What do you think?
Rate this book
Elviszlek Amerikába
1916. Egy cinkotai ház udvarán szörnyű bűntettek nyomára, bádoghordókban oszló női holttestekre bukkannak. A gyilkosságok egymást keresztező szálainak, a tettes, Kiss Béla és áldozatai sorsának az esténként összegyűlő helyiek és a faluba látogató érintettek erednek utána. Beszámolóikkal, szilánkos történeteikkel, heves szóváltásaikkal elsősorban mégis önmagukról, előítéleteikről, a közösség kegyetlenségéről adnak dermesztő látleletet.
1917. Az elmeklinikán a törvényszéki idegorvos, Morvay Ernő a sorozatgyilkos profilján dolgozik. Akárcsak pártfogoltja, a fiatal Bács Géza, a professzor maga is saját démonaival hadakozik, és eközben nem figyel a függőségeit féken tartani képtelen segédorvos új páciensére.
1937. A fiatal, csalódott Mária a rákosszentmihályi szülői házból Pestre utazik, hogy ott kezdjen új életet egy társkereső hirdetésben ismerkedő, soha nem látott férfi oldalán.
Nagy Gabriella leleményesen szőtt, a korszakról impozáns tárgyi és nyelvi tudást mozgató háromfejezetes regényének főhőse maga a pusztító szenvedély. Az őrülettel nemegyszer határos vágyak és becsvágyak éppúgy áthatják az orvost, mint betegét, a gyilkost, mint csapdájába a jobb élet reményében, a szerelem delejes izgalmában besétáló áldozatát, de még az utánuk nyomozókat is. A szerző példás hitelességgel és feszültséggel rajzolja elénk a saját korukkal, valóságukkal soha meg nem békülőket, a falujukból, országukból, sorsukból elvágyódókat. A legnyugtalanítóbb pedig az, hogy a legkevésbé sem idegenek.
1917. Az elmeklinikán a törvényszéki idegorvos, Morvay Ernő a sorozatgyilkos profilján dolgozik. Akárcsak pártfogoltja, a fiatal Bács Géza, a professzor maga is saját démonaival hadakozik, és eközben nem figyel a függőségeit féken tartani képtelen segédorvos új páciensére.
1937. A fiatal, csalódott Mária a rákosszentmihályi szülői házból Pestre utazik, hogy ott kezdjen új életet egy társkereső hirdetésben ismerkedő, soha nem látott férfi oldalán.
Nagy Gabriella leleményesen szőtt, a korszakról impozáns tárgyi és nyelvi tudást mozgató háromfejezetes regényének főhőse maga a pusztító szenvedély. Az őrülettel nemegyszer határos vágyak és becsvágyak éppúgy áthatják az orvost, mint betegét, a gyilkost, mint csapdájába a jobb élet reményében, a szerelem delejes izgalmában besétáló áldozatát, de még az utánuk nyomozókat is. A szerző példás hitelességgel és feszültséggel rajzolja elénk a saját korukkal, valóságukkal soha meg nem békülőket, a falujukból, országukból, sorsukból elvágyódókat. A legnyugtalanítóbb pedig az, hogy a legkevésbé sem idegenek.
272 pages, Paperback
Published January 1, 2023
1 person is currently reading
10 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 3 of 3 reviews
November 7, 2023
Rögtön nyitásnak kapunk hét cinkhordót, benne hét női hullával - hát ez olyasvalami, amire még Nesbø is csak kapkodná a levegőt. A tettes személyére is hamar fény derül, kár, hogy őkelme felszívódott valahol az első világháború frontvonalában. Telivér kriminek indul tehát, csak épp nem marad az. Ugyanis hamarosan azon kapjuk magunkat, hogy Vargyasné Balla Euzébia lakásában vagyunk, aki puszta pletykaéhségből összetrombitálta az érintetteket, köztük az áldozatok rokonságát. Akik aztán el is kezdik mondani a magukét, szavaikban pedig életre kelnek a halottak, és pont mint Arany "Hídavatás"-ában, ellejtenek az olvasó szeme előtt, mielőtt visszazuhannak a semmibe. Egyfajta szimbolista balladává válik a szöveg, ahol az egész gyilkosságsorozat megszűnik valós esemény lenni, inkább a nőkre leselkedő veszélyek metaforájává válik. Ebben az olvasatban Kiss Béla, a sorozatgyilkos voltaképpen a megnyomorító társadalom, Euzébia pedig - a maga prosztó beszólásaival - a részvétlen, áldozathibáztató közhangulat jelképe. Érteni vélem az ideát, és elméletben támogatom is, csak valahogy túl van gondolva ez az egész. A balladai repetitivitás, a valószerűtlenség valahogy eltávolít az áldozatoktól - tán az író általánosításra törekvése akadályozza meg, hogy egyéni fájdalmukat átérezzem.
