Jump to ratings and reviews
Rate this book

Várj, amíg eljön az órád; Rekviem Indiáért

Rate this book
India szelleme tízéves koromban érintett meg. Azóta vágytam arra, hogy odajussak. Úgy éreztem, dolgom van Indiában. És mint minden igazán fontos dolog az ember életében, ez is megvalósult. Talán ez India legfontosabb tanítása az én számomra: Ne sirasd, ami nem jött el hozzád, vagy amihez te nem érkeztél el idejében. Ebből tudhatod, hogy nem volt megírva sorsdöntő találkozásotok az Élet Könyvében - vagy a karmádban, ahogy tetszik. Nem vagyok Ázsia-rajongó. Nem hiszem, hogy a Távol-Keleten boldogabbak, egészségesebbek, harmonikusabbak az emberek, közelebb élnek a teremtés műhelyéhez, mint bárhola világon. Nem hiszem, hogy aki a saját hazájában - ahová talán nem véletlenül született - nem találja meg a szellemi útját, idegen kultúrában megtalálja. Terentius híve vagyok, aki kétezer évvel ezelőtt arra figyelmeztetett, hogy: csak égboltot vált, nem lelket, aki áthajózik a tengeren. Nem akarom, hogy megtérj a hinduizmushoz, Buddhához, a dzsain Mahavirához, sem a jógát mai formájába öntő Patandzsalihoz. Én csak mesélni akarok Indiáról, minden objektivitást elhessegetve és szélsőséges szubjektivitással arról, ami ott közel jött hozzám. Vagy talán nem is Indiáról szól a mese, hanem magamról, arról hogy mivé nőtte ki magát az, ami éppen hatvan évvel ezelőtt, Selva Raja Yesudian mester pesti jógaiskolájában kicsírázott bennem

216 pages, Hardcover

First published January 1, 2005

2 people are currently reading
20 people want to read

About the author

Popper Péter

91 books28 followers

Ratings & Reviews

What do you think?
Rate this book

Friends & Following

Create a free account to discover what your friends think of this book!

Community Reviews

5 stars
14 (42%)
4 stars
11 (33%)
3 stars
6 (18%)
2 stars
1 (3%)
1 star
1 (3%)
Displaying 1 of 1 review
Profile Image for Bibibii.
165 reviews17 followers
December 22, 2019
Én pp rajongó vagyok. Ezt a könyvét azonban untam. Voltak érdekes gondolatok, részek, de úgy teljes egészében zavaros maradt számomra és valahogy az egész nagyon távoli. Nem vagyok elég laza, elvont, vagy spirituális. Gondolom emiatt mentünk most el egymás mellett…
Displaying 1 of 1 review

Can't find what you're looking for?

Get help and learn more about the design.