What do you think?
Rate this book
Minél kevesebb karácsonyt
Karneváli forgatagban követik egymást az események Bognár Péter regényében, ahol ismét Oktáv, a polgárőr próbálja kézben tartani a mindig szertefutó szálakat. Vajon sikerül-e átadni a polgárőrség vezetését fogadott fiának? Rendezheti-e a kapcsolatát a feleségével? Ráadásul a faluban lakó, Bognár nevű író is roppant gyanúsan viselkedik. Oktáv, a polgárőr önjelölt nyomozóként azonban nem az igazságot szeretné kideríteni, hanem a közösség nyugalmát fenntartani egy különösen nehéz időszakban: hiszen a karácsony is közeledik, amit mindenki a maga eszközeivel próbál átvészelni.
260 pages, Paperback
Published October 5, 2023
16 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 6 of 6 reviews
August 3, 2025
De mit őriz a polgárőr? A polgárt, hangzik a gyors, de felületes válasz. Hisz a szociológusok tudják jól, hogy a polgárság Magyarországon egy kiváltképp szűk réteg (ennek politikai következményeről most szó ne essék), akik például a honi vidéki lakosságnak csak egy igen jelentéktelen szeletét alkotják. Szóval a polgárőr őket bajosan őrizheti, hisz alig talál belőlük egyet-egyet mutatóba. De akkor mit őriz? Nos: azt az életvitelt, amit ő polgárinak képzelt el. A csendet, a rendet, a nyugalmat - magyarán a változatlanságot. Ilyen értelemben pedig a polgárőrt nem az igazság érdekli, ami amúgy is gyakran absztrakt és veszélyes mifenének bizonyul, hanem a feszültségmentes, langyos állóvíz biztosítása. Ebbe pedig nem fér bele valami japán csávó, aki csávó létére védőnői állásra pályázik, nyilván azért, hogy idegesítse a békés helybelieket és destabilizálja a közösséget. Meg nem fér bele az sem, hogy bizonyos idegenek idegen nyelven karattyoljanak, mert az meg ugye a pultoskisasszonyt zaklatja fel. A polgárőr feladata ezeknek az elemeknek az izolálása, tehát bizonyos értelemben: a valóság távol tartása. Mert nem az a baj, hogy rohadnak a dolgok. Hanem ha tudomást veszünk a rohadásról.
Bognár második regénye újabb ravasz fúziós krimi Oktávval, az ókorrajongó polgárőrrel, aki ismét mindenféle zűrzavaros ügybe keveredik. Hősünk és elbeszélőnk ezúttal is kellően groteszk figura, aki egyszerre irritatív és szerethető - ám ezúttal helyenként kifejezetten Frank Drebinre hajaz. (Talán mert szakmányban olyan gombát zabál, amit finoman szólva is hanyagul vizsgáltak be. És mert gyűlöli a karácsonyt, ami viszont settenkedve közelít, puttonyában a piros-zöld LED-füzérekkel, no meg az "All I Want For Christmas Is You" című nótával.) Ő áll neki felgöngyölíteni egy újabb rémes rejtélyt, ám az olvasó egyre nehezebben tudja eldönteni, hogy megfejteni vagy elkenni akarja-e a kérdéseket. Aztán itt van még Bognár úr is, az író, aki viszont ezúttal többet hallathatja a hangját - és ez jó. Jó azért, mert ennek örvén a másik Bognár úr (az igazi*) elrejthet a szövegben egy politikai szatírát (helyesebben: annak törmelékét), aminél jobbat szerintem régen olvastam. (Vagy tán soha.) És jó azért is, mert Bognár úr jelenléte káprázatosan kitágítja a szöveg értelmezési tartományát, mesteri metajátékot hozva létre. Ami azonban nem elnyomja Oktáv lehengerlően sajátos, ostobán okos monológjait, hanem kiegészíti és gazdagabbá teszi.
