What do you think?
Rate this book
12 nő voltam
12 nő voltam.
Egy – aki egy eszkimóhoz megy feleségül
Kettő – aki az űrben akart csókolózni…
Három – akit legjobb barátnője meggyilkolásával vádolnak
Négy – aki a Budapest-Párizs járaton lefogy 25 kilót
Öt – aki bemártja, azt, akit a legjobban szeret
Hat – aki újra találkozik 12 élettel korábbi karmikus szerelmével
Hét – aki tud nemet mondani
Nyolc – aki egy orosz bankárba zúg bele Szentpéterváron
Kilenc – aki egy hétig állt mozdulatlanul tütüben
Tíz – akinek rendőr volt az apja
Tizenegy – akinek négy anyja volt, de egyik se vallja be melyikük szülte
Tizenkettő – aki egy széthasított fejű férfit szeretett.
Egy – aki egy eszkimóhoz megy feleségül
Kettő – aki az űrben akart csókolózni…
Három – akit legjobb barátnője meggyilkolásával vádolnak
Négy – aki a Budapest-Párizs járaton lefogy 25 kilót
Öt – aki bemártja, azt, akit a legjobban szeret
Hat – aki újra találkozik 12 élettel korábbi karmikus szerelmével
Hét – aki tud nemet mondani
Nyolc – aki egy orosz bankárba zúg bele Szentpéterváron
Kilenc – aki egy hétig állt mozdulatlanul tütüben
Tíz – akinek rendőr volt az apja
Tizenegy – akinek négy anyja volt, de egyik se vallja be melyikük szülte
Tizenkettő – aki egy széthasított fejű férfit szeretett.
232 pages, Hardcover
First published October 1, 2013
1 person is currently reading
16 people want to read
About the author
András Forgách
14 books9 followersAndrás Forgách is a writer, translator, dramatist and visual artist.
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 7 of 7 reviews
September 15, 2019
Ehhez én még hozzá tudnék írni legalább 12 nőt magamról -ból -tól.
November 22, 2013
Majdnem tizenkétszer kaptam ettől a könyvtől agyérgörcsöt.
Mert a Z. című novella tetszett.
És szeretnék ehhez gratulálni. Főleg mivel elérte azt is, hogy az egész identitásomat kérdőjeleztesse meg velem. De aztán rájöttem, hogy nem én vagyok elbaszott, és nem a nők elbaszottak, csak szimplán Forgách képzelőerejét haladta meg az, hogy egy nőt úgy ábrázoljon, hogy ne egy hat éves kislány érzelmi szintjén mozogjon – és ezen még az se segít, ha nem érett nőkről, csak lányokról szól a könyv, mellesleg ez esetben a cím is egy nagy faszság, és az egész regény értelmét másítja meg.
Amikor az utószót elolvastam, akkor persze bólogattam, hogy igen ez így szép, és tök jó, hogy valaki leírja, meg eszébe jut, de a novellák olvasása közben nagyjából, annyit éreztem, hogy
1. aki ezt írta, az nem tud szépen szépirodalmat írni.
2. (abban sem vagyok egészen biztos, hogy aki ezt írta, az nem a Karafiáth Orsi).
3. Forgách túl sok pornót nézhet, ha azt hiszi, hogy minden nőnek orgazmusa van attól, hogy megérintik a bőrét, vagy egy szőrős, öreg pasit lát.
4. ez miért akar ilyen groteszken szürreális lenni? és, ha akar, akkor miért nem sikerül neki?
5. miért úgy írja ki majdnem minden novella végén a főszereplőt, hogy egy bőröndöt ad a kezébe és kitessékeli az ajtón, hogy utána senki soha ne halljon róla? (tudom, hogy az öngyilkosság túl mainstream, de vannak más megoldások is; főleg mivel az utolsó novelláknál már átugrottam a szememmel azokat a részeket, amiben azt taglalja, hogy „és azt hitte mindenki, hogy meghalt, hiába keresték” vagy "és azt hitte mindenki, hogy meghaltam, hiába kerestek.")
Mert a Z. című novella tetszett.