A második rész éles váltást hoz: egy pszichiátriai intézetben vagyunk, ahol Morvay, a Lombroso-mániás doktor próbál meg profilt alkotni Kiss Béláról, hátha ezzel előrelendíti a holtpontra jutott nyomozást. Itt Nagy (ahogy látom) többet markol, mert kevesebbet akar fogni. Alapvetően két szinten bonyolítja a dolgokat: van a nyomozás, és van az intézet fojtó légköre. A szerző remekül megragadja a hely atmoszféráját, a betegek kiszolgáltatottságát, miközben szemmel láthatóan komolyabban veszi, hogy itt konkrét, nem pedig szimbolikus bűncselekményekről van szó. Ha az előző szakasz uszkve három csillagot ért nálam, akkor ez mondjuk négy és felet. Szóval ezen a ponton még bármi lehetett.
Aztán jött a harmadik etap, ami kicsit visszarántott a földre. Itt Nagy ugrik 20 évet, a második világháború előestéjén vagyuk, és - ó, borzalom! - a Béla még mindig él, és a sötétből kukucskál kifelé, ajkán beteg vigyor. No most én bevallom, ennek a résznek a koncepcióját nem nagyon értettem. Bizonyos tekintetben persze kitágítja a regény univerzumát, közelebb hozza Bélát (bár a Bélát inkább nem kéne közelebb hozni, kösz, inkább ássuk csak el a kert végibe, aztán költözzünk el a Bahamákra), és közelebb hoz egy áldozat-aspiránst is, ilyen értelemben tehát gazdagítja a cselekményt. Ugyanakkor mintha nem tudná, pontosan mit is kezdjen ezzel a felállással, amitől nekem az az érzésem, hogy a szöveg egyszerre lesz túl sok és túl kevés. Nem szolgáltat igazságot, nem is zaklat fel, nem tudtam mit kezdeni vele.
Azért kifejezetten érdekes könyv ám, még ha úgy is tűnik, hogy fanyalgok. Sajátságos, sőt: üdítő írói víziók mozgatják, amelyeket értékelek, még ha a megvalósítástól nem is dobtam hátast.
A második rész éles váltást hoz: egy pszichiátriai intézetben vagyunk, ahol Morvay, a Lombroso-mániás doktor próbál meg profilt alkotni Kiss Béláról, hátha ezzel előrelendíti a holtpontra jutott nyomozást. Itt Nagy (ahogy látom) többet markol, mert kevesebbet akar fogni. Alapvetően két szinten bonyolítja a dolgokat: van a nyomozás, és van az intézet fojtó légköre. A szerző remekül megragadja a hely atmoszféráját, a betegek kiszolgáltatottságát, miközben szemmel láthatóan komolyabban veszi, hogy itt konkrét, nem pedig szimbolikus bűncselekményekről van szó. Ha az előző szakasz uszkve három csillagot ért nálam, akkor ez mondjuk négy és felet. Szóval ezen a ponton még bármi lehetett.
Aztán jött a harmadik etap, ami kicsit visszarántott a földre. Itt Nagy ugrik 20 évet, a második világháború előestéjén vagyuk, és - ó, borzalom! - a Béla még mindig él, és a sötétből kukucskál kifelé, ajkán beteg vigyor. No most én bevallom, ennek a résznek a koncepcióját nem nagyon értettem. Bizonyos tekintetben persze kitágítja a regény univerzumát, közelebb hozza Bélát (bár a Bélát inkább nem kéne közelebb hozni, kösz, inkább ássuk csak el a kert végibe, aztán költözzünk el a Bahamákra), és közelebb hoz egy áldozat-aspiránst is, ilyen értelemben tehát gazdagítja a cselekményt. Ugyanakkor mintha nem tudná, pontosan mit is kezdjen ezzel a felállással, amitől nekem az az érzésem, hogy a szöveg egyszerre lesz túl sok és túl kevés. Nem szolgáltat igazságot, nem is zaklat fel, nem tudtam mit kezdeni vele.
Azért kifejezetten érdekes könyv ám, még ha úgy is tűnik, hogy fanyalgok. Sajátságos, sőt: üdítő írói víziók mozgatják, amelyeket értékelek, még ha a megvalósítástól nem is dobtam hátast.
