What do you think?
Rate this book
Метро 2033: К свету #3
Za Horyzont
Za horyzont – postapoakliptyczna powieść Andrieja Diakowa napisana w ramach międzynarodowego projektu Dmitrija Glukhovskiego Uniwersum Metro 2033. Jest to ostatnia część trylogii zapoczątkowanej przez powieść Do światła; losy jej bohaterów kontynuowała bardzo wysoko oceniana powieść - W mrok. Za horyzont łączy najlepsze cechy poprzednich części i prowadzi do finału przygód Gleba i Tarana. Imperium wegan próbuje opanować całe petersburskie metro. Jednocześnie Taran wpada na ślad projektu badawczego, który daje nadzieję na oczyszczenie powierzchni ziemi ze śmiercionośnej radiacji. Trop prowadzi do niemal mitycznego miejsca, jakim jest dalekowschodni Władywostok. Uczestnicy walk z weganami chcieliby mieć po swojej stronie doświadczonego stalkera, ale on widzi sprawy inaczej. Gotów spalić za sobą mosty i wraz z Glebem i wypróbowaną grupą przyjaciół nawet siłą wydostać się z metra, by pokonując strach szukać nadziei dla świata gdzieś tam, za horyzontem. Trylogia Diakowa odniosła olbrzymi sukces w Rosji, gdzie stawia się ją zaraz za bestsellerowymi książkami Glukhovsky’ego Metro 2033 i Metro 2034. (empik.com)
466 pages, Paperback
First published January 1, 2013
4 people are currently reading
221 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 16 of 16 reviews
October 29, 2019
A trilógia legjobb darabja és üdítő olvasmány volt a gyengébb második kötet után.
A legerősebb oldala a könyvnek, hogy ezúttal nagyon jól kidolgozottak a karakterei. A második kötetben felbukkanó, csetlő-botló, alkoholista, cinikus, félőrült szereplők ebben az új kalandban már összetett, hiteles személyiségek és mind megtalálják a helyüket, céljukat Dárda csapatában.
A történetben hatalmas potenciál van: kedvenc főhőseink egy jól védett rakétahordozó fedélzetén nekivágnak a számukra ismeretlen, posztapokaliptikus Oroszországnak, hogy megmentsék a világot, bár azt nem tudják, hogyan. El vannak vágva mindentől, a hóviharban csak magukra számíthatnak, ahogy a furábbnál furább mutánsokkal találkoznak az út során. A mutánsokból ezúttal is vannak vicces példányok (gyilkos menyét, telepatikus párduc, delfinember és gyilkos repülő mókus) és nagyon ötletesek (a John Carpenter The thing c. filmjéből előmászó alakváltó lény vagy a medveállatka).
A történet onnantól (kb. a könyv felétől) kicsitkomolytalan, amikor a szerző megint képtelenségeken viszi keresztül a főhőseit és feltétlenül nagy horderejű, világmegváltó lezárás felé fonja a története fonalát. Így a kezdetben átélhető és izgalmas túlélőjátékból később egy unalmasabb szuperhős sztori lesz, nem is beszélve a mindent átvészelő főgonoszról, akinek pont frappáns lezárás lett volna, ha a sztyeppéken bolyongva éri a halál.
Bár Gyjakov trilógiája nem olyan jó, mint Glukovszkijé, főhősei mégis hiányozni fognak, hiszen nagyon jó karaktereket adott a Metro-univerzumnak.
A legerősebb oldala a könyvnek, hogy ezúttal nagyon jól kidolgozottak a karakterei. A második kötetben felbukkanó, csetlő-botló, alkoholista, cinikus, félőrült szereplők ebben az új kalandban már összetett, hiteles személyiségek és mind megtalálják a helyüket, céljukat Dárda csapatában.
A történetben hatalmas potenciál van: kedvenc főhőseink egy jól védett rakétahordozó fedélzetén nekivágnak a számukra ismeretlen, posztapokaliptikus Oroszországnak, hogy megmentsék a világot, bár azt nem tudják, hogyan. El vannak vágva mindentől, a hóviharban csak magukra számíthatnak, ahogy a furábbnál furább mutánsokkal találkoznak az út során. A mutánsokból ezúttal is vannak vicces példányok (gyilkos menyét, telepatikus párduc, delfinember és gyilkos repülő mókus) és nagyon ötletesek (a John Carpenter The thing c. filmjéből előmászó alakváltó lény vagy a medveállatka).