És szeretnék ehhez gratulálni. Főleg mivel elérte azt is, hogy az egész identitásomat kérdőjeleztesse meg velem. De aztán rájöttem, hogy nem én vagyok elbaszott, és nem a nők elbaszottak, csak szimplán Forgách képzelőerejét haladta meg az, hogy egy nőt úgy ábrázoljon, hogy ne egy hat éves kislány érzelmi szintjén mozogjon – és ezen még az se segít, ha nem érett nőkről, csak lányokról szól a könyv, mellesleg ez esetben a cím is egy nagy faszság, és az egész regény értelmét másítja meg.
Amikor az utószót elolvastam, akkor persze bólogattam, hogy igen ez így szép, és tök jó, hogy valaki leírja, meg eszébe jut, de a novellák olvasása közben nagyjából, annyit éreztem, hogy
1. aki ezt írta, az nem tud szépen szépirodalmat írni.
2. (abban sem vagyok egészen biztos, hogy aki ezt írta, az nem a Karafiáth Orsi).
3. Forgách túl sok pornót nézhet, ha azt hiszi, hogy minden nőnek orgazmusa van attól, hogy megérintik a bőrét, vagy egy szőrős, öreg pasit lát.
4. ez miért akar ilyen groteszken szürreális lenni? és, ha akar, akkor miért nem sikerül neki?
5. miért úgy írja ki majdnem minden novella végén a főszereplőt, hogy egy bőröndöt ad a kezébe és kitessékeli az ajtón, hogy utána senki soha ne halljon róla? (tudom, hogy az öngyilkosság túl mainstream, de vannak más megoldások is; főleg mivel az utolsó novelláknál már átugrottam a szememmel azokat a részeket, amiben azt taglalja, hogy „és azt hitte mindenki, hogy meghalt, hiába keresték” vagy "és azt hitte mindenki, hogy meghaltam, hiába kerestek.")
March 5, 2021
Nem tudom Forgách hány nő volt összesen, a fülszöveg szerint párszor már úgy tett volna, mintha (női álnév alatt publikált novelláira utalok).
Forgách úgy tűnik meglehetősen komplikált életű nőkként képzeli el magát, de hát gondolom egy nyugodt életű nő nem lenne novella-téma.
Nem szerepem megítélni, mennyire akkurátusan sikerül a szerzőnek beleképzlnie magát a szerepekbe - ezt nyilván hölgyek jobban kellene tudják és hát itt úgy tűnik, hogy a visszajelzés a skála mindkét végét is érinti ... ellenben a novellák érdekesek. Kicsit egy sémára mennek, és nem az összes egyformán jó, de attól még igazán egy kézbevevendő olvasmány, ha nem egyéb, itt is egy világ és nőszemlélettel gazdagabbak lettünk.
Forgách úgy tűnik meglehetősen komplikált életű nőkként képzeli el magát, de hát gondolom egy nyugodt életű nő nem lenne novella-téma.
Nem szerepem megítélni, mennyire akkurátusan sikerül a szerzőnek beleképzlnie magát a szerepekbe - ezt nyilván hölgyek jobban kellene tudják és hát itt úgy tűnik, hogy a visszajelzés a skála mindkét végét is érinti ... ellenben a novellák érdekesek. Kicsit egy sémára mennek, és nem az összes egyformán jó, de attól még igazán egy kézbevevendő olvasmány, ha nem egyéb, itt is egy világ és nőszemlélettel gazdagabbak lettünk.
December 13, 2013
Forgách András 12 NŐ VOLTAM című könyve kicsit rövidre sikerült, ebből még be tudnék kapni pár sztorit... MÉG KÉR A NÉP!