July 3, 2024
Thriller, extrém nőirodalom, kísérleti álzsáner, vagy mi volt ez, nem tudom megmondani pontosan. Bonyolult könyv.
Három része van. Más-másképpen működnek. Az összetartó kapocs, az a Béla, aki hát egy szörnyeteg, igazi rémregénybe való. Ott kezdődik a könyv, hogy megtalálják a telephelyét Cinkotán, néhány hordóba hegesztett nőmaradványt. Ami még ennél is jóval érdekesebb, az ahogyan ebből történetet alkot egy összeverődő élményfeldolgozó csoport: rokonok, munkatársak, távolibb ismerősök, katasztrófaturisták. (Az eset tök nyilvános, a hatóságoknak pont kapóra jön a nem épp kedvező háborús hírek háttérbe szorításához. Aztán valahogy elmulasztják felgönygyölíteni, ezért lett hosszabb a cselekmény számlálatlan nőáldozat életén áthasító timeline-ja) Vargyasné úgy csap le az alkalomra, mintha egész életében erre a szeánszra készült volna. És valóban szeánsz lesz, de nem médiumos értelemben: egy egészen demokratikus kibeszélőfórum, amolyan valóságshow, ahol mindenki szót kap, műsoridőt. Ez szép és nagyon tetszett, bár a cselekmény horror. Rengeteg társadalmi hátteret kapunk, érdekesen és kiszámíthatatanul összedobva. Ráadásul ez, ahogyan emberek történetet farigcsálnak, nekem bazi érdekes, és jó megoldás volt, hogy a közösen összetákolt történet mint olyan tényszerűtlen, de tényeken alapszik, és közösségi igényeket is kifejez.
Aztán jün a második rész, sokkal kevésbé volt komfortos. Századeleji elmegyógyintézet, túlpörgő mániákus pszichiáter csávók egymásra licitálnak a kattantságban, kezük ügyében minden elképzelhető ósdi és nagyrészt káros terápiás eljárás meg elmélet, na meg egy kompletten felszerelt intézmény ápolósmasszerokkal meg minden. Brrr. Egy túlélő áldozat körül szerencsétlenkednek, egy idő után csak nézem, hogy ez a két bohóc hogyan bír egyáltalán a a rácsok vidámabb felén maradni. Sötét, groteszk, rengeteg droggal szétcsapott jelenetek. Végül próbáltam szatírának olvasni, az még működött - amúgy nagyon nehézkes ez a sok szétírt és túlpörgetett pszeudotudományos, totáláis tévutakon barangoló nyünnyögés. Közben néha részletek tűnnek fel a megoldandó (?) bűntényből, de hát ezek a saját gyógyszeradagjukat sem igen találják el két frenológiai okfejtés között. Szegény betegek, és szegény mindenki!
Aztán jön a harmadik rész, nagy nehezen eljutottam ide, de minek. Egy újabb áldozatforma nő (ezeket csak úgy futószalagon szállítja, teljesen hihető módon, a cselekmény) a maga szerencsétlen életével, amit lehet sajnálni, csak sajnos nagyon nagydepressziós és ez annyira érzékletes, és huzamos, hogy nagyészt átlapozom, mert őszintén nem nagyon érdekelnek a depressziós lélek belső folyamatai, még annyira sem mint a frenológiai fantáziák a zártosztályos profnál. De aztán fordul a cselekmény, áldozat a ragadozó elé lesz vetve, lehet izgulni, hogy most akkor mi lesz. Szpojler: nemtom mi lesz. A kérdés maga a probléma. És nem értem, minek szenvedtük végig ezt az egészet, kicsit becsapva érzem magam.
Vagyis az első résztől kaptam is valamit és szórakoztató is volt, a második rész már inkább csak adott valamit de főleg kellemetlenül volt érdekes. Az utolsó meg nettó brutália, amit se nem élveztem, se nem tudtam igazán mit kezdeni vele.
Amúgy a tanulság, amit levontam, hogy a nőknek sorozatgyilkosok nélkül is szar, a házasságról meg mindenki gondoljon amit akar és hát csinálja jobban - de a házassági apróhirdetés mint olyan, az bizony egy totál no-go.
