Szalmaláng

by Éva Janikovszky, Tamás Szecskó (Illustrator)

És mit történt aztán? Először Palócz Vera szegedi gimnazista életre-halálra beleszeret Iharosban, aki Peer Gyntöt játssza a színházban. Aztán: még halálosabban beleszeret Kolozs Jánosba, a karmesterbe. Aztán? Kiderül hogy Kolozs János karmester is más, és Kolozs János agronómus is más, és akkor, amikor találkozik a tekintetük, és az első érzelmekkel teli szót váltják, abbamarad a regény... Addig azonban rengeteg fontos, életre szóló élmény, tanulság, kaland szövődik Vera életébe, hogy szinte magunk előtt látjuk a jövőjét - és minden Vera jelenét és jövőjét. De Janikovszky Éva a gyereklelkekhez és az emberhez jól értő közkedvelt írónő még a "mi történt azután"-ra ami minden fiatalt annyira érdekelt, a regény befejezése után is, választ ad szellemes epilógusában.
A két kiadásban elfogyott népszerű regény új köntösben jelenik meg a kicsit nagyobb lányok és a teenagerek szórakoztatására és elgondolkoztatására.

Genres: Hungarian Literature, Fiction

254 pages, Hardcover

First published January 1, 1960

About the author

She wrote novels for both children and adults but she is primarily known for her children's books, translated into 35 languages.

Her first book was published in 1957. Among her most famous picture books are If I Were a Grown-Up and Who Does This Kid Take After?

She won the Deutscher Jugendliteraturpreis in 1973.

Reviews

[Melindam · Rating 5 out of 5]

Still a favourite, after all those years.

[Lobo · Rating 5 out of 5]

Ez a Janikovszky könyv is az Aranyesővel együtt került ismét a kezembe. Nem is emlékszem, hogy annak idején miért is nem ez volt a kedvencem, s szerettem jobban a másikat. Sokkal kevesebb mindenre emlékeztem ebből, mint Buriánék sztorijából.

Mondjuk az elejét végigmosolyogtam, mert a “Helga? Milyen Helga?” értetlenkedés azért nagyon ütős volt, s az még számomra is felejthetetlen. Ugye Palócz Vera a pillanatok alatt rajongani képes 16 éves gimnazista úgy próbál bevágódni aktuális szerelménél, a szegedi bonvivánnál, hogy megtanul minden darabot, amibe a színész szerepel. Aki aztán teljesen nem érti az idézeteket, mert totál mást fog majd játszani. Mindenesetre a lány össze van törve, mert a férfi vidékről a fővárosba kerül, de mindez csak addig tart, amíg meg nem ismerkedik a karmesterrel, Kolozs Jánossal. Úgyhogy Vera azonnal lecseréli a Színházi kalauzt a Hangverseny kalauzra és nagyon lelkesen kikeresi a férfi pesti címét, s levelet ír neki. De a levél nem a karmester Kolozs Jánoshoz kerül, hanem az agrármérnökhöz, aki aztán levelezni kezd a lánnyal és hiába próbálja elmagyarázni, mi is történt, Vera rendre félreérti a próbálkozásokat. Közben pedig kiderül, a szegedi gimnazisták és KISZ tagok élete se csak fenékig tejfel, Vera pedig a nagy igyekezetében, hogy lepipálja egyik régi vetélytársát csúnya dolgokat mond és művel.

Amúgy mostani olvasás közben rájöttem, hogy valószínűleg miért nem kedveltem annyira a Szalmalángot. Mert én totál olyan voltam, mint Vera. Hetente más színészbe szerelmes, megtanultam a Shakespeare drámákat és igen, még levelet is írtam annak, aki iránt rajongtam (ő meg kilóméteres ömlengésemre válaszolt végül, hogy Bocs de én nem akarok magácskával levelezni – de tényleg, szó szerint ezt írta, bár azért aztán küldött egy dedikált fotót is:). Holott ha jobban belegondolok, ez a Janikovszky regény sokkal humorosabb, mint az Aranyeső. Verának annyira megmosolyogtató drámai problémái vannak, néhány barátnőjének meg nagyon szarkasztikus megjegyzése ezekre. Na és ott van még Kolozs Jani és környezete is, a laboros csajok és a nénikéje meg a művésznő albérlő. Az egész annyira tipikusan magyar és 50-es évek vége (1959-ben játszódik a könyv). Persze a politikai ideológia azért itt is benne van rendesen, elég csak arra gondolni, hogy Vera vetélytársa mennyire vonzódik a nyugathoz (van egy disszidált apuka az ellenforradalom utánról), a KISZ hatalmas erő stb. S hát mennyire életszagú az, hogy a 16-17 éves lányok a szegedi nyárból önként és dalolva inkább mennek dolgozni egy TSZ-be, minthogy a folyóparton és a strandon ücsörögjenek?

De mindezekkel együtt roppant bájos az egész regény. Mert igazi korlenyomat. Plusz még arra is emlékszem, hogy mennyit jártam a könyvtárba csak azért, hogy bár az eredeti kiadás pöttyösben megvolt otthon, s többször is olvastam, ki tudjam venni azt a 70-es évekbelit, amiben Janikovszky befejezést írt És mi történt aztán… címmel a regényhez (Kiadás: Szalmaláng). Nos, egyik első csalódásom volt, ami az ilyen típusú a “rajongók kedvéért megírom, mi történt a hősökkel” dolgot illeti. Ugyanis Janikovszky nagyon nem kesztyűs kézzel nyúlt Vera és Jani történetéhez, hogy mi is lett velük később… S én ezt akkor tizenévesen, elég komolyan sértőnek találtam. Úgyhogy azóta nem is bírom a hasonlókat: azaz ha egy regényt az író eredeti célja szerint kerek egészként befejezett, akkor ne erőltessen folytatást, kiegészítést, főleg ha nem igazán saját maga örömére és kedvére, hanem külső nyomásra készíti.

