What do you think?
Rate this book
Néhány szabály a boldogsághoz
„Helló, emberek! Üdvözlünk az életetek új fejezetében! Itt vagytok?”
Két nő – két történet
A változás korában – a kötet első novellaciklusában – egy ötvenes éveinek közepén járó nő mindennapi életének epizódjai tárulnak fel: küzdelme a magánnyal, az öregedéssel hol keserűen, hol iróniával vagy éppen tárgyszerű távolságtartással jelenik meg. A múló idő nyomokat hagy, sebeket ejt a testben és a lélekben, és számvetésre készteti az elbeszélések hősét, aki mindeközben könyörtelenül szembesül a társadalom és a szépségipar kínálta divatos és olcsó megoldási stratégiák kudarcaival.
A második, Mi ketten című ciklus egy középkorú nő és egy roma lány összefonódó történetét kettejük egymásnak címzett monológjaiban meséli el. A fővárosi értelmiségi Emma egy vidéki roma családot támogat: éveken át próbálja segíteni a legkisebb lányt, Dalmát a tanulásban, munkában és később a családalapításban is. Végül Emma komolyan vállalt szolidaritása és empátiája sem tudja kiállni a próbát a lassan kontrollálhatatlanná váló eseményekkel szemben. Minden szándék és akarat ellenére képtelen megállítani a zuhanást.
Két nő – két történet
A változás korában – a kötet első novellaciklusában – egy ötvenes éveinek közepén járó nő mindennapi életének epizódjai tárulnak fel: küzdelme a magánnyal, az öregedéssel hol keserűen, hol iróniával vagy éppen tárgyszerű távolságtartással jelenik meg. A múló idő nyomokat hagy, sebeket ejt a testben és a lélekben, és számvetésre készteti az elbeszélések hősét, aki mindeközben könyörtelenül szembesül a társadalom és a szépségipar kínálta divatos és olcsó megoldási stratégiák kudarcaival.
A második, Mi ketten című ciklus egy középkorú nő és egy roma lány összefonódó történetét kettejük egymásnak címzett monológjaiban meséli el. A fővárosi értelmiségi Emma egy vidéki roma családot támogat: éveken át próbálja segíteni a legkisebb lányt, Dalmát a tanulásban, munkában és később a családalapításban is. Végül Emma komolyan vállalt szolidaritása és empátiája sem tudja kiállni a próbát a lassan kontrollálhatatlanná váló eseményekkel szemben. Minden szándék és akarat ellenére képtelen megállítani a zuhanást.
232 pages, Hardcover
Published January 1, 2023
2 people are currently reading
13 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 4 of 4 reviews
October 11, 2023
Brit tudósok bebizonyították, hogy ha tudatáram-prózát olvasok, azt rendszerint dupla annyinak érzem, mint a nem tudatáram-prózát. Amiből következik, hogy mivel ebben a kötetben két tudatáram-prózával operáló kisregény búvik meg, én most úgy érzem, négyet olvastam el. És egyik se tetszett.
Nevezzük mondjuk "tóthkrisztinásodásnak" azt a folyamatot, amikor egy próza elsősorban az olvasói empátiából akar megélni. Abból, hogy mi irodalomszeretők alapvetően kíváncsiak vagyunk, szeretünk belebújni mások bőrébe - még akkor is, ha ez a bőr kényelmetlen. Hajlamosak vagyunk együtt érezni embertársainkkal, sőt: ezt morális kötelességünknek is érezzük. Ezek a szövegek pedig felkínálnak nekünk egy kellően kényelmetlen azonosulási lehetőséget, közel hoznak valakit, akinek nem jó, ezzel pedig lehetővé teszik, hogy laboratóriumi körülmények között élhessük ki empátiánkat. Egyfajta mintát adnak a megfelelő társadalmi viselkedésből, arra inspirálnak minket, hogy a könyvben, e demóverzióban tesztelt érzéseket gyakoroljuk majd a való életben is*.
Szóval fontosak az ilyen könyvek, igen. Fontos, hogy Babarczy bevezet minket egy 50 éves nő személyes terébe, és az meg még fontosabb, hogy a második szövegben egy cigánylány sorsába merülhetünk el. Fontos könyv tehát - de nem jó. Elsősorban azért, mert pont Tóth megmutatta, hogy röviden, 4-6 oldalban fel lehet ébreszteni ezt az empátiát. Megragadva egyetlen pillanatot, egyetlen motívumot, és abba belesűríteni mindazt, amitől megértünk egy egész kilátástalan életet. Az a benyomásom, hogy amikor Babarczy ezt a feladatot bő száz oldalban végzi el, igazából nem árul el az elbeszélőiről többet, mint Tóth a maga elbeszéléseiben - csak hosszabban mond el ugyanannyit. Sőt: kevesebbet. És itt bontanám ki, mi bajom is van nekem a tudatáram-prózával. Hát az, hogy úgy látom, egy csomó szerző arra használja fel, hogy a nagy semmit felhabosítsa vele. Mert a tudatáram-próza remek eszköz, hogy az író elengedhesse a gyeplőt, kóborolhasson önfeledten a vizes síkon, ami az elbeszélő belső világának metaforája, eljátssza, mélységeket jár meg, holott nem halad előre egy tapodtat sem**. Ez pedig különösen feltűnő, ha a választott elbeszélő hangját az író nem képes hitelesen intonálni - tehát nem csak nem haladunk sehova, hanem még azt se hisszük el, hogy a világ, ahol egy helyben járunk, valódi. És ami azt illeti, a második kisregényben pont így éreztem magam.