A történet onnantól (kb. a könyv felétől) kicsitkomolytalan, amikor a szerző megint képtelenségeken viszi keresztül a főhőseit és feltétlenül nagy horderejű, világmegváltó lezárás felé fonja a története fonalát. Így a kezdetben átélhető és izgalmas túlélőjátékból később egy unalmasabb szuperhős sztori lesz, nem is beszélve a mindent átvészelő főgonoszról, akinek pont frappáns lezárás lett volna, ha a sztyeppéken bolyongva éri a halál.
Bár Gyjakov trilógiája nem olyan jó, mint Glukovszkijé, főhősei mégis hiányozni fognak, hiszen nagyon jó karaktereket adott a Metro-univerzumnak.
November 18, 2022
Ten tom był najgorszy ze wszystkich. Czytałam go najdłużej, najmniej się działo, praktycznie zero plot twistów a fabuła sama w sobie nie prezentowała nic nowego. Natomiast zakończenie złamało mi serce i pozostawiło pewnego rodzaju nadzieję. Epilog naprawdę był fascynujący a ostatnie zdania mocno mnie zaskoczyły i wbiły w fotel. Co tu dużo mówić- dawno tak bardzo nie płakałam.
April 6, 2024
Niestety spodziewałem się jak będzie wyglądać przebieg przygody drużyny Tarana, mimo to bardzo przyjemnie mi się to czytało no i ta końcówka. Jest jeszcze nadzieja...
April 9, 2016
Ez a trilógia az akciójelenetekben gazdag vonulatba tartozik, ám ez nem jelenti automatikusan azt, hogy a könyv prózája ettől szegényesebb, kevésbé élvezhető lenne, mint a világ más társ-szerzőié, sőt! (Mármint Glukhovskyt leszámítva, hiszen ő gyakorlatilag szépirodalmi minőségű szöveget írt, viszont ezzel együtt jár az is, hogy emiatt az ő könyvei meg lassabb folyásúak.) A szikár tőmondatokat – nekem – az első részben mondjuk még szokni kellett, mostanra azonban régi barátokként köszön vissza eme stílusjegy, amit örömmel üdvözöltem. Annak is kifejezetten örültem, hogy a metrótól búcsút vettünk, és az orosz tájat barangoltuk végig a kalandorokkal. Ezzel nem csak, hogy eltávolodott egy kicsit a Metró Univerzum a – talán mára megszokottá vált és így félő, hogy hamarosan unalomba fulladó – maximális bezártságtól, de a szerző is újabb, még sosem használt fantasztikus kalandelemekkel tudta bővíteni a világ veszélyeinek, csodáinak tárházát.
Bár a több ezer kilométeres utazás során Dárdáék rengeteg számukra új dolgot fedeztek fel, amik mind halálos veszélyt jelentettek rájuk nézve, ám igazi meglepetést – a tematikában jártas – olvasónak egyik sem okozott. Szörnyek, banditák, fertőzés, sugárzás. (Nem is értem az éhezés hogy maradhatott ki.) Szerencsére ez csak annyit jelent, hogy kreatív kalandmesteri tanácsokért valószínűleg nem Gyjakov könyvéhez fogunk fordulni a jövőben (sem), de ettől még az izgalom és a feszültség ugyan úgy jelen van, a fordulatok működnek.
Bővebben a blogon:
http://moly.hu/konyvek/andrej-gyjakov...
Bár a több ezer kilométeres utazás során Dárdáék rengeteg számukra új dolgot fedeztek fel, amik mind halálos veszélyt jelentettek rájuk nézve, ám igazi meglepetést – a tematikában jártas – olvasónak egyik sem okozott. Szörnyek, banditák, fertőzés, sugárzás. (Nem is értem az éhezés hogy maradhatott ki.) Szerencsére ez csak annyit jelent, hogy kreatív kalandmesteri tanácsokért valószínűleg nem Gyjakov könyvéhez fogunk fordulni a jövőben (sem), de ettől még az izgalom és a feszültség ugyan úgy jelen van, a fordulatok működnek.
Bővebben a blogon:
http://moly.hu/konyvek/andrej-gyjakov...