Szerintem már Bognár előző regényének is ott lett volna a helye az összes vonatkozó irodalmi lista legszűkebb elitjében - végzetes mulasztás, hogy nem volt ott. Mert tündökletes a nyelve, a játékossága, a következetessége. Ez a kötet pedig még rá is tesz egy lapáttal - ha lehet, még ravaszabb, még okosabb szerkezet, ami párbeszédet folytat a krimi és a kortárs irodalom toposzaival, egyszerre beteljesíti és kigúnyolja őket. Szóval: szinte tökéletes. Tessék elolvasni, megérdemli.
* Bááár... egy ilyen fineszes regény esetében kérdés, hogy ki az igazi: az, aki ír, vagy az, akit írnak.
Bognár második regénye újabb ravasz fúziós krimi Oktávval, az ókorrajongó polgárőrrel, aki ismét mindenféle zűrzavaros ügybe keveredik. Hősünk és elbeszélőnk ezúttal is kellően groteszk figura, aki egyszerre irritatív és szerethető - ám ezúttal helyenként kifejezetten Frank Drebinre hajaz. (Talán mert szakmányban olyan gombát zabál, amit finoman szólva is hanyagul vizsgáltak be. És mert gyűlöli a karácsonyt, ami viszont settenkedve közelít, puttonyában a piros-zöld LED-füzérekkel, no meg az "All I Want For Christmas Is You" című nótával.) Ő áll neki felgöngyölíteni egy újabb rémes rejtélyt, ám az olvasó egyre nehezebben tudja eldönteni, hogy megfejteni vagy elkenni akarja-e a kérdéseket. Aztán itt van még Bognár úr is, az író, aki viszont ezúttal többet hallathatja a hangját - és ez jó. Jó azért, mert ennek örvén a másik Bognár úr (az igazi*) elrejthet a szövegben egy politikai szatírát (helyesebben: annak törmelékét), aminél jobbat szerintem régen olvastam. (Vagy tán soha.) És jó azért is, mert Bognár úr jelenléte káprázatosan kitágítja a szöveg értelmezési tartományát, mesteri metajátékot hozva létre. Ami azonban nem elnyomja Oktáv lehengerlően sajátos, ostobán okos monológjait, hanem kiegészíti és gazdagabbá teszi.
Szerintem már Bognár előző regényének is ott lett volna a helye az összes vonatkozó irodalmi lista legszűkebb elitjében - végzetes mulasztás, hogy nem volt ott. Mert tündökletes a nyelve, a játékossága, a következetessége. Ez a kötet pedig még rá is tesz egy lapáttal - ha lehet, még ravaszabb, még okosabb szerkezet, ami párbeszédet folytat a krimi és a kortárs irodalom toposzaival, egyszerre beteljesíti és kigúnyolja őket. Szóval: szinte tökéletes. Tessék elolvasni, megérdemli.
* Bááár... egy ilyen fineszes regény esetében kérdés, hogy ki az igazi: az, aki ír, vagy az, akit írnak.
December 3, 2023
Jó meredek álzsáner-írás, melyben weird és rögvaló kéz a kézben lép fel, szórakoztat és hajat mereszt. Már az elején nyilvánvaló, hogy a szöveg itt mindenfélékre képes - a karácsonyi dekoráláson meditáló polgárőr hangja egyszerre választékos, nagylélegzetű, és döbbenetesen korlátolt. Ám klasszikus görög-római életrajzokból igyekszik kiigazodni az életben, és vaksin botladozó kollégáit is ezekkel igyekszik eligazítani.
Szóval lenne ebből egy gyönyörűséges blődli - ám lépten-nyomon minden befurcsul, gyanakodni kezdünk a gondos amatőrizmussal begyűjtött és olajban eltett nagy tömegű erdei gombákra melyek antihősünk elsődleges tápláléka: nem-e pottyan bele néha pár pelevini párducgalóca. Mindeközben közeleg a karácsony, és egy sor összefüggő, állatkínzós bűntény után nyomoznak, ez az öregedő és épphogy nem utálatos szivar, meg a két szótlan kollégája mellé felvett ifjú remény, a kölyök. Megjelenik még egy fiatal és mindenki által fantáziált rendőrnő-tanonc, akinek a barátja nem elég hogy félig japán, de még külföldi képesítéssel be is töltene a faluban üresen maradt, ám férfiember számára egyszerűen elképzelhetetlen szakmát. És ott az a Bognár nevű nagyon fura alak, aki úgymond író, és szintén nem kicsit gyanús. A metafikciós szál pedig egészen új nyelvi és tematikus területeket, poszt-NERes kultúrpolitikumot szürrealizál össze nekünk.
