Scar körül sok a titok. Titok a vallása, mert kereszténynek született egy olyan világban, ahol a kalózok megnyúzzák, a császáriak pedig agyonlövik a hívőket. Titok, hogy szerelmes Artúrba. Titok az álma, amit követve navigátornak áll.
Artúr körül sok a halál. Előbb azt hiszi, Scar meghalt, kétségbeesésében csatlakozik egy keresztény csempészhajóhoz, és az űrben bolyongva egyre mélyebben megismeri a sötétséget. Mikor úgy érzi, minden kegyetlenséget megtapasztalt, megtudja, hogy Scar nem halt meg. Hanem áruló lett.
Don körül nagy a csend. A renegát mentál önkéntes száműzetéséből figyeli a világ eseményeit, ám az ijesztő dolgokról nem beszélhet senkinek. Hallgatása mögött más is lapul: egy titok, és egy régi, fájó szerelem emléke.
Lucy körül nagy a rend. Don egykori társa majdnem hibátlan. A világegyetem egynyolcadának ura, aki a végső tökéletességet keresi, gyűlöli az érzelmeket és a vércseppek gömbjében lapuló π számot. Könyörtelenül kiiktatja mindazt, ami nem illik a társadalom rendjébe.
Ők négyen furcsa események sodrában találják magukat. Fogalmuk sincs, ki vagy mi mozgatja a szálakat. Lehet, hogy pusztán játékszerek Isten és a Gonosz kezében? Létezik egyáltalán szabad akarat? A szerelem, melyet elpusztítottál magadban, pislákolhat-e még a másikban? Egyvalaki sejti csupán, hogy ők négyen alkotják a tengelyt, melyen megfordul az emberiség sorsa. A regény a Szivárgó sötétség sorozat első kötete.
Soha nem olvastam még sci-fit, amelynek a világába ennyire szervesen és magától értetődő módon épült volna be a vallás. Ha fantasztikus irodalmat olvasok, elsősorban a háttérvilággal lehet engem megvenni – itt is a sci-fi műfaji követelményei és a keresztény (közelebbről római katolikus) gondolkodásmód egymásba játszása érdekelt mindvégig a legjobban. A cselekmény jóval kevésbé, de erről a könyv nem tehet, én vagyok így bekötve. Egyébként nagyon hosszú ideig is olvastam, de ennek sem a könyv volt az oka.
nagyon távol áll tőlem sajnos vagy nem sajnos, minden olyan irodalom amiben a vallás van. Tuszkolásnak érzem. Így a Scar bizonyos részeinél is volt egy zsigeri ellenvetésem, de ezt leszámítva olyan fantasztikus volt, amilyenre On Saitól számítottam.
Hihetetlen karaktereket tud alkotni ( I <3 Chester, I <3 Don), pörgős történetet, humort, és nem kevés agymunkát, meglepetést, zsenialitást.
A Calderon óta abszolút rajongója vagyok On Sai írásainak. Bár ezt a regényt kissé komorabbnak,sötétebbnek éreztem,mégis vitán felül imádtam! A vallás mint olyan zseniálisan van beleszőve a történetben. Még azt sem érezzük furcsának,hogy az űrben játszódik az egész történet,és ott harcolnak egymással a népek,és tombol a keresztényüldözés. Scar,a főszereplő igazán remek karakter. Olyan,akit nagyon könnyű megszeretni,és nem változik ez az érzés a könyv fele után sem. Többször volt olyan,hogy megkedvelek egy szereplőt az elején,aki később átmegy amolyan hisztis,unalmas ,semmitmondó karakterbe. Na,Scar kicsit sem ilyen! Belevaló, nőcisen „tökös„ helyén a szíve,és mindig tudja mit akar. A másik kedvencem Don,a mentál lett. Nagyon tetszett ahogy szép lassan megnyílt az emberek világa felé,ahogy egyre védelmezőbbé vált Scar irányában. Jó volt,hogy a kezdeti erős ellenszenve a lánynak átalakult,és azt gondolom megszerette Don-t. Akit még kedveltem az Chester,a gyerekcsászár. Bár nem mindig volt számomra egyértelmű,hogy éppen mi mozgatja a cselekedeteit,de azt gondlom,hogy ő mindenképpen a pozitív szereplők csoportjába tartozik. Artúr karaktere fejlődött szerintem a legtöbbet a történet során. Mikor azt hitte,hogy meghalt Scar,és elhagyta otthonát,minden megváltozott amiben addig hitt.Láthatta a kegyetlen valóságot,és így elvesztette naivságát. Igazi próbatétel volt számára,hogy az átélt borzalmak ellenére megőrizze hitét. Aki még nagyon érdekes szereplő volt az Lucy. Róla nem is igazán tudtam eldönteni,hogy szeretem vagy utálom. Minden esetre nagyon érdekes volt minden sor ami róla szólt. Egy szóval On Sai ismét remek könyvet írt,és minden képen várom a folytatást,Scar,Don és a többiek további történetét!
