Ingókövek - Sztálingrád másik csatája

by Judit Lőrinczy

Sztálingrádot elátkozta a neve. A németek és szovjetek több százezer áldozatot követelő csatájáról mindenki hallott már – ám a másik, melyet a város és a halál vívnak egymással, évszázadok óta folyik, és mind a győzelem, mind a vereség lelkekbe kerül… Wilhelm Galler, a magányos mesterlövész életre kelő szobrok és különös látomások között bolyong a néptelen városban; Wolfgang Lindt hadnagy a lelkét elemésztő emlékek elől menekülne, ám Sztálingrád nem ereszti; Galina, a pilótanő a Volga túlsó partjáról száll az elátkozott vidék fölé; a sztálingrádi Vaszilij pedig ismeretlenné vált utcákon kísérti a sorsot – és próbálja lefizetni a végzetét. Négy ember, szembenálló felek, akiket azonban mégis összeköt a közös sors és a láthatatlan gúzs, amelyet Sztálingrád font köréjük. Amennyiben a megjelenéskor, a június 6-9. között megrendezésre kerülő Könyvhéten vennéd át a könyvet, válaszd a személyes átvételt, és a kereskedelem@adastrakiado.hu címen add meg a rendelésszámod és a neved.

Genres: Hungarian Literature, History

456 pages, Paperback

First published January 1, 2013

Reviews

[gesztenye63 · Rating 5 out of 5]

Ritkán fordul elő velem, hogy a könyv olvasását követően A szerző utószavában a saját gondolataimat találom. Az Ingókövek után Lőrinczy Judit megírta az értékelésemet, szép kerek mondatokban, tisztán, áttekinthetően összefoglalta a regénnyel kapcsolatos elsődleges érzéseimet, invencióimat.
Az Ingókövek nem dokumentarista naplóregény, nem történelmi fikciós mű, de még csak nem is a mágikus realizmus eszközeit felhasználó urban fantasy. Mégis, az Ingókövek mindezek együttese. De miért is?
Sztálingrádról, mint a 2. világháború emblematikus, fordulópontot jelentő hadszínteréről több tízezer oldalnyi tudományos és egyéb irodalmi alkotás született az elmúlt hét évtized során. A borzalom 199 napjáról tudunk minden számadatot, ismerjük a nyers hadászati tényeket a gyújtóbombázástól, a csapdába került, katlanba zárt 6. német hadsereg agóniájáig. Történelmi-hadtörténeti szakirodalomból minden tényt, adatot megismerhetünk az offenzíváról, Paulus és von Seydlitz-Kurzbach hadmozdulatairól, Csujkov és Sumilov védekező lépéseiről, vagy Rogyimcev gárdahadosztályának és a város lakóinak hősies, önfeláldozó cselekedeteiről. De mindez a nagy betűs történelem lapjaira tartozik.

Lőrinczy Judit az Ingókövekben úgy őrizte meg a történelmi hitelességet, hogy a város jelképes szerepét állítja a történet középpontjába és a sztálingrádi csata résztvevőinek sorából kiemel néhány jellegzetes figurát, négy kisembert, és az ő személyes sorsukon keresztül, az ő borzalmas 199 napjukon keresztül mutatja be a rettenetet.
Jellegzetes szereplője a harcoknak a Wehrmacht egyszerű hadnagya, aki távol tartja magát a náci eszméktől és az utolsó percig nem érti, hogyan lehet még mindig életben az átlagosan 24 órás túlélési ráta ellenére. A német mesterlövész ugyancsak a sztálingrádi barikádharcok egyik archetípusa, ahogy a városvédő gyári munkás is, aki a harcok során vesz először a kezébe fegyvert és az utolsó pillanatokig hisz benne, hogy babonás kényszercselekvései életben tartják. S a szerző szerepet ad a legendás „égi boszorkányok” egyikének is, az ifjú lánykának, aki átalakított mezőgazdasági repülőjével, a Kukuruznyikkal éjszakánként berepül az ostromlott város fölé, és ellátmányt dob le a védőknek és bent rekedteknek.
Mind a négyük élete, napjaik folyása és jellemük alakulása az ostrom alatt tipikusnak és egyben jelképesnek mondható. Ahogyan jelképes Lőrinczy Judit regényében a város szerepe is. Mire a borzalmak kiteljesednek már minden karakter hittel hiszi (persze a maga módján és a saját olvasatában), hogy a Caricinből erőszakkal Sztálin városává tett település önálló entitásként él és működik. Ennek a Sztálingrádnak saját, sötét lelke van, amely nem ereszti az ellene vétkezőket, csapdába csalja, börtönbe zárja és elpusztítja foglyait, de még akit hírmondóként meghagy közülük, annak is megöli a lelkét. A város már nem tesz különbséget védő és hódító között, mint egy bomlott elme, aki névadóját jelképezi, a markába szorít mindent és mindenkit, és amit csak megkaparint, azt már nem ereszti. Hiszen az őrület elhatalmasodásával csak a pusztításra képes, ahogyan névadója, Joszip cár is.