Van cselekmény is, de ami itt mindent visz az a fíling, a nyelv és a jelenetek. A hatás összetett és intenzív. Zavaróan élesek a realista vonások, a felismerhető vidéki élet és közösség, az elbeszélő neurotikus rendmániája és önáltatása, a néhol brutális vagy pornográf módon betörő tudatalatti. Ezt tudja a szatíra nagyon: az abszurditás úgy kidomborítja a valóságot, hogy már magától látszik gurulni. Mesteri könyv. Külön pontot ér decemberben elolvasni!
Szóval lenne ebből egy gyönyörűséges blődli - ám lépten-nyomon minden befurcsul, gyanakodni kezdünk a gondos amatőrizmussal begyűjtött és olajban eltett nagy tömegű erdei gombákra melyek antihősünk elsődleges tápláléka: nem-e pottyan bele néha pár pelevini párducgalóca. Mindeközben közeleg a karácsony, és egy sor összefüggő, állatkínzós bűntény után nyomoznak, ez az öregedő és épphogy nem utálatos szivar, meg a két szótlan kollégája mellé felvett ifjú remény, a kölyök. Megjelenik még egy fiatal és mindenki által fantáziált rendőrnő-tanonc, akinek a barátja nem elég hogy félig japán, de még külföldi képesítéssel be is töltene a faluban üresen maradt, ám férfiember számára egyszerűen elképzelhetetlen szakmát. És ott az a Bognár nevű nagyon fura alak, aki úgymond író, és szintén nem kicsit gyanús. A metafikciós szál pedig egészen új nyelvi és tematikus területeket, poszt-NERes kultúrpolitikumot szürrealizál össze nekünk.
Van cselekmény is, de ami itt mindent visz az a fíling, a nyelv és a jelenetek. A hatás összetett és intenzív. Zavaróan élesek a realista vonások, a felismerhető vidéki élet és közösség, az elbeszélő neurotikus rendmániája és önáltatása, a néhol brutális vagy pornográf módon betörő tudatalatti. Ezt tudja a szatíra nagyon: az abszurditás úgy kidomborítja a valóságot, hogy már magától látszik gurulni. Mesteri könyv. Külön pontot ér decemberben elolvasni!
July 25, 2025
3 és 4 csillag között lenne, ha azt lehetne adni, de a 4-et azért nem érte el nálam. A sztori még kevésbé volt nyomozásnak tekinthető, mint az első részben (ahogy erre maga a szöveg is utal), a "nyomozó" polgárőr még inkompetensebb, és a történések is még abszurdabbak, a paródia még egyértelműbb. A narrátor személyével való játék tovább bonyolódik, nekem legalábbis csak most esett le, hogy a fejezetek előtti rövid szövegeket ki írja, ahogy a beékelődő dőlt betűs részeket is. Az kifejezetten szórakoztató, amikor a "mise en abym", vagyis a narrációs szintek összekuszálódása a könyv végén a tetőfokára hág. Kíváncsi vagyok, a harmadik kötet után mennyire fog összeállni a kép, megnyugtató lesz-e a lezárás, lesz-e magyarázat a sok furcsaságra (különösen Bognár úr történetszálára).
December 5, 2023
Oktáv óriási figura, Bognár úr egy nem mindennapi író, de nálam az előző kötetet nem tudta überelni (:
July 18, 2024
Az elôzô óta föltornázódott a csillagszám egy erôs négyesre. Imádom a fôszereplô kioktató hangnembe burkolt tudatlanságát, és már az elsôben is imádtam Bognár urat. Várva-várom a folytatást.