* Aztán persze van olyan is, hogy az empátiaregény nem felkészít a valódi társadalmi helyzetekre, hanem helyettesíti azokat. Ilyenkor az olvasó elolvas egy ilyen szöveget, meghatódik magán, és részéről le van zárva az ügy.
** Kiegészítés, másnapi átolvasás után: első mérgemben ilyenkor hajlamos vagyok úgy érezni, az író direkt az én időmet akarja rabolni, de természetesen nem erről van szó. Neki az általa teremtett fiktív szereplő fontos, a benne való kóborlás a kettejük közti kapcsolat megerősítése - nem csoda, ha a szerző ilyenkor elfelejti, hogy ennek végigkísérése az olvasó számára nem feltétlenül ugyanolyan jelentőségű, mint neki.
Nevezzük mondjuk "tóthkrisztinásodásnak" azt a folyamatot, amikor egy próza elsősorban az olvasói empátiából akar megélni. Abból, hogy mi irodalomszeretők alapvetően kíváncsiak vagyunk, szeretünk belebújni mások bőrébe - még akkor is, ha ez a bőr kényelmetlen. Hajlamosak vagyunk együtt érezni embertársainkkal, sőt: ezt morális kötelességünknek is érezzük. Ezek a szövegek pedig felkínálnak nekünk egy kellően kényelmetlen azonosulási lehetőséget, közel hoznak valakit, akinek nem jó, ezzel pedig lehetővé teszik, hogy laboratóriumi körülmények között élhessük ki empátiánkat. Egyfajta mintát adnak a megfelelő társadalmi viselkedésből, arra inspirálnak minket, hogy a könyvben, e demóverzióban tesztelt érzéseket gyakoroljuk majd a való életben is*.
Szóval fontosak az ilyen könyvek, igen. Fontos, hogy Babarczy bevezet minket egy 50 éves nő személyes terébe, és az meg még fontosabb, hogy a második szövegben egy cigánylány sorsába merülhetünk el. Fontos könyv tehát - de nem jó. Elsősorban azért, mert pont Tóth megmutatta, hogy röviden, 4-6 oldalban fel lehet ébreszteni ezt az empátiát. Megragadva egyetlen pillanatot, egyetlen motívumot, és abba belesűríteni mindazt, amitől megértünk egy egész kilátástalan életet. Az a benyomásom, hogy amikor Babarczy ezt a feladatot bő száz oldalban végzi el, igazából nem árul el az elbeszélőiről többet, mint Tóth a maga elbeszéléseiben - csak hosszabban mond el ugyanannyit. Sőt: kevesebbet. És itt bontanám ki, mi bajom is van nekem a tudatáram-prózával. Hát az, hogy úgy látom, egy csomó szerző arra használja fel, hogy a nagy semmit felhabosítsa vele. Mert a tudatáram-próza remek eszköz, hogy az író elengedhesse a gyeplőt, kóborolhasson önfeledten a vizes síkon, ami az elbeszélő belső világának metaforája, eljátssza, mélységeket jár meg, holott nem halad előre egy tapodtat sem**. Ez pedig különösen feltűnő, ha a választott elbeszélő hangját az író nem képes hitelesen intonálni - tehát nem csak nem haladunk sehova, hanem még azt se hisszük el, hogy a világ, ahol egy helyben járunk, valódi. És ami azt illeti, a második kisregényben pont így éreztem magam.
* Aztán persze van olyan is, hogy az empátiaregény nem felkészít a valódi társadalmi helyzetekre, hanem helyettesíti azokat. Ilyenkor az olvasó elolvas egy ilyen szöveget, meghatódik magán, és részéről le van zárva az ügy.
** Kiegészítés, másnapi átolvasás után: első mérgemben ilyenkor hajlamos vagyok úgy érezni, az író direkt az én időmet akarja rabolni, de természetesen nem erről van szó. Neki az általa teremtett fiktív szereplő fontos, a benne való kóborlás a kettejük közti kapcsolat megerősítése - nem csoda, ha a szerző ilyenkor elfelejti, hogy ennek végigkísérése az olvasó számára nem feltétlenül ugyanolyan jelentőségű, mint neki.
August 23, 2024
Hát, ez nem volt jó, pláne a második szöveg.
Read
June 20, 2024A változás kora **** Mi ketten *****
January 1, 2025
Hát ez nem volt jó :(
Displaying 1 - 4 of 4 reviews