Az Ingókövek legnagyobb erénye szerintem az, hogy úgy mutatja meg a háború minden mocskát és borzalmát, hogy közben nem ítélkezik a hadat viselő felek fölött, csupán a második nagy háború egyik hős városának banálisan brutálissá tett jelképét tárja az olvasó elé örök mementóként – a két őrült diktátor, Hitler és Sztálin döntő összecsapásának szerencsétlen helyszíneként.

A városunk élni akar. Tisztán, a természet adta hatalmánál fogva, ne mocskoljuk be hát saját kicsinyes, alantas lózungjainkkal.
Olvassátok az Ingóköveket, kiváló alkotás!

[szadrienn · Rating 5 out of 5]

Kísértetváros. Állóháború. Bujkálás egy földi pokollá tett település romjai között. Néhány kétségbeesett lépés az élelem, a pár órányi túlélés felé, fegyverdördülés, csend, halál.
Lőrinczy Judit művének témája Sztálingrád ostroma, de olyan formába öntve, ahogyan nem olvastunk róla talán még soha. Háborús regény tehát? Minden történelmi adat szigorúan hiteles, de inkább fakó árnyak céltalan bolyongása ez a sűrű, áthatolhatatlan ködben, fagyban, hóesésben, halálfélelemtől elgyötörten, minden üres ideológiából végképp kiábrándultan, elkeseredetten.
Oroszok állnak szemben németekkel, de nem egymást tartják a legfélelmetesebbnek, hanem Sztálingrád szellemét, a város utánuk nyúl, hozzájuk hajol, a nevüket suttogja, néha megelevenedett szoboralakokkal találkoznak, és túlvilági, félelmetes folyóként vonzza-taszítja őket a Volga. Ahogy fogy a harci kedv, úgy erősödik a város, úgy válik egyre pusztítóbbá és legyőzhetetlenebbé.
Mindkét szembenálló táborból két-két szereplő néhány napját kísérhetjük végig, van köztük olyan, akit hite szerint a babonás rituálék, míg másvalakit az emlékei tartanak életben. Az egyetlen fontos női szereplő megtapasztalhatja a természetfeletti érintését, ha pedig valamelyiküknek mégis át kell lépnie az életet és halált elválasztó szűk határmezsgyét, az úgy történik meg, hogy az olvasó szinte észre sem veszi. Finoman misztikus, a valóság és az álom, a hallucináció határán egyensúlyozó az a képlékeny lelki táj, ahol a szereplőkkel járunk, ugyanakkor állandóan jelen van a háború véres kegyetlensége, brutalitása, a folytonos életveszély, a közelgő fagyhalál. Nem véletlen, hogy a legtöbbször emlegetett irodalmi nagyság itt Dante, az a szerző, aki mindent tudott a jeges pokolról.
Sztálingrád lenyűgöző főszereplőjévé válik a regénynek, állandó figyelő tekintete, éjszakai hangjai, az emberéletek felett gyakorolt hatalma zavartalanul fonódik egybe azzal a könyörtelen realitással, ami a második világháború legvéresebb ütközetét jellemezte.