July 28, 2024
Elmúlt a nyári hőség, oda a szaharai homokszitálás. A nap átengedte a világot a sötétségnek. Karácsony tájékán járunk, mindennek csak körvonala van, színes, fényes és sziporkázó körvonala, amit azonban nem tölt ki tartalom. Sötét űr tátong minden fényfüzér körül. Titokzatos, vészjósló madarak nehéz szárnya lengi be a vidéket. Mozgó-figyelő szolgálatot teljesítő polgárőrünk, Oktáv a depresszió legmélyebb bugyraiból, a lelkében-elméjében kavargó, tudatalattijából fel-feltörő káosz torzító tükrében szemléli ezt a szorongást keltő világot. És persze a rend rendíthetetlen őreként próbálja felvenni a harcot a világra zúduló, a belsőnél csöppet sem kevésbé félelmetes külső káosz ellen.
Bognár remek érzékkel szövi össze a különböző témákat, dimenziókat és eseményszálakat, a motívumok, szimbólumok és utalások sokaságát, az olvasó meg csak győzze bogozgatni őket. Nemcsak Oktáv félművelt, fontoskodó, válságokban botorkáló alakja telitalálat, hanem többek közt a cselekmény időpontjának megválasztása is, a karácsony, amelyben összesűrűsödik pogány és keresztény mítosz, amely lehetőséget ad egzisztenciális kérdéseken, látszat és valóság, forma és tartalom viszonyán való töprengésre vagy épp a fogyasztói társadalom bírálatára. Oktáv így már nemcsak a plutarkhoszi történetekkel példázódik, hanem maga köré bonyolítja az ókori és keresztény mitológia ezeregy elemét, babonák, hiedelmek, nagy várakozások és remények töltik ki éjjeleit és nappalait, álmait és rémálmait.
Ha valaki úgy gondolná, hogy nem lehet fokozni az előző kötet groteszk-szatirikus-parodisztikus vonalát, az nagyot téved. Lehet, sőt. Az önáltatások, téveszmék, a hazugságokban való lubickolás olyan fergeteges ámokfutásának lehetünk tanúi, hogy beleszédülünk. Oktáv alakja az elbeszélésben érvényesülő nézőpont és elbeszélői hang révén remek választás ennek megvalósítására.
Egyrészt Oktáv elbizonytalanító elbeszélése révén valóság és fikció határai elmosódnak, az elmeséltek hihetősége megkérdőjeleződik, és ha nem lenne elég Oktáv szűrője, ott van az egyre nagyobb szerepet kapó, önironikusan, Oktáv szemével kívülről megrajzolt Bognár úr, az író és az a metafikciós vonal, amely megfűszerezi az amúgy is ínyenceknek való narratívát, és az elbeszélésre, annak lehetőségeire, határaira, meg persze csapdáira irányítja a figyelmet.
Másrészt egy remek társadalomkritikát is kapunk, annak a hazugságba, önáltatásba és nem mellesleg bűnrészességbe süllyedt világnak a parodisztikus-szatirikus ábrázolását, amely a rend nevében kreál káoszt, eltüntet és elhallgat, bűnösben keres megváltót, demagógok propagandisztikus szócsöveként funkcionál, aprócska férfiúkat lát mindenkit markában tartó hatalmasoknak, ártalmatlan hétköznapi embereket rendet veszélyeztető gyanús elemeknek, egy olyan világét, amelyet összeesküvés-elméletek és irracionális félelmek irányítanak.
Itt jön képbe Bognár úr is a maga Minus bácsijával, a béke sirályával-kerecsensasával-sólymával, az Erő Központtal és a nagy kísértéssel, amelynek az író kitétetik. Merthogy a fent említett világ és vezetői a lábát lógató és a világ dolgain elmélkedő művészt is igyekeznek bedarálni, sőt, talán leginkább őt, meg mindazokat, akik letérnek a helyes útról, és elmélkedni és töprengeni kezdenek, meg ábrázolni a valót. De mi a való? Mi igaz és mi nem?
Igaz-e például, hogy a kezükben vagyunk, és azt csinálnak velünk, amit akarnak? Talán mégsem…
Minden (ön)irónia és komikum ellenére mintha a regény vége fele kezdenénk kievickélni a karácsonyból. Mintha a varjak, de a gyanús elemek sem lennének azok, mint aminek gondoltuk őket, mintha nem lenne annyira sötét az a sötét, talán még a fény is fel-felpislákol, még Oktáv lelkében és elméjében is. Persze ehhez kellett Bognár úr is. Tiszta szerencse, hogy vannak még Bognár urak.
