A fekete hófelhő morogva bukott át a János-hegyen, és megállíthatatlanul bekebelezett mindent, ami az útjába került. A hideg levegő sivítva menekült előle, a szúrós februári széltől megborzongtak a Kálvária mentén álló vörösfenyők.
1924 fogvacogtató telén az öreg Wimmer Marika néni felfelé baktat a budakeszi Kálvária-domb meredek oldalán. A kápolnába igyekszik, ám a felszentelt épületben biztonság helyett félelem vár rá. Zsigeri félelem. Egy oldalsó ablakon betekintve ugyanis szörnyű látvány fogadja: egy fiatal lány holtteste fekszik kiterítve a templom padlóján.
A falu összezár. A lakosok közé bizalmatlanság kúszik, ami nem könnyíti meg a fővárosból küldött két nyomozó, Pinelli Károly és Márzay Ottó dolgát. A kutatásukat nem csupán a helyiek gyanakvása nehezíti, hanem a mindent elfedő havazás is. És ahogy a hó egyre inkább betemeti a nyomokat, úgy bukkannak elő újabb és újabb holttestek - a sorozatgyilkost pedig mindenáron meg kell állítani.
Izgalmas, fordulatos könyv, kiemelkedően jó megfogalmazásokkal, abszolút váratlan végkifejlettel! Teljesen el tudtam merülni az 1920-as évek Magyarországának hangulatában, nagyon korhű környezetet teremtett a könyv - ilyen szempontból kicsit Zajácz Zoltán beütést éreztem olvasás közben. Kíváncsian várom a folytatást!
Igazi, csavaros krimi, számomra különlegesen otthonos környezetben. A nyelvezet néha szintén túl csavaros, de illik a történet stílusához. Őszi, téli estéken bekuckózáshoz nagyon jó olvasnivaló!
Végigrágtam magam rajta, de nem tetszett egyáltalán. Végig anakronisztikus a szóhasználat: idônként a szereplôk is modern szavakat használnak, de ha már mindentudó és mindenütt jelenlevô elbeszélônk van, akkor neki sem illik olyan szavakat használni, mint pl. "plasztikus", a káromkodások is máshogy hangzottak száz évvel ezelôtt, stb., stb., stb. A házastársak sem "önöztek" egymás között, kizárólag "magáztak", tessék utánanézni. Egyetlen jól felépített és megírt csavar van a könyvben, ezért kapja a második csillagot.
Az "És mindent betemet a hó" három erős vállalást helyez maga elé:
1. Hűen és szórakoztatóan bemutatni a száz évvel ezelőtti fővárost és a nemzetiségek lakta budai oldali agglomerációt. 2. Betekintést adni az első világháborút megjárt főhős hányattatott lelki világába és érzelmi hullámzással tarkított életébe. 3. Olyan gyilkossági nyomozást adni, ami hiteles a korszak kesze-kusza magyarságában és probléma nélkül összevethető az óhatatlanul is párhuzamba kerülő cinkotai bádogossal és martfűi rémmel.
Ez a regény pedig mindhármat mesterien teljesíti. Pinelli és Márzay dinamikája a magyar vígjátékok keserédes atmoszféráját idézi, a szerző profin navigálja az olvasót a számára ismerős településeken, a nyomozás pedig szerteágazó, realisztikus komplikációkkal találkozik, mind a gyanúsítottak, mind a rendőrség, mind a kapcsolódó bűncselekmények terén. A történet több fordulattal is operál, a végső fejezetek pedig letehetetlenné teszik az utolsó ötven oldalt.
A folytatás nem jöhet elég hamar, és őszintén remélem, hogy a magyar tévéipar felfigyel erre a remekbeszabott történetre, mert gyanús, hogy minden egyes olvasó szívesen látná sorozatként is a regényt.
(Hogy ne csak jókat mondjak: néhány szerkesztési hiba, idővonal-hiba és szóismétlés előfordul, illetve a Tündérben játszódó első jelenet indokolatlanul hamar szerepel a könyben, de ezeken kívül szerintem senki nem mondaná meg egykönnyen, hogy a szerző első regényéről van szó.)
Egyértelmű az öt csillagos értékelés, csak akkor fokoznám le négyessé, ha a folytatás valahogyan még ennél is jobban sikerül.
Imádtam, remélem sorozat lesz belőle! Itthon játszódó történelmi krimi, ráadásul a 20-as években, Budakeszi sváb közösségében. A környezetábrázolás, a hangulat, a stílus remek és a hideg tél még skandinávossá is teszi. A nyomozópáros jól kitalált, Pinelli a háborús sokktól kellően defektes, de a házasélete szimpatikus. Minden megvan benne, amit krimiben szeretek, és még a borító is telitalálat. Csak gratulálni tudok az elsőkönyves szerzőnek.