October 17, 2013
Zdecydowanie różni się od innych książek z serii rozmachem. Wydaje się, że skoro już bohaterom udało się dotrzeć do Kronsztadu, to rozkręcili się i postanowili przedrzeć się przez cały kontynent (zresztą w zupełnie nieprawdopodobny i nieoczekiwany sposób). Momentami wydawało się, że wszystko zbytnio zależy od różnego rodzaju zbiegów okoliczności, ale można to wybaczyć, bo całość czyta się przyjemnie. Mniej jest rozważań o przyczynach zła, losie ludzkości, etc., więcej za to zabawy i przygody. Ciekawe są też nawiązania do innych powieści z uniwersum (na razie dostępnych niestety tylko po rosyjsku).
Jasne, nie jest to książka wybitna, a osobom, które wolą bardziej klaustrofobiczny klimat tuneli metra, może zupełnie nie przypaść do gustu, ale warto ją przeczytać, choćby po to, żeby poznać dalsze losy Tarana, Gleba, Aurory, czy Dyma.
Jasne, nie jest to książka wybitna, a osobom, które wolą bardziej klaustrofobiczny klimat tuneli metra, może zupełnie nie przypaść do gustu, ale warto ją przeczytać, choćby po to, żeby poznać dalsze losy Tarana, Gleba, Aurory, czy Dyma.
January 1, 2026
Ufff...... que puedo decir de este libro..... la conclusión de trilogía que toda latinoamerica unida había estado esperando.......
Definitivamente un gran libro, un muy buen libro, peeeeero creo que mi favorito sigue siendo el segundo.
Este libro por supuesto tiene toneladas de puntos buenos, ya solo el inicio empieza ultraviolento, cosa que me encanta en los libros y es muy dificil de ver. Prácticamente abandonamos el metro de San Petersburgo desde el capítulo 1 y nos embarcamos en la misión hasta Vladivostok, por supuesto pasamos por muuuuuchas aventuras y vemos bastantes mutantes a lo largo del camino.
Lamentablemente aquí es dónde entra en juego uno de los puntos por los que le bajé una estrellita a la calificación, y es que aquí siento que el autor volvió a jalar de la mala maña del primer libro de usar cada capítulo como una excusa para enseñarnos al mutante de turno, y eso aparte de repetitivo se sintió un poco cliché.
Aunado al paso de los capítulos, otro punto que ayudó a bajarle la estrella a la calificación fue el exceso tan descarado de Deux Ex Machinas que hay en el libro, hay algunos en los que te quedas como: "Bro.... osea, de verdad!!! Que necesidad había de hacer eso???!!!"
Un punto que me gustó mucho fueron todos los guiños y conexiones a otros libros que uno se iba encontrando, no sé si logré captarlos todos debido a que no tengo conocimiento completo del Universo Metro 2033, pero de los que más me gustaron en temas de mutantes fue el enjambre de Murankas, en temas de guiños me gustó el Leopardo Blanco en Kazán, y en tema de escenas me gustó mucho el encuentro con la Orden de Petroleros en Yaroslavl, toda esa escena desde que llegan a la ciudad hasta que escapan me encantó, no se por qué pero me resultó muy gráfica imaginativamente hablando.
Sungat, cómo antagonista te odio y te desprecio con todo mi corazón, grandísimo hijo de perra.....
Ya para finalizar, un punto que me gustó y me dolió al mismo tiempo y que también influyó en que le bajara la estrella a la calificación...... fue el final.
El final me gustó porque fue super ultra mega emotivo, y me dolió más después de que había leído la escena en que Martillo y Gleb se abrazan y se reconcilian y se dicen que se aman el uno al otro después de 84 años y etc.... para luego ver lo que pasa en el final...... la verdad me partió el corazón.
El final de este libro es abierto, y en general soy una persona que le gustan los finales abiertos, realmente no tengo problemas con ellos, pero que este libro haya terminado con un final abierto, pero abierto justo de esa manera..... joder..... fue demasiado demasiado fuerte.
La verdad me dolió mucho enterarme de que el cuarto libro no llegó a darse debido a la cancelación del Universo Metro 2033, así que haré uso de mi comidín de final abierto y concluiré que no pasó mucho tiempo después para que Martillo recobrara la conciencia, los Tritones lo llevaran con los Submarinistas y estos lo equiparan con lo que pudieran para que rápidamente se reencontrara con Gleb, porque la verdad el "final alternativo" de 18 años después aunque muy bonito no me pareció nada nada satisfactorio ni reconfortador, hasta de hecho me pareció triste.