4,5 csillag Nem tudom mire számítottam, de erre biztosan nem. Van annak egyfajta romantikája, ha semmit sem tudok előre a történetről, így egészen megdöbbentő volt olvasni a Scart. Igazából a sci-fi a sztoriban csak kellék, díszlet. Központi kérdése, hogy létezik e szabad akarat. Ha nekem, mint ateistának, zavarba ejtő volt a könyv, akkor nem tudom mit szólna az, akinek van hite. Talán, hogy Istenkáromlás az egész? Komolyan nem tudom. Furcsak könyv ez,furcsán különleges. Kicsit nyomasztó, a magány miatt, a meg nem válaszolt kérdések miatt, melyekre talán sosem fogunk kielégítő, érdemi választ kapni, vagy azért mert fel nem foghatjuk a kis eszünkkel, vagy azért mert nem létezik. De azért gondolkodni, elgondolkodni lehet, sőt, kötelező is a Scar után.
[élek a gyanúperrel, hogy On Sai-ban egy írózseni próbál a felszínre törni, és én hajlandó vagyok aszisztálni ehhez...]
Nekem Nalini óta nem jönnek be a mentálok, erre On Sai veszi magának a bátorságot, hogy megszerettesse velem őket. Hallatlan! :)
Nagyon rendben van a világ. Nagyon rendben vannak a karakterek. A sztori meg természetesen jó, de hát On Saitól nagyon mást nem is vár az ember, úgyhogy fenntartom magamnak a jogot, hogy majd akkor eresszem bő lére az okfejtést, ha valamit nagyon elcseszne egyszer. De úgyse fogja, és erre nagyobb összegben is fogadnék.
Ez egyszerűen bitang jó volt! Le vagyok döbbenve, hogy egy magyar sci-fi engem így lekötött, sodort, elgondolkodtatott, lerágatta a körmeimet. Apró hibái sem tudnak visszatartani attól, hogy öt csillagot kapjon tőlem.
Régebben olvasott könyv felhozó értékelése ez is. :)
Két okból is nagy várakozással tekintettem a könyv elé: egyrészt azért, mert a magyar zsánerirodalomban meglátásom szerint eléggé párját ritkítja az, hogy valaki a kereszténységet beépítse a történetébe (pedig keresztény országnak dedikáljuk magunkat), másrészt a szerző írástechnikai könyve is az olvasási célkeresztemben van, és kíváncsi voltam, hogy az elmélet miként szüli meg a gyakorlatot. A várakozásaim csak részben teljesültek, de erről majd később.
A könyvnek szerintem toronymagasan a vallással és a kereszténységgel kapcsolatos részei a legjobbak. On Sai ugyanis láthatóan rendelkezik azzal az érzékenységgel, amely alkalmassá teszi őt arra, hogy elképzelje, miként reagál egy fiktív világ törvényszerűségeire a kereszténység (illetve itt inább a római katolicizmus, ami ugye nem rokonértelmű szó elvileg, de ebben a távoli jövőben csak ők maradtak fent). A kortárs vagy a közelmúltban alkotó szerzőkön elsősorban azt látom, hogy a közgondolkodásba átszivárgó felületes szekuláris kritikákat építik be a műveeikbee a kereszténységgel kapcsolatban, amely a vallás visszahúzódásával, megszűnésével számol. Ez egyébkként kicsit mintha Nietzsche vagy a marxizmus tételeinek a visszhangja lenne. Pedig a kereszténység jövőbeli szerepének lehetne etikai vagy éppen társadalmi vetülete. A Scarban mindkettő előkerül.