[Profundus Librum · Rating 5 out of 5]

A könyv kilencvennyolc százaléka egy „egyszerű” világháborús akció-dráma, mindenféle misztikum nélkül, és igazság szerint – bár nem fogok átkozni egy történetet, amiért fantasy – nekem így is maximálisan elég lett volna. Tökéletesen működik akkor is, ha többször is olvashattunk erről más (nem fantasztikus) szerzőktől. A maradék két százalék viszont olyan extra pluszt ad hozzá a történethez, ami a – legeslegeslegjobb – háborús könyvek átlaga fölé emeli. Már jó előre felkészültem az orosz szövetségeseik mellett vállvetve harcoló gargoyle-csapatokra és az állati értelmet messze meghaladó intellektusú, beszélő patkány/madár felderítőkre, de szerencsére Judit nem ennyire direkten, hanem sokkal finomabb, árnyaltabb eszközökkel adagolta a fantasztikumot. Szürreális, ködbevesző árnyalakok; egy kiismerhetetlen, önmagát átalakító város-labirintus, ami a napok óta nem alvó, éhező, legyengült katonáknak a ködben és füstben akár elképzelhetőnek is tűnhet, de könnyen lehet, hogy csak a felismerhetetlenségig szét lett bombázva. Egy-két megmagyarázhatatlan jelenség és gyanúsan viselkedő személy pont elég ahhoz, hogy a fantasztikum a regénybe költözzön és a feszültséggel teli csiklandó érzés elinduljon az olvasó gerincén.

Bővebben a blogon:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/20...

[Zsófi · Rating 5 out of 5]

Hiába nem vallja magát történelmi regénynek a könyv, eléggé úgy olvasatja magát. Ebben a tekintetben hasonló érzésem volt vele, mint a Zongoristával – nem akar direktbe befolyásolni, nem foglal állást, hagyja, hogy azt érezd, amit akarsz. Ami különösen egy háborús regénynél fontos.

Valamint, ahogy egy valamirevaló történelmi regénytől elvárható, ez is annyira hűséges az alapanyagához, amennyire lehet. Az írónő megtalálta az arany középutat: átjön a kutatásba fektetett energia, de nem lesz izzadságszagúan erőltetett.

Amitől ez a regény több lesz, mint egy jó második világháborús regény, az a finom kézmozdulattal megszórt mágikus realizmus. Nincsenek látványos klisék, ellenben úgy érződik, mintha a fronton nem két ellenfél lenne, hanem három.

[Peter Marendeak · Rating 4 out of 5]

Bár egyáltalán nem érdekel a háborús műfaj, többedszeri, erőteljes ajánlás hatására nekiveselkedtem. Bár a szereplők nem váltak bajtársaimmá, egyfajta hadi tudósítóként végig követtem megpróbáltatásaikat. Ez a külső nézőszög végig megmaradt, de a hangulat, az erőteljes, hipnotikus jelleg engem is a hatása alá vont. Nagyon erőteljes volt a vizualitása is, kiváló lehetne filmként is.

[Abstractelf · Rating 4 out of 5]

4.5*

[Richard · Rating 5 out of 5]

Nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz ez a könyv. Szerencsére egyáltalán nem dominál benne az urban-fantasy elem (amit nem annyira kedvelek), sima háborús regényként is lehet olvasni, annak viszont kiváló. Látszik, hogy nagyon utánaolvasott a dolgoknak a hölgy. Nagyon jól meg vannak írva a helyszínek és a karakterek is. Nekem különösen a mesterlövész szál tetszett, valamint az ahogy az csata végét bemutatja. Kevés közelebbi hely lehet a földi pokolhoz egy sztálingrádi tábori kórháznál.

[reea · Rating 5 out of 5]

"...mellőzi a tipikus elsőkönyves hibákat, sem nem hosszú, sem nem rövid, tökéletesek az arányok. Szépen, választékosan megírt, könnyen olvasható, de koránt sem könnyed olvasmány."

http://napifalat.blogspot.hu/2014/02/...