Joder que rudo..... un muy buen libro, pero joder que rudo.......
Definitivamente un gran libro, un muy buen libro, peeeeero creo que mi favorito sigue siendo el segundo.
Este libro por supuesto tiene toneladas de puntos buenos, ya solo el inicio empieza ultraviolento, cosa que me encanta en los libros y es muy dificil de ver. Prácticamente abandonamos el metro de San Petersburgo desde el capítulo 1 y nos embarcamos en la misión hasta Vladivostok, por supuesto pasamos por muuuuuchas aventuras y vemos bastantes mutantes a lo largo del camino.
Lamentablemente aquí es dónde entra en juego uno de los puntos por los que le bajé una estrellita a la calificación, y es que aquí siento que el autor volvió a jalar de la mala maña del primer libro de usar cada capítulo como una excusa para enseñarnos al mutante de turno, y eso aparte de repetitivo se sintió un poco cliché.
Aunado al paso de los capítulos, otro punto que ayudó a bajarle la estrella a la calificación fue el exceso tan descarado de Deux Ex Machinas que hay en el libro, hay algunos en los que te quedas como: "Bro.... osea, de verdad!!! Que necesidad había de hacer eso???!!!"
Un punto que me gustó mucho fueron todos los guiños y conexiones a otros libros que uno se iba encontrando, no sé si logré captarlos todos debido a que no tengo conocimiento completo del Universo Metro 2033, pero de los que más me gustaron en temas de mutantes fue el enjambre de Murankas, en temas de guiños me gustó el Leopardo Blanco en Kazán, y en tema de escenas me gustó mucho el encuentro con la Orden de Petroleros en Yaroslavl, toda esa escena desde que llegan a la ciudad hasta que escapan me encantó, no se por qué pero me resultó muy gráfica imaginativamente hablando.
Sungat, cómo antagonista te odio y te desprecio con todo mi corazón, grandísimo hijo de perra.....
Ya para finalizar, un punto que me gustó y me dolió al mismo tiempo y que también influyó en que le bajara la estrella a la calificación...... fue el final.
El final me gustó porque fue super ultra mega emotivo, y me dolió más después de que había leído la escena en que Martillo y Gleb se abrazan y se reconcilian y se dicen que se aman el uno al otro después de 84 años y etc.... para luego ver lo que pasa en el final...... la verdad me partió el corazón.
El final de este libro es abierto, y en general soy una persona que le gustan los finales abiertos, realmente no tengo problemas con ellos, pero que este libro haya terminado con un final abierto, pero abierto justo de esa manera..... joder..... fue demasiado demasiado fuerte.
La verdad me dolió mucho enterarme de que el cuarto libro no llegó a darse debido a la cancelación del Universo Metro 2033, así que haré uso de mi comidín de final abierto y concluiré que no pasó mucho tiempo después para que Martillo recobrara la conciencia, los Tritones lo llevaran con los Submarinistas y estos lo equiparan con lo que pudieran para que rápidamente se reencontrara con Gleb, porque la verdad el "final alternativo" de 18 años después aunque muy bonito no me pareció nada nada satisfactorio ni reconfortador, hasta de hecho me pareció triste.
Joder que rudo..... un muy buen libro, pero joder que rudo.......
March 12, 2017
"Hinter dem Horizont" ist der dritte Teil von Djakows Trilogie aus dem Metro2033-Universum. Blöderweise ist es mir mal wieder passiert, dass ich den letzten Teil einer Reihe vor den anderen Bänden gelesen habe. Dennoch habe ich eigentlich alles verstanden, nur viele der Hinweise auf frühere Erlebnisse der Figuren kenne ich noch nicht, doch nun freue ich mich umso mehr darauf, diese mit den lieb gewonnen Charakteren noch erleben zu dürfen.
Während sich in Glukhovskys Moskau erst Artjom an die Oberfläche traut, so wird hier gleich eine ganze Expedition losgeschickt. Wir erleben also mit, was nach dem Krieg an der verseuchten Oberfläche vor sich gegangen ist. Die Gruppe um Taran, Gleb und die anderen erlebt hier ein Roadmovie der ganz besonderen und ganz gefährlichen Art.