Különösen tetszett az, hogy a keresztény fogalmakat a könyv szereplői a saját fogalmi kereteikbe illesztik bele. Chester amolyan földönkívüliekként azonosítja őket, akik játszmákat űznek és akiknek hatalmuk van. Lucy számára a Kísértő jelenik meg. Ahogy Jézust megkísértette a Sátán a Bibliában azzal, hogy megadja neki a világ minden királyságát, úgy kísérti meg a tökéletességre vágyó Lucyt azzal, hogy minden szabályosság legszabályosabbikát kínálja oda. A mentálok számára pedig a bűn valamiféle fertőzés, amivel kezdeni kell valamit. (Bár érdekes módon az eredendő bűn kérdése itt nem került elő).
A legkeményebb jelenetek értelemszerűen Artúr küldetése során bukkannak fel. Az itt tapasztaltak egyébként mutatnak némi rokonságot Endo Súszaku Némaság című művével, mivel az alapkérdés ugyanaz: mennyit áldozatot ér meg a hitünk? Feláldozhatunk-e másokat a saját hitünk sérthetetlenségéért? Erre Artúr társai alapvetően azt a választ adják, hogy igen, el lehet követni bűnöket azért, hogy másokat megmentsenek. Artúrt viszont ez a módszer alapvetően a hitetlenség felé löki, ami nem csoda, hiszen már Jób könyve óta újra meg újra felmerül az a kérdés, hogy vajon Isten miért enged ennyi szenvedést a világban?
Annak, aki kresztény ihletettségű sci-fit keres, szerintem a Scar (és feltételezem, hogy a sorozat többi része is) remek választás.
Várakozásom másik felét azért a kötet kicsit alulmúlta. Valahogy úgy képzeltem, hogy egy feszes, jól fókuszált könyvet fogok olvasni, de ettől azért úgy éreztem, messze jártunk. Ez részben talán fakadhat abból is, hogy a kötet nem biztos, hogy nekem szól. Bár nincs rajta az ifjúsági címke (azért vannak benne olyan keményebb jelenetek, ami miatt talán nem is lehetne), de a kamaszproblémák rendszeres körüljárása azért arra utal, hogy nem a magam fajta harmincas évei végé taposó férfiaknak szól a könyv.
Olvasóként két problémát véltem felfedezni a könyben: az egyik a félresikerült fókuszálás, a másik az ütemtévesztés. A fóuszproblémákat leginkább azzal tudnám illusztrálni, hogy bizonyos események aránytalanul nagy hangsúlyt kaptak a könyvben. Például az elején a báli jelenet nagy részt harap ki a kötet terjdelméből, miközben az, hogy miként melegedett össze Scar az első hajójának a legénységével, csak mellékesen van odavetve, mikor megjelennek a bálon, már régi ismerősök. A Pelegrín hajómentáljáról körüli probléma tulajdonképpen az egyik főszál, ehhez képest a nevét a könyv utolsó felében tudjuk meg, azt is mellékesen odavetve. Pedig mégiscsak egy kiemelten fontos párbajt vívnak meg vele. Scar hangosan kimondja, hogy a mentálok nem vesznek majd részt a közelgő harcoban, de ugye ezt abból szűri le, hogy Don mindig elteleportál, ha fegyveres konfliktusba keveredik a hajója. Ez valami őrült titok leleplezéseként van ladva a könyvben a mentálok számára, no de léteznek más hajómentálok is, akik nyilván szintén elteleportáltak a harcban (mert harcok vannak, erről tudunk), szóval ez nem tűnik akkora államtitoknak...