Három része van. Más-másképpen működnek. Az összetartó kapocs, az a Béla, aki hát egy szörnyeteg, igazi rémregénybe való. Ott kezdődik a könyv, hogy megtalálják a telephelyét Cinkotán, néhány hordóba hegesztett nőmaradványt. Ami még ennél is jóval érdekesebb, az ahogyan ebből történetet alkot egy összeverődő élményfeldolgozó csoport: rokonok, munkatársak, távolibb ismerősök, katasztrófaturisták. (Az eset tök nyilvános, a hatóságoknak pont kapóra jön a nem épp kedvező háborús hírek háttérbe szorításához. Aztán valahogy elmulasztják felgönygyölíteni, ezért lett hosszabb a cselekmény számlálatlan nőáldozat életén áthasító timeline-ja) Vargyasné úgy csap le az alkalomra, mintha egész életében erre a szeánszra készült volna. És valóban szeánsz lesz, de nem médiumos értelemben: egy egészen demokratikus kibeszélőfórum, amolyan valóságshow, ahol mindenki szót kap, műsoridőt. Ez szép és nagyon tetszett, bár a cselekmény horror. Rengeteg társadalmi hátteret kapunk, érdekesen és kiszámíthatatanul összedobva. Ráadásul ez, ahogyan emberek történetet farigcsálnak, nekem bazi érdekes, és jó megoldás volt, hogy a közösen összetákolt történet mint olyan tényszerűtlen, de tényeken alapszik, és közösségi igényeket is kifejez.
Aztán jün a második rész, sokkal kevésbé volt komfortos. Századeleji elmegyógyintézet, túlpörgő mániákus pszichiáter csávók egymásra licitálnak a kattantságban, kezük ügyében minden elképzelhető ósdi és nagyrészt káros terápiás eljárás meg elmélet, na meg egy kompletten felszerelt intézmény ápolósmasszerokkal meg minden. Brrr. Egy túlélő áldozat körül szerencsétlenkednek, egy idő után csak nézem, hogy ez a két bohóc hogyan bír egyáltalán a a rácsok vidámabb felén maradni. Sötét, groteszk, rengeteg droggal szétcsapott jelenetek. Végül próbáltam szatírának olvasni, az még működött - amúgy nagyon nehézkes ez a sok szétírt és túlpörgetett pszeudotudományos, totáláis tévutakon barangoló nyünnyögés. Közben néha részletek tűnnek fel a megoldandó (?) bűntényből, de hát ezek a saját gyógyszeradagjukat sem igen találják el két frenológiai okfejtés között. Szegény betegek, és szegény mindenki!
Aztán jön a harmadik rész, nagy nehezen eljutottam ide, de minek. Egy újabb áldozatforma nő (ezeket csak úgy futószalagon szállítja, teljesen hihető módon, a cselekmény) a maga szerencsétlen életével, amit lehet sajnálni, csak sajnos nagyon nagydepressziós és ez annyira érzékletes, és huzamos, hogy nagyészt átlapozom, mert őszintén nem nagyon érdekelnek a depressziós lélek belső folyamatai, még annyira sem mint a frenológiai fantáziák a zártosztályos profnál. De aztán fordul a cselekmény, áldozat a ragadozó elé lesz vetve, lehet izgulni, hogy most akkor mi lesz. Szpojler: nemtom mi lesz. A kérdés maga a probléma. És nem értem, minek szenvedtük végig ezt az egészet, kicsit becsapva érzem magam.
Vagyis az első résztől kaptam is valamit és szórakoztató is volt, a második rész már inkább csak adott valamit de főleg kellemetlenül volt érdekes. Az utolsó meg nettó brutália, amit se nem élveztem, se nem tudtam igazán mit kezdeni vele.
Amúgy a tanulság, amit levontam, hogy a nőknek sorozatgyilkosok nélkül is szar, a házasságról meg mindenki gondoljon amit akar és hát csinálja jobban - de a házassági apróhirdetés mint olyan, az bizony egy totál no-go.
June 2, 2024
1916. májusában egy cinkotai házba új bérlő érkezik, rendbe teszik a fészert, és felfeszítik az itt bűzölgő hordókat. Senki nem sejtette, hogy a korábbi bérlő, egy bádogos, aki éveken keresztül ott lakott, egy sorozatgyilkos volt. Márpedig a Kiss Béla portáján lelt 7 hordóban 1-1 halott nőt talált a hatóság. Az eset felbolygatta Cinkotát, Budapestet, de az egész országot is.
“Ember legyen a talpán, ki a valót kihámozza.”