Djakow versucht eine Antwort zu finden, was die Strahlung mit unserer Erde macht. Was geschieht mit den Tieren, den Pflanzen? Dabei treffen wir auf Gefahren, die unterschiedlicher nicht sein könnten. Von Mutanten, seltsamer Watte und natürlich anderen Menschen, die stets die grösste Gefahr, aber eben auch die grösste Hoffnung darstellen.
Die Charaktere, die wir kennenlernen, sind alle sehr unterschiedlich, haben ihre Stärken und Schwächen. Während ihrer Reise machen sie alle eine persönliche Veränderung durch. Die ist eine der Punkte, die mir an Djakows Geschichte so gefallen. Alle müssen sich am Riemen reissen, über ihre Schatten springen und sich verändern, um das Ziel ihrer Expedition zu erreichen. Nur Aurora wirkt dagegen etwas blass und erst am Ende hat sie ein paar grössere Sätze. Ihre Rolle ist mir noch unklar, aber vielleicht ändert sich das mit der Lektüre der anderen zwei Titel?
Wer es auch in Büchern actionreich und cineastisch mag, der wird hier seine Freude haben. Denn die Crew kommt mal zum Durchatmen, hinter jedem Schneehaufen wartet bereits das nächste Abenteuer. Doch wirkt es keinesfalls überlastet, denn genauso stelle ich mir diese Reise auch vor. Aus irgendeinem Grund schickt man ja die Stalker raus, weil es für die meisten gewöhnlichen Menschen zu gefährlich ist.
Mir hat dieses Buch wirklich imponiert, das Lesen konnte nicht schnell genung gehen, weil ich einfach wissen musste, was denn nun aus unseren Helden wird. Das Konzept, dass unterschiedliche Autoren eine ganze Welt zusammenbauen und man dadurch immer neue Winkel kennenlernen kann, ist einfach toll. Ich freue mich auf die anderen Bücher Djakows und natürlich alle anderen Titel der Metro-Reihe.
Während sich in Glukhovskys Moskau erst Artjom an die Oberfläche traut, so wird hier gleich eine ganze Expedition losgeschickt. Wir erleben also mit, was nach dem Krieg an der verseuchten Oberfläche vor sich gegangen ist. Die Gruppe um Taran, Gleb und die anderen erlebt hier ein Roadmovie der ganz besonderen und ganz gefährlichen Art.
Djakow versucht eine Antwort zu finden, was die Strahlung mit unserer Erde macht. Was geschieht mit den Tieren, den Pflanzen? Dabei treffen wir auf Gefahren, die unterschiedlicher nicht sein könnten. Von Mutanten, seltsamer Watte und natürlich anderen Menschen, die stets die grösste Gefahr, aber eben auch die grösste Hoffnung darstellen.
Die Charaktere, die wir kennenlernen, sind alle sehr unterschiedlich, haben ihre Stärken und Schwächen. Während ihrer Reise machen sie alle eine persönliche Veränderung durch. Die ist eine der Punkte, die mir an Djakows Geschichte so gefallen. Alle müssen sich am Riemen reissen, über ihre Schatten springen und sich verändern, um das Ziel ihrer Expedition zu erreichen. Nur Aurora wirkt dagegen etwas blass und erst am Ende hat sie ein paar grössere Sätze. Ihre Rolle ist mir noch unklar, aber vielleicht ändert sich das mit der Lektüre der anderen zwei Titel?
Wer es auch in Büchern actionreich und cineastisch mag, der wird hier seine Freude haben. Denn die Crew kommt mal zum Durchatmen, hinter jedem Schneehaufen wartet bereits das nächste Abenteuer. Doch wirkt es keinesfalls überlastet, denn genauso stelle ich mir diese Reise auch vor. Aus irgendeinem Grund schickt man ja die Stalker raus, weil es für die meisten gewöhnlichen Menschen zu gefährlich ist.
Mir hat dieses Buch wirklich imponiert, das Lesen konnte nicht schnell genung gehen, weil ich einfach wissen musste, was denn nun aus unseren Helden wird. Das Konzept, dass unterschiedliche Autoren eine ganze Welt zusammenbauen und man dadurch immer neue Winkel kennenlernen kann, ist einfach toll. Ich freue mich auf die anderen Bücher Djakows und natürlich alle anderen Titel der Metro-Reihe.