Az ütemtévesztés talán a fókuszproblémá következménye. Hosszú időt töltünk a bálban, majd hirtelen begyorsulnak az események. Hosszú időt toltünk el a Pelegrínen, majd megint gyorsítunk, olyan eseményeket röviden tárgyalva, amelyek a cselekmény szempontjából fontosak. Ezeket a megoldásokat kevéssé értettem, ha pozitívan akarom szemlélni a dolgokat, akkor úgy fogalmaznék, hogy a manapság divatos didaktizmustól legalább megkímélt a könyv.
A könyv elsősorban azoknak való, akik a sci-fi zsánerében szeretik a hangsúlyosan vallásos kérdésfeltevéseket. Ha ezeket levesszük a kötetből, akkor a sci-fi háttér, akár a tudományos, akár a társadalmi vonalat nézzük, kicsit elnagyolt. (Kb. olyan, mintha a Dűnét az Arrakis nélkül képzelnénk el). Akinek ez nem jön be, annak érdemes mást választania az írótól. Vacilláltam, hogy három és fél vagy négy csillagot adjak, végül utóbbi mellett döntöttem.
Na kérem szépen, így kell könyvet írni. Köszönöm az élményt, kedvenc lett. Nem mondanám magam egy hű de nagy sci-fi fannak, de ez nagyon betalált most. Imádtam a szereplőket is, najó, Lucy és Artúr talán nem akkora kedvenc. Emiatt pöppet tartok is a következő résztől a cím miatt, de ilyen remek első rész után remélem abban sem fogok csalódni.
Édes Istenem... Add, hogy On Sai még sok könyvet írhasson nekünk!
Imádtam. Még akkor is, ha istenigazából fogalmam sincs, miért potyogtak a könnyeim, mikor végeztem, és becsuktam a könyvet. Vasárnap a könyvheti interjúban Bea azt mondta, hogy önéletrajzi regény. Nem tudom, hogy honnan ismeri az én életemet, de biz' bennem is felmerült számtalan a könyvben szereplő kérdések közül, ha nem mind az elmúlt (jóval) 18+ év alatt. Szóval önismereti regény, az ember lánya néha önmagával kell szembesüljön a lapokon. Mindemellett fergeteges a történet, érdekfeszítő, magával ragadó, és nagyon nehéz letenni, ha a való világ közbe szól az utódok vagy bármi más, az ember irigyli a mentálokat, akiknek elég 4 óra alvás egy 30 órás napból. Emellett morális problémákat is feszeget, de nem szárazon, szájbarágós módon, hanem humorral átszőve, gondolkodásra ösztönző módon. A karakterek mind remekül kidolgozottak, a szinte gyermeki ártatlanságot mutató Scartól kezdve az erkölcsi kérdéseken át nem sikló, az igazságért a mentáltársadalommal is szembeforduló renegát mentálon át a trónörökös zsenialitásán keresztül. Még Lucyt is megértem, hogy mi tette olyanná, amilyen, igen még őt is tudom szeretni, de a főmentált leginkább megvetni tudom.
Jöjjön itt egy idézet, amit a maga sajnálatos módján roppant igaznak érzek, de ettől a könyv cselekményét illetően senki nem lesz okosabb, ahhoz az kell, hogy elolvassátok. Ne habozzatok, megéri!
"Lenyűgöző az emberiség, bár nem értik saját testük működését, mégis hatvankét százalékos sikerrel gyógyítanak. És mennyire erős a faj, hogy túléli az orvosokat!"
És mivel szerencsés vagyok, mindjárt kezembe is veszem a következő kötetet. :)
Nehéz értékelést írnom erről a könyvről, mert komoly teológia kérdéseket feszeget. Egyik oldalon ott van a mélységes hit, és másik oldalon a racionalitás, a jéghideg logika, de On Sai mindezt olyan komplexen vetíti az olvasó elé, hogy nem tudtam mint befogadó, egyik vagy másik oldalra állni.
Tény, hogy a történet nem olvastatta magát. Lassan haladtam vele, mert komolyan elgondolkodtatott a cselekményszállal kapcsolatos filozófiai kérdések. A szereplők közül talán Dont éreztem a legközelebb magamhoz. Scar hebehurgyasága volt hogy idegesített, Lucy hideg logikája, és mérhetetlen dühe pedig elképesztett.
