Gyerekkoromban olvastam utoljára, s most külön izgalmas volt eredeti nyelven olvasni. Arra pl. nem is emlékeztem, milyen részletes leírást ad Beljajev a kasztokról. Jót mulattam azon, hogy a csúnya kapitalista ügyvédek csakis rosszak lehettek, akiknek az elsődleges céljuk, hogy lenyúlják a minél gazdagabb ügyfél pénzét. Jane-ben ugyanúgy csalódtam, mint amikor először olvastam. Igaz, annyi angol romantikussal a hátam mögött most legalább tudom mentegetni, hogy ő ebben nőtt fel, nem ismer mást, s maga részéről biztos borzasztó volt, hogy az öccse annyira nem illik bele az általa megszokott környezetbe. (Bezzeg Tarzan! Az milyen könnyedén vált angol úriemberré:) Viszont megint csak a rengeteg angol romantikusnak köszönhetően nem értem, hogy fenyegetőzhetett olyasmivel, hogy fillér nélkül kihajintja Arielt az utcára. Elvégre, mihelyt nagykorú lett, ő volt Sir Galton, a család feje, nehogy már a nővére parancsolgasson. Igaz, Ariel ezt nem tudja, de a csajnak tudnia kellene, hogy nem dobálhatja ki a fivérét csak úgy.
És végül, ugyanazzal a hiányérzettel fejeztem be, amire aprócska koromból is emlékeztem: többet akarok! Olvasni akarom, hogy Ariel megérkezik Indiába, boldog Lolitával, és egyáltalán… hol a könyv vége?