Ez a könyv, az átlag magyar könyvfogyasztó számára jelenleg elérhetetlen áron forog a másodpiacon, ára kb 30e Ft. Így hát nem haboztam amikor a könyvtárban a kezembe került, és mivel nem is volt kézikönyvtári darab, ezért kihoztam, hogy elolvasom. Már régóta érdekelt a bizánci birodalom története, egy időben BA szakdolgozatot is szerettem volna írni a Komnénosok uralkodásából, de a tanár érdektelenségén ez végül megbukott. A szerző maga orosz származású bizantológus, aki a kommunista hatalomátvétel után került nyugatra, majd életét Finnország, Németország és az USA érintésével Jugoszláviában fejezte be. Meglehetősen változatos életútja volt tehát. Ennek a könyvnek első kiadása Németországban jelent meg 1940-ben, és a bizantológia magyar csillaga Moravcsik Gyula már akkor fontos ajánlást írt hozzá. A 2001-es, illetve 2003-as Osiris-os kiadások az egyetlenek magyar nyelven, ami megmagyarázza a jelenlegi ár kérdéskörét.
Maga a könyv egy rendkívül tudományosan megírt mű, amiben ugyan nincsenek képek/ábrák/szemléltetések (na jó a végén néhány családfa és térkép azért feltűnik), viszont ennek ellenére rendkívül izgalmas és könnyen olvasható. Tipikusan az a mű, ami annyira korszakalkotó és hiánypótló, hogy észre sem veszi az ember, és teljesen beszívja. És hát miért is jó tanulni a bizánci birodalomról? Mert ez egy meglehetősen mostohán kezelt témája az európai történelemoktatásnak, viszont hatása több, mint 1000 éven át meghatározó volt mindenre ami történt nyugaton. Még magyarként is sokat tanultunk akár Bíborbanszületett Konstantin ősmagyar leírásairól a "De Administrando Imperio"-ban, Szent László lányáról Piroskáról, aki bizánci császárné lett, a Komnénos Manuel ellen harcoló magyar királyokról a 12. században, vagy épp hallottuk, hogy IV. Béla is Bizáncban nevelkedett, esetleg, hogy V. Joannés császár még Magyaroszágra is elutazott Nagy Lajos királyhoz, hogy segítséget kérjen szorult helyzetében a 14. század 2. felében.
A magyar szál természetesen csak egy mellékes rész a bizánci történelem balkáni hatalomért folytatott ezeréves harcában, de még mi is ki voltunk téve a bizánci császár hatalmának és eszményi hatásának annak ellenére, hogy a Magyar Királyság végül a nyugati kereszténységhez csatlakozott. Maga a történet a központi nézőpontból még sokkal bonyolultabb. Jobban ismert epizódok talán Iustinianos uralkodása, Itália és Észak-Afrika részleges visszahódítása, de rám ugyanilyen nagy hatást tett Hérakleios harca, a thema-rendszer kiépítése, és hogy miként tudta nagyon hosszú és véres háborúkban térdre kényszeríteni ősellenségét a Perzsa Birodalomat, hogy aztán néhány évre rá mind2 kimerült birodalmat az arabok tarolják le. Van ebben valami hihetetlen történelmi szerencsétlenség, ami nem csoda, hogy teljesen apatikussá tette utolsó éveire a császárt. Majd következett több száz év harc a puszta túlélésért, hányszor ostromolták magát Konstantinápolyt, amelyet csak egyedi stratégiai helyzete és védműveinek csodája óvott meg az elfoglalástól. Ez az állam folyamatosan meg tudott újulni 1000 éven keresztül, és nem tűnt el. Igaz hatalma és területe fokozatosan csökkent, de ott volt, képes volt belsőleg, igazgatásilag, katonailag számtalanszor megváltozni a túlélésért. Ez maga egy csoda és a nyugati civilizációban szerintem páratlan történet, és nem teljesen tartom fair-nek, amikor az 1000 éves folyamatos hanyatlásként van ez az egész történet pozicionálva. Igen, a bizánci császárság már 1200 után anakronizmusnak számított, de ott volt, és még azután is 250 évig kitartott, hihetetlen ez az egész. Még az 1204-es latin ostrom után is újjászületett Nikaiában az egész eszme, és állítom a szerző alapján, hogy Konstantinápoly visszaszerzése csak ártott hosszú távon a bizánci államnak... Az, hogy ez mennyi emberi szenvedést jelentett, vagy éppen mennyire volt morális a politika, most nem áll módunkban megvizsgálni, de ez a kettősség mindig és mindenhol jelen volt az emberi történelem folyamán, az eredeti kérdés most a bizánci állami léthez kapcsolódott.
Szólni kell még a keleti egyházról is, azokról az elképesztő belső harcokról amiket az ariánus, a nesztoriánus irányzat, vagy éppen a képromboló időszak hozott magával. Ilyenkor gondolkodik el igazán az ember, hogy a mai egyházi tanok is gyakorlatilag úgy lettek meghatározva, vagy épp szentesítve, hogy ki volt az erősebb, ki tudta akaratát ráirányítani a máshogy gondolkodókra. Ez azért kicsit kiábrándító lehet, ugyanakkor mint történelmi téma nagyon érdekes.
Összefoglalva ez a könyv nagyon egyedi, hatalmas információtömeggel rendelkező, de mégis kalandos utazás. Biztos van még számos összefoglaló munka is, de engem meggyőzött... ha Bizánc akkor Ostrogorsky!