Körösi Laura háromgyermekes, boldog házasságban élő ötvenes nő. Az élete ugyan izgalmaktól mentes, de talán éppen ezért gondolja úgy, hogy ennél többet nem is kívánhatna magának. Férje sikeres építész, a három fia közül az egyik egyetemre jár, a másik nősülni készül, a harmadik lázadó kamaszévei előtt áll. Laurának nincs más dolga, mint egyengetni a gyerekei útját, és segíteni férje munkáját. Nagy ritkán mégis rátör egy sosem élt élet utáni nosztalgikus vágy. Ilyenkor elmegy a nagyanyjához, és szétnéz a dédnagymama festményei között a padláson.
Laura gyermekkorát a dédnagymamája, nagymamája és édesanyja hármasában töltötte, a három nő hallgatással teli, feszült kapcsolata között egyensúlyozott, miközben fogalma sem volt, mi okozza az örvényt a felszín alatt. Legjobban a dédnagymamájához kötődött, a bohém, ifjúkorában színésznőnek készülő, később minden örömét a festésben kiélő asszonyhoz.
Hosszú évek teltek el, mire Laura teljesítette egykori ígéretét, és a dédnagymama festményeiből kiállítást szervezett. Arra azonban nem számított, hogy minden egyes kép a saját múltjának egy darabja, minden egyes szín egy emléktöredék, a képekhez tartozó elbeszélések pedig lassan kibontakozni engednek egy évtizedekre hallgatásba burkolódzott történetet. Titkok, elhallgatás. Vajon mi okoz nagyobb lelki terhet: a kíméletes csend, vagy a kimondott, olykor kegyetlen valóság?
Bauer Barbara új regénye a négy asszony történetén keresztül egy generációkon átörökített, mélyen elzárt trauma útját követi végig a tragédia pillanatától a felismerés napjáig, a II. világháború végjátékától napjainkig.
Író vagyok, de minden az olvasással kezdődött. Mert a könyv menedék, miközben kinyitja előttem a világot. Nem ismer távolságot, sem időt, ahol a fikció is valóság és a valóságot is átjárja a képzelet. Minden egyes könyvvel egy másik világba léphetek. Aztán egy napon rájöttem, én is akarok teremteni másik világot. Másik életet. Másik valóságot. Azóta író vagyok.
Nem az első Bauer Barbara könyvem volt, de nem volt kérdés hogy elolvasom, mert számomra egy nagyon fontos ember ajánlotta. Szintén nem az első könyvem hasonló témában, sem a transzgenerációs traumák, sem a leírt kor tekintetében. Az elején nagyon nehezen tudtam felvenni a fonalat. Azt hiszem talán nem lassultam le hozzá eléggé. Aztán a második fele már nagyon tetszett! Nem győzöm hangsúlyozni a történelmi fikciók végén lévő magyarázatot, itt azt hiszem végképp az tette fel az i-re a pontot. Bauer Barbara zseniálisan ért ehhez! Megindító, szívszorító történet négy női sorsról.
Több Bauer Barbara könyvet is olvastam és eddig mindegyik keserédes történet volt, ami számomra elég zavaró. Egyik sem tudott happy enddel végződni. Érdekesnek indult ez a regény is, de egy idő után elvesztette a varázsát. Mostanában foglalkoztat a transzgenereációs trauma téma, így ez a szál érdekes volt. A legjobban a könyv végén található őszinte vallomás fogott meg.