Annyit emlegettem már szegény Coelhót, mégpedig nem feltétlenül hízelgő kontextusban, hogy gondoltam, olvasok tőle valamit*. És ez akadt a kezembe.
Tényleg érdemes az ajánlással kezdeni. "Leonardo Oiticicának, aki egy reggel Saint-Martinben meglátta, hogy a kjúdót gyakorlom, és felvetette e könyv ötletét." No most szinte látom magam előtt.
-Paulo, te meg mit művelsz azzal a nyíllal?
- Hát nyilazok. Vagy trendibben mondva: a kjúdó művészetében gyakorlom magam.
- De basszus, te ilyesmit tudsz, és még nem írtál belőle könyvet? Ez olyan, mintha a saját zsebedből lopnád ki a pénzt! Azonnal húzzál be az íróasztalodhoz, holnap reggelre kész legyél harminc oldalnyi limonádéval!
- Harminc oldal? Nem kevés az?
- Majd rakunk bele illusztációkat, és feltördeljük úgy 150 oldalra. Na, még mindig itt vagy? Tipli!
Különben azt kell mondjam, Coelho jól ír. Elegendő talentummal rendelkezik ahhoz, hogy százszor lerágott közhelyeket úgy írjon meg, mintha azokon maradt volna némi hús. Ez a keleti filozófiába hengergetett pihe-puha gügyögés az íjról meg a nyílról, amit jobb híján könyvnek kell neveznem, áll ötven százalék innen-onnan nyúlt falvédőidézetből, és ötven százalék semmitmondásból, de akkor is, a jó öreg C. zseniális. Az egészet olyan finom homályossággal írja meg, hogy komolyan, néha még én is azt hittem, jelent valamit ez az egész. És hát biztos jelent is valamit - valakinek. Annak, aki annyira szeretne Nagy Tanítókra lelni, hogy tárt karokkal fogadja azt, aki kellő határozottsággal adja elő magát. És C. nagyon elő tudja adni magát, ellentétben mondjuk az akadémiai professzorok és vakcinakutatók jelentős részével. Ráadásul az van, hogy ez az olvasó (az Örök Tanítvány, aki vágyik arra, hogy a bölcs szép szavai úgy mossák le róla a világ szennyét, mintha slaggal veretné végig magát), szóval ez az olvasó nyugodtan hivatkozhat arra, C. valóban zseni kell legyen, hisz ha nem lenne az, akkor ugyan miképp kereshetné dögre magát azzal, hogy zseniségeket mond? A pénz beszél, a kutya meg hadd ugasson. Eme érv előtt pedig nekem is meg kell hajolnom. Bár halkan megjegyzem, ha C. zseni is, zsenialitása nem a világ megértésében nyilvánul meg, hanem abban, hogy tökéletesen átlátja, mi mozgatja azt a speciális olvasót, aki szomjúhozik mindenre, ami kulcsot kínál neki az egyre bonyolultabb világhoz. És tökéletesen tudja azt is, hogy lehet legombolni róla 3500 forintot. Végül is ez egy igen hasznos képesség, valljuk meg.
* Vagy húsz éve már, hogy Coelhót olvastam. Az Alkimistát, amit bitang nagy blöffnek tartok, olyan nagy blöffnek, hogy az már-már becsülendő, és a Tizenegy perc-et, amit asszem nem utáltam, de semmire nem emlékszem belőle.