A fenti értékelés írója a Merítés-díj próza zsűrijének tagja.
Bognár remek érzékkel szövi össze a különböző témákat, dimenziókat és eseményszálakat, a motívumok, szimbólumok és utalások sokaságát, az olvasó meg csak győzze bogozgatni őket. Nemcsak Oktáv félművelt, fontoskodó, válságokban botorkáló alakja telitalálat, hanem többek közt a cselekmény időpontjának megválasztása is, a karácsony, amelyben összesűrűsödik pogány és keresztény mítosz, amely lehetőséget ad egzisztenciális kérdéseken, látszat és valóság, forma és tartalom viszonyán való töprengésre vagy épp a fogyasztói társadalom bírálatára. Oktáv így már nemcsak a plutarkhoszi történetekkel példázódik, hanem maga köré bonyolítja az ókori és keresztény mitológia ezeregy elemét, babonák, hiedelmek, nagy várakozások és remények töltik ki éjjeleit és nappalait, álmait és rémálmait.
Ha valaki úgy gondolná, hogy nem lehet fokozni az előző kötet groteszk-szatirikus-parodisztikus vonalát, az nagyot téved. Lehet, sőt. Az önáltatások, téveszmék, a hazugságokban való lubickolás olyan fergeteges ámokfutásának lehetünk tanúi, hogy beleszédülünk. Oktáv alakja az elbeszélésben érvényesülő nézőpont és elbeszélői hang révén remek választás ennek megvalósítására.
Egyrészt Oktáv elbizonytalanító elbeszélése révén valóság és fikció határai elmosódnak, az elmeséltek hihetősége megkérdőjeleződik, és ha nem lenne elég Oktáv szűrője, ott van az egyre nagyobb szerepet kapó, önironikusan, Oktáv szemével kívülről megrajzolt Bognár úr, az író és az a metafikciós vonal, amely megfűszerezi az amúgy is ínyenceknek való narratívát, és az elbeszélésre, annak lehetőségeire, határaira, meg persze csapdáira irányítja a figyelmet.
Másrészt egy remek társadalomkritikát is kapunk, annak a hazugságba, önáltatásba és nem mellesleg bűnrészességbe süllyedt világnak a parodisztikus-szatirikus ábrázolását, amely a rend nevében kreál káoszt, eltüntet és elhallgat, bűnösben keres megváltót, demagógok propagandisztikus szócsöveként funkcionál, aprócska férfiúkat lát mindenkit markában tartó hatalmasoknak, ártalmatlan hétköznapi embereket rendet veszélyeztető gyanús elemeknek, egy olyan világét, amelyet összeesküvés-elméletek és irracionális félelmek irányítanak.
Itt jön képbe Bognár úr is a maga Minus bácsijával, a béke sirályával-kerecsensasával-sólymával, az Erő Központtal és a nagy kísértéssel, amelynek az író kitétetik. Merthogy a fent említett világ és vezetői a lábát lógató és a világ dolgain elmélkedő művészt is igyekeznek bedarálni, sőt, talán leginkább őt, meg mindazokat, akik letérnek a helyes útról, és elmélkedni és töprengeni kezdenek, meg ábrázolni a valót. De mi a való? Mi igaz és mi nem?
Igaz-e például, hogy a kezükben vagyunk, és azt csinálnak velünk, amit akarnak? Talán mégsem…
Minden (ön)irónia és komikum ellenére mintha a regény vége fele kezdenénk kievickélni a karácsonyból. Mintha a varjak, de a gyanús elemek sem lennének azok, mint aminek gondoltuk őket, mintha nem lenne annyira sötét az a sötét, talán még a fény is fel-felpislákol, még Oktáv lelkében és elméjében is. Persze ehhez kellett Bognár úr is. Tiszta szerencse, hogy vannak még Bognár urak.
A fenti értékelés írója a Merítés-díj próza zsűrijének tagja.
Displaying 1 - 6 of 6 reviews