"Kapcsolatokat persze lehet kötni. De minek.. Ha az ember ismeri a Sinfonia Concertantét, akkor nem hallgatja esetenként a Boci, boci tarkát, csak mert az is hangjegyekből all."
Némi hátrányból indultam a könyvvel, mert nem olvastam még a Férfiidők lányregényét, tartottam tőle, hogy így mennyire lesz olvasható, élvezhető, de szerencsére nem kellett csalódnom.
Az előző kötetben megismert Klára már felnőtt nő, akinek egy komoly szerelmi kapcsolata van az elvált, orvosként dolgozó Zoltánnal, akinek volt egy nagyon rossz házassága, van egy kisfia, egy tündéri Julis nénije, aki sokkal inkább amolyan pótanyuka és nagymama, mint háztartási alkalmazott. Itt van még a rettenetes természetű volt feleség, Kati, az ő második férje, Ernő, a gyerekek, akik a két házasságból születtek, és Zoltán özvegyen maradt apja.
Az elején egy kicsit nehéz volt felvenni a fonalat, hogy mikor ki beszél kihez, de aztán nagyon beszippantott a történet, mert annyira életszerű volt az egész, ez a fura mozaikcsalád, amiben a volt férj és a még jelenlegi férj szinte már testvéri viszonyban vannak, ahogy a két különböző apától származó gyerek ragaszkodik egymáshoz, az kifejezetten megindító volt a számomra.
Klára most inkább egy kicsit a háttérben van, több teret kap a többi szereplő, akik tulajdonképpen nagyon szerethető figurák, tökéletlenek, esendőek, olyanok mint mi vagyunk. Sokszor volt olyan érzésem, hogy nem is egy kvázi családregényt olvasok, hanem egy pszichológiai látképet egy létező családról. A történetben sok a belső monológ, amik visszautalnak a szereplők múltjának bizonyos pontjaira, elfojtott sérelmeikre. Ezeknek számomra olyan hatása volt, mintha beülhettem volna egy pszichológus mellé hallgatni ahogy a páciensek mesélnek az életükről, az örömeikről, bánatukról.
Amit viszont nem annyira szerettem a történetben, az Kati karaktere, aki szerintem társnak sem való, anyának pedig végképp nem. Borzalmasan toxikus ember, aki tényleg csak mérgezni tudja a környezetét. Kimondottan örülök neki, ahogy a gyerekek sorsa alakult végül. Arra azért kíváncsi lettem volna, hogy vajon miért lett Kati olyan amilyen, mert ez nem igazán kapott semmi magyarázatot, vagy hátteret. Nem vagyok kibékülve a történet végével sem, olyan faramuci nekem. Hiányérzetem van. Ettől függetlenül nagyon örülök, hogy megismertem ezt a könyvet, sort fogok keríteni hamarosan az előzményre is.