Nagyon kidolgozott a történet, ami egy megosztó téma köré lett írva, és a szereplőkön keresztül minden oldal fel van vonultatva könyvben, Vak hit, szenvedélyes és ösztönös istenszeretet, a fanatizmus, kétkedés, ésszerűség, hitetlenség, és el/befogadás. Ezek mind bonyolult összessége felhívta a figyelmemet arra, hogy mint ahogyan az éleben sincs fekete vagy fehér, a vallásosság sem csak azt jelenti, hogy valaki hisz vagy sem. Ez egy nagyon nagy leegyszerűsítse a dolognak, mert itt is vannak árnyalatok.
Örülök, hogy kezembe vettem ezt a könyvet, mert túlzás nélkül állíthatom, hogy valóban hatással volt rám. Csak ajánlani tudom.
A könyv nem rossz, de messze nem is kedvencem. Az első ami zavart, hogy a négy fő vonal közül kettő abszolút nem érdekelt. Elolvastam Artúr néhány jelenetét és Lucy asztal csiszolgatását, és börtön reformjait, majd az ő jeleneteiket inkább átfutottam, mert egyszerűen nem ragadták meg a fantáziámat, csak megakasztottak Scar és Don jelenetei között. A másik a téma. A vallást sok módon meg lehet fogni, személyeken, érzéseken keresztül. Ez a fajta megközelítés engem taszított valamiért. Nem tudom megmondani miért. Nem vagyok vallásos, bár hiszem, hogy igazán szorult helyzetben nincsenek ateisták. Teológiai vitákban sem vagyok igazán otthon, de nekem logikátlan volt, a szabad választás és az emberek „megfertőzése” nem igazán passzolt össze. Én inkább a Calderon féle sorozat kedvelője maradok.
Azt hiszem ezzel a történettel is elégedett lehetek. Habár a történet igencsak eltér a Calderontól, még is épp úgy élvezhető. Számomra kicsit komorabbnak tűnt, bár pontosan nem tudnám megfogalmazni miért. Mindenesetre itt is bőven kapunk újításokat. A mentálok és képességeik, a vallás igencsak érdekes megközelítése. Leginkább Scar és Don került hozzám közel, és tetszett, ahogy ők egymást is kiegészítik. Arthur és Chester alakja még nem teljesen eldöntött, néha kedveltem őket, néha nem :D. Lucy, habár sok szempontból megértettem őt és tetteit, megkedvelni még sem tudtam. De lehet csak azt nem tudom neki megbocsátani, hogy Don ellen van. Mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra is, hogy merre veszi a folytatás az útját.
On Sai nem hazudtolta meg magát, az űrben történő keresztényüldözést gigantikusan jól írta le, az egész könyv fenomenális, szuper, zseniális. Több színoníma nem jut hirtelen eszembe. A Calderon-nál megszokott humor jelen van itt is, bár Scar története inkább gondolatokat ébreszt, és elgondolkodtat. Sokáig, sok mindenen. On Sai azt írja, hogy az a jó döntés, ami belőlünk fakad, nem torzítja félelem, külső elvárás, csalóka szenvedély. Higgyétek el, ha elolvassátok a Scar-t, maradéktalanul jó döntést hoztok, ezt teljes bizonyossággal kijelenthetem.
Bárcsak szavakban is ki tudnám fejezni a rajongásom a könyv iránt. Sokat jelentett nekem, nagyon szeretném, hogy sikeres legyen, mert zseniális könyv és megérdemli! Végre egy magyar író, aki kitűnik a tömegből az egyediségével. :) Bővebben itt írtam róla: http://kristinablogja.blogspot.com/20...
Mindenhol azt írják, hogy ez a könyv mennyire a vallásról szól, holott eljutottam a 43%-áig és ez nekem eddig nem igazán tűnt fel. A keresztények csak egy kisebbség, bármi más lehetne a nevük, csak azért, mert így hívják ezt a csoportot, attól még ez a könyv (legalábbis az első fele) nem fog a vallásról szólni.