Amit különösen szeretek ebben a könyvben a humorán, játékosságán és könnyedségén kívül, az az, hogy teljesen magától értetődően kezeli az ember ember iránti szerelmét. Igaz, a heteró kapcsolatok vannak benne túlsúlyban, akár az életben is, és csak egykét meleg kapcsolatról ír, viszont amikor ezek felmerülnek, az ember nem érzi, hogy határsértés történt, vagy hogy felborult a csónak, hanem ezek ugyanúgy az élet elfogadott rendjébe simulnak bele, mint minden más, amit természetesnek tartunk. Ilyenkor nincs halálsikoly, nem szólalnak meg a szirénák és vészharangok, és ha egy biciklista le is röpül a biciklijéről az Andrássyn, amikor két lányt lát csókolódzni, azt nem felháborodásában teszi, hanem mert a kíváncsiság elterelte a figyelmét a közeledő lámpavasról. Nem lehet nem észrevenni mekkora örömöt okoz a szerzőnek, hogy a sors szeszélyével játszadozva sokszor pont az ellenkezőjét írja le annak, mint amit mi, vagy a történet maga elvárna tőle.
Ha valaki utál hidegben lakni, ne menjen feleségül egy eszkimóhoz és ne költözzön Grönlandra, gondolnánk, ám a szerző nevetve, gátlástalanul az örök hó országába adja férjhez mégis a nőt, ráadásul egy igencsak abszurd indokkal: az illatokra érzékeny lányt elragadja és foglyul ejti az eszkimó férfi szinte kibírhatatlanul erőteljes testszaga… Vagy ott van az a lány, akinek a nővérein és már az anyján is átgyalogolt Z. a férfi, aki csak arra vár, hogy a kislány felnőjön és nagykorú legyen és elcsábíthassa, és persze az érzés kölcsönös, a lány is szenvedélyesen várja, hogy a férfi az övé lehessen. Ám amikor eljön a mágikus pillanat, a lánynak csörömpölve leesik a slusszkulcs, hogy ő már tulajdonképpen meg is kapta a férfit: mármint fejben, ami talán még jobban kielégíti őt, mint egy konkrét elhálás, úgyhogy itt az ideje, hogy a beteljesülés előtti utolsó pillanatban felálljon a kanapéról, és a férfi orrára csapja az ajtót, új utak, szabadabb legelők és kalandok felé sietve.
Egy másik esetben viszont megfejthetetlen, hogy miért ragaszkodik a nyilvánvalóan intelligens diáklány az őt verbálisan bántalmazó férfihez Szentpéterváron, vagyis a még egykori Leningrádban (persze lehet, hogy van rá magyarázat, csak azt már a könyv lapjain túl, magunkban kell keresni): „Egyébként úgy kezelt, legalábbis szóban, mintha fizetett kurva volnék, egy utolsó szajha. Amikor a kocsmában leültünk, volt, hogy egy olyan asztalhoz, ami körül már heten-nyolcan ültek, először annyira képtelen dolgokat vágott a fejemhez minden előzmény nélkül, hogy nevetnem kellett. Kezdetben még válaszolgattam is, halkan, de határozottan, csodálkozva, meghökkenve, sőt, meg is sértődve olykor, de később rájöttem, hogy Alekszej egyáltalán nem kíváncsi a válaszaimra. Tyipjér, mondta, most pedig számolunk. És számolt. Hogy hogy nézek ki. Hogy koszos a körmöm. Hogy büdös a szám. Hogy megint késtem. Hogy nem lehet rám számítani. Hogy miattam lett hazaáruló. Hogy nem tud aludni, mert arra gondol, hogy becsaptam. Hogy nem is szeretem. Hogy csak érdekből vagyok vele. Hogy egy utolsó kurva vagyok. Hogy én vittem őt a romlásba. Ilyenek vagytok ti mind, mondja, ilyenek vagytok.”
Aztán ott van ugye a Lánchíd rejtélye, ami az utóbbi évek tragikus budapesti furcsaságai közé tartozik, az utcai kamerák egészen addig veszik az eltűnt személyeket, míg azok a hídra nem lépnek, aztán soha többet senki nem látja őket. De hát az Isten szerelmére, nem kéne végre a hídra is felszerelni pár kamerát? - kérdezzük kétségbeesve, mikor a két barátnő közül az egyik egy Lánchídi találka után tűnik el a történet örök ködébe.
