt, hogy megértsük mit is akar jelenteni egy részlet. Sőt, hogy egészben összeálljon, ténylegesen a történet, szerintem többször is el kell olvasni magát a művet.
Ha az Iskola a határonra azt írtam, hogy a szereplők cselekedeteiből kell következtetni a ki nem mondott szavaik mondandójára, akkor ebben a kisregényben Saulus folyamatosan ránk ömlő lelki vívódásaiból tudjuk megfejteni azt hol is jár megtérésében, mit miért csinál. Hiszen itt sincs ez leírva direkt, mint ok-okozat, mindezt át kell gondoljuk, meg kell emésszük olvasóként.
Ha a felvilágosodás az emberiség felnőtté érése volt, akkor a posztmodern az olvasóké.
Tetszett a mű, bár szerintem egy párszor még el kéne olvassam, hogy teljesen megtudjam fejteni. Egy csomó elem volt amit nem igazán értettem, például mikor Saulus el megy a leprásokhoz vagy hogy mit akart jelképezni (bocsánat elfelejtettem a nevét és nem találom sehol) a lány akinél lakott és akivel talán intimebb kapcsolatot is létesített.
Egyedi, kiemelkedő műve ez a magyar irodalomnak, szeretnék többet is olvasni még Mészölytől (és nem kevésbé bánnám, ha ezt húznám a szóbelin:D).
April 14, 2023
also my Hungarian teacher could make this book bearable!
July 5, 2024
Ritkán szeretem a biblikus alkotásokat, de ez - hogy enyhén fogalmazzak - kurva jó volt. Néha meg kellett állnom újra olvasni
egy-egy mondatot (vagy oldalt), de ennek ellenére nagyon élvestem. Viszont ez semmiképpen nem érettségi szintű olvasmány, ha nem lett volna tételem szerintem még ennél jobban is szerettem volna.
egy-egy mondatot (vagy oldalt), de ennek ellenére nagyon élvestem. Viszont ez semmiképpen nem érettségi szintű olvasmány, ha nem lett volna tételem szerintem még ennél jobban is szerettem volna.
December 13, 2024
Ha nem emelt magyar érettségi követelmény valószínűleg soha nem olvasom el ezt a lázálmot. De ha belerázódik az ember és egy pillanatra felhagy minden kételyével átadva magát a történetnek egész élvezhető lesz.
April 14, 2023
(┛◉Д◉)┛彡┻━┻
༎ຶ‿༎ຶ
༎ຶ‿༎ຶ
August 2, 2024
,,Nem tudom, mit bizonyít.
A történeteknek nincs végük, elvesznek, mint Kedmah.”
A történeteknek nincs végük, elvesznek, mint Kedmah.”
Read
January 28, 2025„- Te nem szoktál félni magadtól?
- Te sem magadtól félsz.”
- Te sem magadtól félsz.”
February 2, 2025
Nem is nagyon értettem, ami általában nem zavar, de őszintén annyira nem is élveztem. Azt tudom, hogy újra akarom olvasni egyszer majd.
January 26, 2026
tf is this
May 26, 2025
Ezt a könyvet nehéz, van ahol talán már lehetetlen megérteni, de ez benne a gyönyörű. Az írás stílusa tökéletesen demonstrálja, hogy Saulus nem része az őt körbevevő világnak. Próbál a formai keretek között maradni, de egy világban ahol senki sem olyan mint ő és senki sem érti meg, ez számára lehetetlen. Ezt a könyvet csak a magyar érettségi miatt olvastam el, de az egyik kedvenc olvasmányaim közé sorolhatom. Ha valaki megadja neki az időt, és nem ragaszkodik ahhoz, hogy minden bekezdés tökéletes értelmet nyerjen első olvasásra, tetszeni fog.
Displaying 1 - 16 of 16 reviews