Ha valaki azt hitte, hogy az afrikai országok függetlenedésével minden gond meg van oldva, annak itt a válasz. Mert az a helyzet, Szenegálban is úgy van, hogy ha valakinek hirtelen egy Mercedest tolnak a farpofái alá, akkor annak jó eséllyel elmegy az esze. Pedig El Hadzsival, úgy néz ki, nincs semmi gond: a fiatal állam üdvöskéje ő, nagykereskedő, aki számolatlanul szórhatja a pénzt – most például úgy dönt, hogy befektet egy harmadik feleségbe. Csak hát az van, hogy a nászéjszakán idősödő úriemberünk férfiereje csődöt mond. Az persze egyértelmű, hogy ha egy idősödő úriember férfierejével baj van, annak egyetlen oka lehet: valaki hala-t, azaz átkot mondott rá. Hisz mi más akadályozhatná meg egy férfiember vérkeringését abban, hogy a megfelelő ingerekre a megfelelő helyen megfelelő állapotváltozást idézzen elő, nem igaz? Csak valami átok lehet a ludas. Így hát El Hadzsi egyre mélyebbre merül a különböző átokűző praktikák, kenceficék, mágikus szövegek világába, amiből rögtön ki is derül, hogy hiába húznak rá kétsoros angol öltönyt, El Hadzsi csak babonás ember marad.
Kicsit csikorog ez a szöveg, de kellemes olvasmány. Azt hiszem, azért, mert Ousmane képes ennek a részben muszlim, részben animista világnak az egzotikumát úgy bemutatni, hogy közben ismerősnek is érezzük – hisz akárhogy is, egyetemes a téma: az emberi gyarlóság és butaság. Érdekes a cselekmény, érdekesek a szereplők, néha enyhén programszerű ugyan, de legalább érdekesen az. A helyenként komikus-szatirikus máz mögött ott van az afrikai államok tragédiája: hogy a gyarmatosítók távoztával mind gazdasági, mind kulturális értelemben fel kell fedezniük magukat, és ez bizony marhára nem könnyű. Mintha úgy kéne megtanulniuk úszni, hogy hopp, egyszer csak belehajítják őket a folyóba. Olyan világban élnek, ahol a törzsi szabályok már nem érvényesek – de ha a törzsi hagyományokat mindenestül elvetik, akkor talán a gyökereiket vágják el.
Ui.: Bár tudnám, a borítóra milyen megfontolásból választottak képet valami venezuelai szappanoperából.