Három szereplő. Egy történet. Mindhárom áldozat, mindhárom elkövető, és azok is ők hárman, akik véletlen keverednek az eseményekbe. Egy, ki a mesék világa felől szemlél, egy, ki az okokat kutatja, egy, ki vádakat olvas a világra, hogy mért olyan, amilyen. Egy férfi és két nő. Mindhárman ki akarnának keveredni a napvilágra, mégis ott bolyonganak valahol a mélygarázsban. Három, szerelem utáni élet és egy valahai szerelmi viszony három sarka, s egy készülődő titokzatos bűntett. Mit jelent élni, érezni, kötődni, sorsot építeni? Mit jelent egy olyan világban lenni, ahol minden élet egyedi és autentikus, de az életek közös világa telis-teli van hamissággal? Számvetés azzal, ahogy élünk és éltünk, s egyben sors és korkritika A mélygarázs. Sodró monológok, meghökkentő gondolatfutamok, a múlt és az életépítés kendőzetlen feltárása. Szembesítés képzeteinkkel és tévképzeteinkkel.
Három ember különálló és közös sorsa, három monológ, ami egy pillanatra sem idegen tőlünk, mert rólunk beszélnek, mert belőlünk vannak összerakva. Fogják a kezünket, és végigjárják velünk a földmélyi termeket, nemcsak az ő világukat, hanem a miénket is. Csípni fogja a szemünket a füst, néha úgy fog tűnni, teljesen elfogy a levegő, és fájni fog, nem csak a fejünk. De mégis érdemes végigjárni a föld alatti világot, mert így van esélyünk, hogy elérjük a napsütötte sávot. Mi kiléphetünk, míg a szereplőink visszafordulnak, hogy kézen fogják, s a félhomályos termeken végigvezessék az újabb vándort.
Háy János (író, költő) 1960. április elsején született Vámosmikolán. Orosz-történelem szakot végzett Szegeden, esztétikát az ELTE-n. 1989-től 2004-ig kiadói szerkesztőként dolgozott (Holnap, Pesti Szalon, Palatinus). Régésznek készült, de első ásatása során véletlenül feltárta kedvenc kutyájának maradványait. Ezt követően figyelme egyre inkább a rock-zenére irányult. 1982-ben azonban egy kudarcba fulladt zenekar alapítási kísérlet után felhagy a zenével. Ezidőtől publikál irodalmi műveket. Versek, novellák és regények mellett számos rajza is megjelent. Budapesten él. Van gyermeke (kettő), felesége (egy). Olyan, mint mindenki.
Jelenlegi 18 éves fejjel úgy gondolom, hogy az egész regény szemlélete hamis és általánosító, nagyon negatív szemlélettel. Továbbá mindenkinek javaslom, hogy ha nem ismeri egy foglalkozás körülményeit és a szakkifejezések megfelelő használatát, az inkább ne próbáljon beszélni róla.
Ez nem mélygarázs, ez mélyrepülés. Zuhanás a múltba, a jól megszokott, fojtogató unalomba, a toxikus kapcsolatba, az érzések nélküli, kiüresedett életbe, egy kiüresedett lakásba, egy kiüresedett házasságba. Minden ponton taszít egyet az emberen ez a könyv. Szülők? Hát persze! Gyerekek? Házasság? Magány és kétségbeesett kiút keresés a magányból? Ez is megvan. Egy romokban lévő élet, egy kilátástalan házasság, egy céltalan tévelygés. Már nincs szükség rád. Még nincs szükség rád. Mire szükség lesz rád, addigra neked már mindegy. Hiába a tengerparti nyaralás, a budai villa, a három gyerek. A gyereked sem tud megmenteni önmagadtól, hát még a házasságodat, az embert, akit valaha szerettél, már nem. Lehet. Megmenteni. Nem a te feladatod... Kölcsönös megcsalás és fuldoklás az egyedüllétben. Kapcsolatfüggőség? Túlságosan megszoktad, hogy mindig melletted van valaki? Túlságosan megszoktad, hogy sosincs melletted senki? Anyád csak azt suttogja, hogy tiktak. Tiktak, Tiktak.
Na, ez most nagyon nehéz volt. Nemrég találtam rá Háy János-ra, de 3-4 könyvével a hátam mögött nyugodtan nevezhetem az egyik kedvenc kortárs szerzőmnek. És bizonyos szempontból ez a könyv is hasonlóképpen működött számomra, mint az eddigiek. A gondolatfolyam jellegű írás, a dialógusok nélküli csapongó gondolatok, a "belső nézet" mind ismerősek voltak és nagyon szeretem is ezt Háy-nál. Viszont ami miatt nem szokás szerint pár napon belül rágtam át magam a könyvvön az az a brutális, könyörtelen, kérlelhetetlen kilátástalanság és szomorúság, ami az egészből árad. Kicsit rossz időszakomban kapott el ezért pár napra le is kellett tennem, annyira éreztem, hogy durván húz le még mélyebbre. Ettől eltekintve azonban ez egyike azon kevés könyveknek, amiket leülve nem veszem észre, hogy mennyi idő telik el, csak sodor magával a történet. Emiatt és a kiváló írás miatt jár neki az 5 csillag, még akkor is, hogy ha a téma sötétsége miatt nem hiszem, hogy egyhamar újra fogom olvasni.
Ez most nem talált meg. Csalódott vagyok. Ez a könyv elvileg egy szerelmi háromszög három nézőpontból, de valójában közhelyes és modoros társadalomkritika akar ez lenni. Nagyon erőltetett az egész, és olyan, mintha nem szólna semmiről, csak a papírra hányta volna Háy ezt a közhelyhalmazt, és ennyi. A vége meg egyszerűen nevetséges.
I can't go on. I think I understand how this might have been intended as social criticism, but there's so much negative energy that I just can't read any more of it now. Or possibly ever.