December 9, 2024
Pełny ogroma przygód ostatni akt historii Gleba i Tarana. Budowanie mitologii nowego świata przypadł mi znowu do gustu, zostawiając z kacem poksiążkowym. Lepsze od trylogii Głuchowskiego. Para bohaterów zostanie ze mną na bardzo długo, a historia, której byli częścią, od samego początku pierwszego tomu do ostatniego akapitu trzeciego była dla mnie fenomenalnym doświadczeniem. Dziękuję p. Gosztyle za ten audio, bo odwalił kawał roboty.
December 23, 2019
Interesting conclusion to the trilogy. Dyakov lets the main protagonists wander across the surface most of the time. Even though some of the original "Metro-Feeling" is missing out time to time, he manages to create a shocking and bittersweet ending to the beautiful odyssee of Taran & Gleb. Absolutely loved it.
August 31, 2018
Albo się pisze książkę, albo zapisuje sesję RPG. Kiepską i chaotyczną. Jedna z najsłabszych powieści uniwersum, żenujące eksploatowanie bohaterów. Nastrój od sasa do lasa, autor zbyt mocno uwierzył w swój, w sumie przeciętny, talent.
February 4, 2021
Ostatnia książka trylogii Diakowa okazała się najlepszą! Genialna wartka akcja nie pozwalają się od książki oderwać.
March 4, 2014
OK, ganz am Anfang, die ersten paar Seiten lang, war ich entsetzt was für ein Amateurgeschreibsel das plötzlich war.
Ich weiss nicht, ob sich mein Leseniveau seit da plötzlich wieder gesenkt hat oder ob der Editor aufgewacht ist, aber nach Seite 30 oder so ist es mir nicht mehr aufgefallen.
Zum Glück, denn der Abschluss (?) der Taran-Saga ist toll! Über das Ende kann man sich streiten (ich mag offene Enden nicht so), aber alles in allem ist es, hat man die Vorgänger "Reise in's Licht" und "Reise in die Dunkelheit" schon gemocht, sehr empfehlenswert.
Nur eine Sache finde ich etwas doof. Mir macht es nichts aus, wenn Metrobücher nicht ausschliesslich in der Metro spielen, aber dieses tat das gar nicht - bis auf ganz am Anfang sind sie immer an der Oberfläche unterwegs. Diese wirkt dadurch weit weniger gefählich, so dass man sich fragt, warum die Metro nicht an einen der weniger verstrahlten Orte an der Oberfläche umzieht (denn Strahlung hat man ja auch in den Tunneln)
Ich weiss nicht, ob sich mein Leseniveau seit da plötzlich wieder gesenkt hat oder ob der Editor aufgewacht ist, aber nach Seite 30 oder so ist es mir nicht mehr aufgefallen.
Zum Glück, denn der Abschluss (?) der Taran-Saga ist toll! Über das Ende kann man sich streiten (ich mag offene Enden nicht so), aber alles in allem ist es, hat man die Vorgänger "Reise in's Licht" und "Reise in die Dunkelheit" schon gemocht, sehr empfehlenswert.
Nur eine Sache finde ich etwas doof. Mir macht es nichts aus, wenn Metrobücher nicht ausschliesslich in der Metro spielen, aber dieses tat das gar nicht - bis auf ganz am Anfang sind sie immer an der Oberfläche unterwegs. Diese wirkt dadurch weit weniger gefählich, so dass man sich fragt, warum die Metro nicht an einen der weniger verstrahlten Orte an der Oberfläche umzieht (denn Strahlung hat man ja auch in den Tunneln)
May 21, 2013
Две первые книги трилогии Дьякова для меня являются лучшими произведениями "Вселенной Метро 2033". Завершающая же часть значительно подкачала. Тривиально и предсказуемо. Во время чтения не раз складывалось ощущение, что смотришь средненький американский боевичок класса "B". Последние две главы и эпилог вообще разочаровали - развитие сюжета нелогично и откровенно притянуто за уши. Жаль, что эта ложка привнесла дегтя в шикарнейшую бочку меда.
November 21, 2013
By the end I wanted to throw the book and slam the door behind me, but finally I finished reading. Great book, but an epilogue too long. If you want a really good ending, don't read the epilogue.
April 1, 2014
Początek trochę oklepany ale za to zakończenie super.
February 1, 2014
Pomieszanie z poplątaniem, ale dobrze się czyta. Diakow trzyma poziom.
Displaying 1 - 16 of 16 reviews