Szóval azért a Szalmaláng továbbra is nagyon édes kis lányregény, humora és iróniája elragadó, a benne ábrázolt jellemek a sok korhoz kötött körítés ellenére is még mindig aktuálisak. Szecskó Tamás rajzait pedig külön szerettem benne (oké, azokat az abroncsos szoknyákat igazán imádtam).

Eredetileg: http://olvasonaplo.net/olvasonaplo/20...

[Eszter · Rating 5 out of 5]

Egy újabb kedvenc.

Palócz Vera és kis szegedi élete az első oldaltól kezdve belopták magukat a szívembe. Bár egy percet sem töltöttem a szocializmusban, mindigis már-már elkáprásztatott az a maitól oly sok szempontban eltérő világ. Janikovszky Éva Szalmalángja pedig olyan ügyesen kelti életre a karaktereit, minden bánatukkal és örömükkel, hogy csakugyan úgy éreztem magamat mintha én is Gábor Évával vitatkoznék arról, hogy Kós Andreát bevegyük-e a KISZ-be vagy éppenséggel Kós Andival Iharos Ádám Pesti életéről álmodoznék.
Az "epilógus", melyben Janikovszky Éva leírja, hogy szerinte hogy folytatódik Palócz Vera és a lányok élete a könyv hivatalos vége után, könnyeket csalt a szemembe, olyan igaz, boldogtalan és boldog volt egyben.

Bárkinek őszintén ajánlom ezt a könyvet és biztos vagyok benne, hogy én is nem soká visszatérek Szegedbe, a híres városba!

[Beáta Pálfi · Rating 3 out of 5]

Nagyon röviden, szerintem mindenki jobban járt, hogy Janikovszky Éva - tudtommal - csak két lányregényt írt, ezt és az Aranyesőt, és inkább sajátságos stílusú, Réber László rajzaival illusztrált könyveiről lett ismert.

Nem bántam meg azért, hogy elolvastam, voltak jó részei, de nekem sajnos ez csak az egynek jó kategória.

[D. Dorka · Rating 2 out of 5]

2,5 csillag

Emlékeztem én, hogy nagyon nem szerettem ezt a könyvet, amikor ~10 éve olvastam. Ami azért is érdekes, mert az Aranyesőt meg nagyon igen, és mégis csak ugyanaz írta. De most már legalább tudom is, hogy miért emlékszem rá rossz szájízzel. Nem szép tőlem, hogy 2,5 csillagot adok a Szalmalángra, mert a-z-ig nagyszerűen van megírva. Tényleg.

Nekem 1960 jelene már történelem, ráadásul szeretek arról az időszakról olvasni, a szüleim is épp még csak gondolatban voltak. Remekül megjelenik a könyvben a szocializmus szülte ideológiai ellentét, és mindig megrendítő számomra, hogy mennyire jelen volt az iskolában is. Ráadásul ott ugye sokkal veszélyesebb, mert akkor még nem értenek semmit a gyerekek. Szerettem Gábor Évát, de még sokkal inkább Kós Andreát. És az édesanyját – még egy kicsit sajnáltam is, hogy hozzáment Kolozshoz, de végül is egészen boldognak tűnt. A szívemhez nőtt Palócz Márton szerkesztő, és a felesége is. Nagyon jó érzékkel festette meg a karaktereket és a közöttük lévő dinamikát Janikovszky Éva. A szívemhez nőtt Sári néni, Marica művésznő, Kolozs János agronómus, a 3 lány a kutatóintézetben, még az épp csak felbukkanó főnök és tejárus hölgy is. Mi hát a baj?!

A baj, az a mindent átható, aki miatt mindahányszor iszonyú nehezen vettem a kezembe a könyvet: Palócz Vera. Fogalmazzunk úgy, hogy nem üdvös, amikor a kötet 70%-át ledomináló főszereplő személyisége kiüldöz a világból. És értem én, hogy alcímnek a Palócz Vera fejlődésregénye tökéletesen tükrözné a bennfoglaltakat, de még egy ilyen erőszakos-hisztis-álmodozó libát én még nem éltem, az biztos. Mire már tanulna a hibájából, addigra engem már rég elvesztett. Sokkal szívesebben olvastam volna lényegében…bárki másról ebben a könyvben, azzal a tudattal, hogy legalább nem Vera a főszereplő. De ugye ő… És ilyenkor nem is akarok belegondolni, hogy másodszor szántam rá órákat erre a nőszemélyre. De hát magamra vessek.

Az az utószó pedig, amit évekkel később Janikovszky hozzáírt…egyrészt mélységesen egyetértek vele, hogy Vera és Jani ne maradjanak együtt. Múljon csak el az az első szerelem, és lehetőleg pont olyan szépen. Na de a tényleges sorsuk nekem már annyira elütött az egész könyvtől, hogy azt megint feleslegesnek tartottam leírni. Bár az Andreáról leírt rész önmagában egy remek novella szerintem. Szóval…öröm az ürömben, nem saját a könyv, nővéremé.