Rövidke kötet, de annál súlyosabb. Farkas Péter az öregkorról mesél nekünk. Egy idős pár napjait mutatja be, a test és az elme megöregedését. Furcsa volt olvasni több oldalon keresztül, az ürítésről, a nyálcseppekről, a bepisilésről, arról, hogy egy zokni felvétel is bizony komoly logisztikát igényel, ha már nem úgy mozog a test. Viszont arról is olvastam, hogy két ember bizony együtt öregedett meg. Együtt érték el ezt a kort, ahol beszéd nélkül telnek el a szinte ugyanolyan napok, mégis, ez a két ember a mindene egymásnak, és boldogok, sőt, így teljesek együtt.
Egyszerre nagyon szomorú és nagyon szép ez a történet. Úgy megöregedni egymás mellett, hogy kívülről ismerjük a másik rezdüléseit, hogy már szavak sem kellenek… A megszokás, ami nem unalom és nem teher, hanem maga a természet rendje. Hogy a világon semmi más nem számít, csak ő, mert ez az élet rendje. Az öregedés a maga testi valójában nem szép. A leépülő szellem és test harca a túlélésért, úgy egyáltalán, a mindennapokért… De együtt megöregedni, kitartani és együtt maradni végig, mert hisz másképp nem is lehetséges – az nagyon szép.
A lectura non é doada para quen (coma min) goste dos libros de acción. Imprescindible para entender que existe outra felicidade onde están ausentes a xuventude, a beleza física e o desexo. Impresionante traballo dos tradutores.
An sich eine schöne Geschichte, mir gefiel jedoch nicht, dass es keine Kapitel gibt. Nicht genug fesselnd oder rührend, dass ich es weiterempfehlen würde.