Viszont nem lehet nem felnevetni hangosan, mikor a csúf görög férfi, akinek a fejét már eltörte egyszer egy motorcsónak, egyetlen pontos érintéssel (a nyakán…) nővé avatja az asszonyt a tengerparton, aki egész addigi életében senkinek sem tetszett igazán, és aki ebbe már lassan kezdett felőrlődni és belenyugodni, legalábbis eddig azt hitte.
És persze van, hogy szabályosan leütnénk a szerzőt, mint a villanyórát, mikor olyan képtelenségeket ír, hogy a lány, aki a francia és magyar szeretője között ingázik, az alkoholista, tehát az életben vesztésre álló férfit választja végül, bár felmerül benne az is, hogy talán mégiscsak vissza kellene költöznie az anyjához. És különösen felbőszülünk a szerző ellen, mikor Shakespeare-nek képzelve magát úgy kuszálja össze a szálakat, hogy a kettős űrruhába nem a vágyott férfit küldi be az űrállomáson, hanem egy japánt, és így az űrkabin sötétjében megtermékenyülő magyar származású csillagásznő, aki már oly nagyon a szívünkhöz nőtt az államokban, a kirobbanó nemzetközi botrány miatt kénytelen a távoli japánba költözni japán újszülöttjével. Vajon igaz szerelembe tud esni a férfivel, akivel akaratán kívül került bele ugyanabba a kettős űrruhába? Úgy tűnik ezt magunknak kell kitalálni.
Nem nagyon lehet letenni ezt a könyvet, mert olvasatja magát, pontosabban le lehet tenni, de csak rövid időkre, egy fogmosás vagy kávéfőzés erejéig, mert egyre csak szomjazol a történetek után, és még az is lehet, hogy a 12. után már annyira függő leszel, hogy magad keresed meg a szerzőt, hogy kirázd belőle a következő nőt
Amit különösen szeretek ebben a könyvben a humorán, játékosságán és könnyedségén kívül, az az, hogy teljesen magától értetődően kezeli az ember ember iránti szerelmét. Igaz, a heteró kapcsolatok vannak benne túlsúlyban, akár az életben is, és csak egykét meleg kapcsolatról ír, viszont amikor ezek felmerülnek, az ember nem érzi, hogy határsértés történt, vagy hogy felborult a csónak, hanem ezek ugyanúgy az élet elfogadott rendjébe simulnak bele, mint minden más, amit természetesnek tartunk. Ilyenkor nincs halálsikoly, nem szólalnak meg a szirénák és vészharangok, és ha egy biciklista le is röpül a biciklijéről az Andrássyn, amikor két lányt lát csókolódzni, azt nem felháborodásában teszi, hanem mert a kíváncsiság elterelte a figyelmét a közeledő lámpavasról. Nem lehet nem észrevenni mekkora örömöt okoz a szerzőnek, hogy a sors szeszélyével játszadozva sokszor pont az ellenkezőjét írja le annak, mint amit mi, vagy a történet maga elvárna tőle.
Ha valaki utál hidegben lakni, ne menjen feleségül egy eszkimóhoz és ne költözzön Grönlandra, gondolnánk, ám a szerző nevetve, gátlástalanul az örök hó országába adja férjhez mégis a nőt, ráadásul egy igencsak abszurd indokkal: az illatokra érzékeny lányt elragadja és foglyul ejti az eszkimó férfi szinte kibírhatatlanul erőteljes testszaga… Vagy ott van az a lány, akinek a nővérein és már az anyján is átgyalogolt Z. a férfi, aki csak arra vár, hogy a kislány felnőjön és nagykorú legyen és elcsábíthassa, és persze az érzés kölcsönös, a lány is szenvedélyesen várja, hogy a férfi az övé lehessen. Ám amikor eljön a mágikus pillanat, a lánynak csörömpölve leesik a slusszkulcs, hogy ő már tulajdonképpen meg is kapta a férfit: mármint fejben, ami talán még jobban kielégíti őt, mint egy konkrét elhálás, úgyhogy itt az ideje, hogy a beteljesülés előtti utolsó pillanatban felálljon a kanapéról, és a férfi orrára csapja az ajtót, új utak, szabadabb legelők és kalandok felé sietve.