Vargyasné Balla Euzébia vállalkozik rá, hogy egy rendhagyó szeánsz keretében meghallgassa azokat, akik ismerték a nőgyilkos férfit, vagy az áldozatokat. Az özvegy szipirtyó élvezettel hallgatta az elkeserítő női sorsokat, akik a bádogos horizontjába kerültek. Elborzadva olvastam ezeket a történeteket, amelyek sorrendje az ismeretlen logika szerinti lajstromba vett hordók számozási sorrendjét követte. Részletes személyiség leírásával, a korhű mondatfordulatokkal, kifejezésekkel gazdagított tragikus történetek meglehetősen begyűrtek olvasás közben. Több szadista, beteges, durva jelenet megviselt. Kiss Béla vélt vagy valós rémtetteit ismerjük meg, valamint életének lehetséges körülményeit.
A második fejezet egy elmegyógyintézetben játszódik 1917-ben, ahol Morvay professzor a gyilkos profilján dolgozik, miközben beosztottja, és egyébként beteg morfinista Bán doktor egy ismeretlen elmeháborodott nő kezelését vállalta el. Akkoriban a pszichiátriai kezelés nem volt mindig kíméletes, de ami itt történt a nővel az elképesztően felháborító, ám nem elképzelhetetlen. A kiszolgáltatott beteg a legsebezhetőbb.
A harmadik részben egy idős nő feljegyzéseiből kibontakozik egy nagyon rosszul elsült, házassági újsághirdetés segítségével létrejött találkozó.
Mindhárom fejezeten végigvonul Kiss Béla sejtelmes, beteges, gyilkos ösztöne. Három különböző időben és stílusban írta a szerző. Az elsőben izgalmasan gyomorforgató volt a történet, a nyelvhasználat nagyon autentikus, és ez nagyot dobott a szövegen, az intézeti szöveg tele volt szakmai, korabeli, pszichiátriai szakszóval, de teljesen emészthető módon. Számomra kicsit vontatottabb volt a lassúbb cselekmény miatt, bár volt néhány durva, megdöbbentő jelenet.
Talán a harmadik volt a gyengébb szöveg, az viszont a helyszín miatt volt nekem izgalmas, mert én is Rákosszentmihályon lakom. Újra egy jó kis várostörténet kemény krimibe ágyazva.
“Ember legyen a talpán, ki a valót kihámozza.”
Vargyasné Balla Euzébia vállalkozik rá, hogy egy rendhagyó szeánsz keretében meghallgassa azokat, akik ismerték a nőgyilkos férfit, vagy az áldozatokat. Az özvegy szipirtyó élvezettel hallgatta az elkeserítő női sorsokat, akik a bádogos horizontjába kerültek. Elborzadva olvastam ezeket a történeteket, amelyek sorrendje az ismeretlen logika szerinti lajstromba vett hordók számozási sorrendjét követte. Részletes személyiség leírásával, a korhű mondatfordulatokkal, kifejezésekkel gazdagított tragikus történetek meglehetősen begyűrtek olvasás közben. Több szadista, beteges, durva jelenet megviselt. Kiss Béla vélt vagy valós rémtetteit ismerjük meg, valamint életének lehetséges körülményeit.
A második fejezet egy elmegyógyintézetben játszódik 1917-ben, ahol Morvay professzor a gyilkos profilján dolgozik, miközben beosztottja, és egyébként beteg morfinista Bán doktor egy ismeretlen elmeháborodott nő kezelését vállalta el. Akkoriban a pszichiátriai kezelés nem volt mindig kíméletes, de ami itt történt a nővel az elképesztően felháborító, ám nem elképzelhetetlen. A kiszolgáltatott beteg a legsebezhetőbb.
A harmadik részben egy idős nő feljegyzéseiből kibontakozik egy nagyon rosszul elsült, házassági újsághirdetés segítségével létrejött találkozó.
Mindhárom fejezeten végigvonul Kiss Béla sejtelmes, beteges, gyilkos ösztöne. Három különböző időben és stílusban írta a szerző. Az elsőben izgalmasan gyomorforgató volt a történet, a nyelvhasználat nagyon autentikus, és ez nagyot dobott a szövegen, az intézeti szöveg tele volt szakmai, korabeli, pszichiátriai szakszóval, de teljesen emészthető módon. Számomra kicsit vontatottabb volt a lassúbb cselekmény miatt, bár volt néhány durva, megdöbbentő jelenet.
Talán a harmadik volt a gyengébb szöveg, az viszont a helyszín miatt volt nekem izgalmas, mert én is Rákosszentmihályon lakom. Újra egy jó kis várostörténet kemény krimibe ágyazva.
Displaying 1 - 3 of 3 reviews