Hunyadi János Itáliából hazatérve sem tölthet békés esztendőket birtokán, családja körében. Csehországban van szükség kardjára, a huszita felkelők ellen. A megromlott egészségű, idős Zsigmond király környezetében cseh és magyar pártütők szövik terveiket, akár saját rokonaikat is feláldozva nagyra törő céljaik elérése érdekében. Mindeközben Erdély lángba borul: a Lépes György püspök elviselhetetlen adóterheit nyögő jobbágyok, köznemesek és céhlegények fegyvert ragadnak és igazságot követelnek. A paraszthad véres pusztításba kezd, és félő, hogy a Hunyadi-birtokokat is csak ideig-óráig kíméli. A közelgő uralkodóváltással és a lázadás leverésével elfoglalt főurak között csak néhányan látják, hogy a magyar nemzetnek sürgősen helyre kellene állítania egységét, mert a déli határokon túl a huszitáknál és a jobbágyoknál sokszorta nagyobb veszély ébredezik. A hazáért aggódó kevesek számára egyre nyilvánvalóbb, hogy már csak egyetlen emberbe vethetik reményüket: Hunyadi Jánosba.
Érdekes, izgalmas, viszi előre az embert a sztori az olvasásában. Csak a sok ... ne lenne a mondatok végén. Csak az ne lenne! Ez a rész igen naturalisztikus. Szépen, részletesen le vagyon írva, hogyan történik a karóba húzás. Meg a nyúzás. A könyv lapjaiból ömlik a vér, a hulla, az agyvelő, a miegymás. Nem is tudom, hogy nem halt ki a Kárpát-medence akkortájt. A szerző is írja a következő részben már, hogy nem lesz ennyire részletes a regényfolyam,ami nem is lesz baj, mert így nagyon lassan halad. Nagyon-nagyon lassan, de ahogy írtam, valahogy viszi tovább az embert.
Inkább 3,5 pontot adnék rá. A sorozat többi részéhez hasonlóan izgalmas, de inkább egy epizód az események folyamában, jó sok és részletesen leírt erőszakkal. Arról nem is beszélve, hogy közben mindenkiről többet tudunk meg, mint Hunyadiról.
Ettől függetlenül érdekes és hangulatos korrajz, amit azért gyorsan végigpörgettem.
U.I.: a betűk kicsit kisebbek, mint a korábbi könyvekben, így nem meglepő, hogy lassabban eszi az ember. Szerencsére tényleg borzasztóan olvasmányos.
Na, én sokadjára járok úgy, hogy alig haladok a történettel, aztán meg egy nap alatt befalom az egészet :D. Szóval az már biztos, ez nem az a fajta könyv, amit lehet 10-20 oldalanként olvasni, erre időt kell hagyni, hogy magába szippantson, és aztán letenni se fogjuk tudni. Határozottan lassabban halad a cselekmény, de engem ez csak annyiban zavar, hogy így sose fogom megtudni egyes emberekről kicsoda ő. Az új szereplők közül azt hiszem leginkább Veronikát kedveltem meg, aztán meglátjuk még, hogy a többiekkel mire jutok a későbbiekben.