Egy másik esetben viszont megfejthetetlen, hogy miért ragaszkodik a nyilvánvalóan intelligens diáklány az őt verbálisan bántalmazó férfihez Szentpéterváron, vagyis a még egykori Leningrádban (persze lehet, hogy van rá magyarázat, csak azt már a könyv lapjain túl, magunkban kell keresni): „Egyébként úgy kezelt, legalábbis szóban, mintha fizetett kurva volnék, egy utolsó szajha. Amikor a kocsmában leültünk, volt, hogy egy olyan asztalhoz, ami körül már heten-nyolcan ültek, először annyira képtelen dolgokat vágott a fejemhez minden előzmény nélkül, hogy nevetnem kellett. Kezdetben még válaszolgattam is, halkan, de határozottan, csodálkozva, meghökkenve, sőt, meg is sértődve olykor, de később rájöttem, hogy Alekszej egyáltalán nem kíváncsi a válaszaimra. Tyipjér, mondta, most pedig számolunk. És számolt. Hogy hogy nézek ki. Hogy koszos a körmöm. Hogy büdös a szám. Hogy megint késtem. Hogy nem lehet rám számítani. Hogy miattam lett hazaáruló. Hogy nem tud aludni, mert arra gondol, hogy becsaptam. Hogy nem is szeretem. Hogy csak érdekből vagyok vele. Hogy egy utolsó kurva vagyok. Hogy én vittem őt a romlásba. Ilyenek vagytok ti mind, mondja, ilyenek vagytok.”
Aztán ott van ugye a Lánchíd rejtélye, ami az utóbbi évek tragikus budapesti furcsaságai közé tartozik, az utcai kamerák egészen addig veszik az eltűnt személyeket, míg azok a hídra nem lépnek, aztán soha többet senki nem látja őket. De hát az Isten szerelmére, nem kéne végre a hídra is felszerelni pár kamerát? - kérdezzük kétségbeesve, mikor a két barátnő közül az egyik egy Lánchídi találka után tűnik el a történet örök ködébe.
Viszont nem lehet nem felnevetni hangosan, mikor a csúf görög férfi, akinek a fejét már eltörte egyszer egy motorcsónak, egyetlen pontos érintéssel (a nyakán…) nővé avatja az asszonyt a tengerparton, aki egész addigi életében senkinek sem tetszett igazán, és aki ebbe már lassan kezdett felőrlődni és belenyugodni, legalábbis eddig azt hitte.
És persze van, hogy szabályosan leütnénk a szerzőt, mint a villanyórát, mikor olyan képtelenségeket ír, hogy a lány, aki a francia és magyar szeretője között ingázik, az alkoholista, tehát az életben vesztésre álló férfit választja végül, bár felmerül benne az is, hogy talán mégiscsak vissza kellene költöznie az anyjához. És különösen felbőszülünk a szerző ellen, mikor Shakespeare-nek képzelve magát úgy kuszálja össze a szálakat, hogy a kettős űrruhába nem a vágyott férfit küldi be az űrállomáson, hanem egy japánt, és így az űrkabin sötétjében megtermékenyülő magyar származású csillagásznő, aki már oly nagyon a szívünkhöz nőtt az államokban, a kirobbanó nemzetközi botrány miatt kénytelen a távoli japánba költözni japán újszülöttjével. Vajon igaz szerelembe tud esni a férfivel, akivel akaratán kívül került bele ugyanabba a kettős űrruhába? Úgy tűnik ezt magunknak kell kitalálni.
Nem nagyon lehet letenni ezt a könyvet, mert olvasatja magát, pontosabban le lehet tenni, de csak rövid időkre, egy fogmosás vagy kávéfőzés erejéig, mert egyre csak szomjazol a történetek után, és még az is lehet, hogy a 12. után már annyira függő leszel, hogy magad keresed meg a szerzőt, hogy kirázd belőle a következő nőt
April 22, 2019
talán ha egy történet tetszett belőle..
October 8, 2024
nem értettem??? valaki magyarázza el lécci😔🥺
Read
November 7, 2017A nőiesség 12 megnyilvánulása.
Displaying 1 - 7 of 7 reviews