Det tålmodige

by Tor Ulven

Norwegian

Genres: Poetry

119 pages, Paperback

First published January 1, 1987

About the author

Tor Ulven (1953–1995) was a Norwegian poet. He is considered one of the major poets of the Norwegian post-war era, and he won several major literary prizes in Norwegian literature.

His early works, consisting of traditional modernist verse poetry, were heavily influenced by André Breton and the surrealist movement. As the 1980s progressed he developed a more independent voice, both stylistically and thematically. The later part of his work consists mainly of prose. He committed suicide in 1995 in Oslo, the city where he was born.

Reviews

[Csabi]

Én nem tudom mi ez, de más. Mondjuk ez fontos, ha valaki az irodalomban valami meghatározóan újat akar hozni. Próbáltam érteni ezeket a verseket, de nem tudom, hogy van-e kulcsom ebbe a zárba. Ulven kritikusai is sokszor a szemére vetették, ahogy az utószóban olvasom, hogy a versei érthetetlenek. Valóban azok. Ha megpróbáljuk, sok újra olvasással valami képpé formálni magunkban ezeket a szövegeket, akkor érhetünk el részeredményeket, de nem biztos, hogy ez közel van Ulven elképzeléséhez.
Ulven fura figura volt, igazi marslakó, aki hajótörést szenvedett ezen a bolygón, és próbált beilleszkedni. De hát hogy is érthetné egy földlakó egy marslakó gondolatait? Ulvent láthatóan nem érdekelte ez a probléma (végül is nem az ő problémája volt, hanem a földlakóké).
Az utószót idézem: „Verseinek ereje éppen abban áll, hogy kíméletlen precizitással, mégis könnyedén hoz létre közös halmazt az eltérő jelentésszféráknak. Megszűnik a szó szerinti és a metaforikus szint, és szinte észrevétlenül csöppenünk bele egy világba, ahol újra kell gondolnunk mindent, amit a valóságról feltételeztünk.” Lehet, kicsit túl sokat vár olvasójától a költő. Vagy hát lehet, nem is vár semmit, ezt muszáj írnia, nem tehet mást, lehet nem érteni, vagy lehet csodálni, kéretik a megfelelő sorba beállni.

Azért felmerül bennem, hogy ha az anyanyelvén olvasó kritikusok is hétköznapi szinten érthetetlennek bélyegezték ezeket a szövegeket, akkor hogyan lehetséges ezeket lefordítani? A fordításhoz nem elég ismerni a szavakat, a nyelvtant, a kulturális hátteret, de meg is kell érteni a mondanivalót, ami ebben az esetben kétséges. Ilyen értelemben ezek a versek lefordíthatatlanok. Amennyiben mégis le vannak fordítva, az azt jelenti, hogy ezek jórészt a fordító művei is (ami persze mindig így van valamilyen százalékban, de itt ez a százalék elég nagy kell legyen).

Tudom, bunkóság, amikor valaki absztrakt műveket látva kijelenti, ja, hát ilyent én is tudok, mert persze nem tud, legfeljebb a külsőséget tudja majmolni jól-rosszul, de mégis, Ulven versei csábítják az embert, hogy ő is írjon ilyent, mert valójában ezek a rövid versek olyanok mint a haikuk, szó szerint nehezen értelmezhető, képeket és gondolatokat vegyítő írások, igaz, a haikutól eltérően nem szigorú formában, vagy inkább pont ellenkezőleg, formai káoszt mutatva. Haikut meg ugye, mindenki tud írni ja, nem.
Szóval írtam én is egy-két verset Ulven stílusában, és mivel mindenki szeret játszani, ezért lehet találgatni, hogy az alábbiak közül melyiket írtam én. Címek hiányában sorszámoztam őket.

1.

Jeges sziklakéz
kaparja torkom
kesztyűbe rejtett

ásítását.

Szamojéd harcosok
buktát
faragnak,

az idő vörösen
havazik.

2.

Stonehenge
mályvacukor sziklákból
kirakva.

A megfelelő napállás
hideg sugárral

olvasztja
ragacsos emléked.

3.

Téglafalon lógó
virág
omlasztja
tekinteted utolsó
harangkondulását.

4.

Kőporral töltött
tollam
karcolja be

a napok emlékét

hideg
hátadba.

 
5.

Magzatvíz áztatta
harangkötél.

Zöld burok.

Fázom.

A megoldás: Mind én írtam, bocs.